Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Magasról a mélybe, reményt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Magasról a mélybe, reményt adott, de esélyt nem, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Soha nem volt még párkapcsolatom, és ebben a korban már nem erény, hanem szégyen.

Számtalanszor fordult már velem elő, hogy elhittem, hogy kellek valakinek, aztán egyik napról a másikra ignorált.

Most is ugyanez történt, csak éppenséggel szerelmes is vagyok. Én nagyokos elhittem, hogy érek valamit, de nem. És már beleéltem magam, hogy nem kell tovább egyedül éljek, hogy majd megélhetem a szexet, a szerelmet, és nem egy párnát kell ölelgessek elalvás előtt. Életemben másodjára vagyok szerelmes és nem bírom. Nagyon nem. A nyakamat tettem volna rá, hogy a másik fél is jól érezte magát velem, ezek szerint nem. Utálok itthon lenni, hajnalokig kint ülök a téren, mert mindig az üres házba jövök haza. Csak akkor jobb valamennyivel, hogyha ártok magamnak. Barátaim is több éves kapcsolattal a hátuk mögött osztják az észt a magányról, ami miatt még risszabbul leszek. Ajánlgatnak pasikat, de ők azokat bottal se piszkálnák meg.


2023. aug. 28. 07:26
1 2 3 4
 1/37 anonim ***** válasza:
94%
Azért mert neki nem kellesz az nem jelenti azt, hogy nem érsz semmit.Szakemberhez kellene fordulnod, mert nem normális, hogy ártasz magadnak. Ha nem kezelik ez csak rosszabb lesz.
2023. aug. 28. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/37 A kérdező kommentje:
Eddig csak olyan fiúknak kellettem, akiknek nincs más lehetősége, és nem engem akartak, hanem a lehetőséget, hogy nekik is legyen barátnőjük és puncijuk, amit teliélvezhetnek. Mert ennyit érek. Ilyeneknek kellek csak.
2023. aug. 28. 07:41
 3/37 anonim ***** válasza:
96%

Ne becsüld így alá magad! Ennél sokkal többet érsz, csak azt kell megtalálnod, aki értékeli is, aki vagy!

F

2023. aug. 28. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/37 anonim ***** válasza:
100%
Először is rakd rendbe magad. Önbecsülési problémáid vannak. Ne úgy tekints magadra mint egy ürítőputtonyra. Legyél igazi nő. Jönni fog az igazi pasi is.
2023. aug. 28. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/37 anonim ***** válasza:
18%

"Számtalanszor fordult már velem elő, hogy elhittem, hogy kellek valakinek, aztán egyik napról a másikra ignorált."

Rendszeres férfi tapasztalat

Üdv a férfiak világában, láthatod milyen cudar az élet ha nem vagy elég vonzó

2023. aug. 28. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/37 anonim ***** válasza:
0%

lenne kedved ismerkedni?

nem tudom ilyen lehetsz de érdekelne.

2023. aug. 28. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/37 anonim ***** válasza:
48%
Nem kell szégyenkezned amiatt, hogy csúnyának születtél. Nem a te hibád, hanem a szüleid génjeié. Ezt el kell fogadnod, hogy ez nem a te hibád. Igenis teljesen normális az, ha depressziós vagy azért, mert nem vagy vonzó az ellenkező nem számára és szinte soha az életben nem kapsz pozitív visszajelzéseket. A nagyokosok állandóan a terápiát mondogatják, de nem értik, hogy a terápia az életet nem oldja meg. Egy vonzó embernek, aki mélyen tudja, hogy vannak bőven lehetőségei és ezért van reménye, neki lehet sikeres a terápia. Egy nem vonzó embernek nem. Bebeszélheti magának ideig-óráig a terápia hatására, hogy ő vonzó, hogy nem a kinézet számít, stb, de aztán tesz megint két lépést a való életben és arcon csapja a valóság, rájön, hogy de. Aztán még őt fogják bullyzni olyanok, akik nem is tudják milyen a bőrében lenni, hogy a gondolkodásával van baj és hasonló baromságok.
2023. aug. 28. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/37 anonim ***** válasza:
64%

Én kifejezetten vonzó nőnek tartom magamat, de hidd el, a férfiak 90%-nak én is csak szexre kellenék.


Átlátok a legtöbbjükön, épp ezért nincs senkim jóideje.


Szóval amúgy a problémáddal nem vagy egyedül, gondolj arra, hogy sokan vagyunk hasonló cipőben, és ez nem annak a kérdése, mennyire lát a másik vonzónak.


Rengetegen (egyébként nők is) csak az érzelemmentes szexre hajtanak, ilyen a világ.


Most magaddal foglalkozz inkább, egy időre felejtsd el a férfiakat. Önismeret fejlesztése, meditálás sokat fog segíteni.

2023. aug. 28. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/37 anonim ***** válasza:
20%
Csak azt akarják teliverni aki vonzó számukra. Szóval nem lehetsz csúnya csak labilis idegileg. Küldj egy képet privátban.
2023. aug. 28. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/37 anonim ***** válasza:
37%
7: Nem is biztos, hogy nem vonzó. Te miről beszélsz? És sokat számít, hogy belsőleg milyen vagy, hogy milyen a kiállásod. Van önbecsülésed, önbizalmad.Azért mert te olyan vagy amilyen, attól még a másikat nem kell még mélyebbre húzni.Na ez a mentalitás nem tetszik sokaknak. Meg ez az úgysem lesz jobb neked minek is kezdj bele.Arra még nem gondoltál, hogy emiatt nem kedvelnek?
2023. aug. 28. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!