Magasról a mélybe, reményt adott, de esélyt nem, mit tegyek?

Soha nem volt még párkapcsolatom, és ebben a korban már nem erény, hanem szégyen.

Számtalanszor fordult már velem elő, hogy elhittem, hogy kellek valakinek, aztán egyik napról a másikra ignorált.

Most is ugyanez történt, csak éppenséggel szerelmes is vagyok. Én nagyokos elhittem, hogy érek valamit, de nem. És már beleéltem magam, hogy nem kell tovább egyedül éljek, hogy majd megélhetem a szexet, a szerelmet, és nem egy párnát kell ölelgessek elalvás előtt. Életemben másodjára vagyok szerelmes és nem bírom. Nagyon nem. A nyakamat tettem volna rá, hogy a másik fél is jól érezte magát velem, ezek szerint nem. Utálok itthon lenni, hajnalokig kint ülök a téren, mert mindig az üres házba jövök haza. Csak akkor jobb valamennyivel, hogyha ártok magamnak. Barátaim is több éves kapcsolattal a hátuk mögött osztják az észt a magányról, ami miatt még risszabbul leszek. Ajánlgatnak pasikat, de ők azokat bottal se piszkálnák meg.