Miért adtad fel a társkeresést?

Féri vagyok, 41 leszek augusztusban.

Igen, ha megtudják, a zöme már elhajt mert oroszlán és az exük is az volt és stb. Pedig nem vagyok tipikus oroszlán. Kedves, segítőkész, figyelmes, önzetlen vagyok. Nekem a másik boldogsága az én boldogságom is! Nem kérek, csak adok! Amit kérek, az az együtt tölthető idő és hogy ismerjen meg. Sokan mégis 1 randi után megállapítják, h én egy nagyon kedves és aranyos srác vagyok, de ez ennyi, maximum barátság. Az meg nekem nem kielégítő.

Nincsen sok párkapcsolati és szexuális tapasztalatom, egyszerűen mindig lekoptattak, csak hitegettek, átvertek. Az önbizalmam ezek miatt is kevés + még enyhén mozgássérült vagyok. Bár kezem, lábam megvan és segédeszköz nem kell, jobb oldalamra sántikálok (nem rosszban). Volt azért pár nő, aki kerek perec kimondta emiatt nem lehet közöttünk semmi. Lehet több is volt, aki így gondolt, de humánusabbnak tartotta szó nélkül lelépni vagy a randira el se jönni.

Most márciusban telt be a pohár és elegem van a társkeresésből! Az időm megy rá, a figyelmem, a pénzem is és legtöbbször még egy csókot sem érdemlek a nőktől, vagy második randialkalmat. Pedig állítólag helyes srác vagyok. Én csak szeretni akartam és szeretve élni együtt. Mindig megvolt a kifogás, h nincs még gyerekem (neki már van és ő nem szeretne többet, hiába mondtam, h engem nem zavar); neki sincs, de nekem még lehet és ő már nem akar (hiába mondtam a magamét megint csak); kevés a tapasztalatom (dehát honnan szereztem volna többet a fentiek tudatában); bátortalan vagyok és neki a "tökös" srác a zsánere (na bumm, mire legyek önbizalomtól duzzadt, ha állandóan csak lekoptattak, átvertek); nincsen autóm (de lakásom van, viszont ez senkit nem érdekelt) és még folytathatnám.

Nem azt mondom, h jó egyedül, de ennyi egyedüllét és kudarc után már furcsa is lenne, ha valaki engem akarna és őszintén szeretne. :(

23 éves szűzként rájöttem, hogy egyszerűen esélyem sincs a másik nemnél.

Se a külsővel, se a belsővel szemben támasztott elvárásoknak nem felelek meg. Egyszerűen nem tudok a másik nemmel, de sokszor úgy en bloc az emberekkel sem kapcsolódni. Szerencsésebb napjaimon eleinte pozitívan vélekednek rólam az emberek, de ahogy feloldódom egy társaságban, úgy lesz a viselkedésem, humorom egyre kínosabb.

Randikon (szökőévente van olyanom) már az elején látom, hogy a partnerem legszívesebben húzna haza. A testbeszéde, metakommunikációja mindent elmond. Keresztbe tett lábak és kezek, unott fej, úhh... na jó, ennyire nem vészes tán a helyzet, de a legtöbb emberből jobb esetben semmit, rosszabb esetben undort váltok ki.

21 évesen randiztam életemben először, borzasztó volt. 22 évesen majdnem összejöttem valakivel, én úgy éreztem, hogy nagyon összeillünk, de talált magának jobb partnert.

Azóta kicsit meg vagyok lőve. A való életben 23 évesen már nem tudom, hogy hol kéne ismerkedni... az iskolákat elvégeztem, bulizni meg nem szoktam. Jártam táncra, szakkörökre, találkozókra stb, de itt is csak az undort kaptam az ellenkező nemtől. Egy baráti társaságban is próbálkoztam, de csak játszadozik velem az illető.

Részemről én egyelőre feladtam.

Úgyis rengeteg pénzbe tud kerülni a randizgatás... én meg most mindenfélére gyűjtök. Később szeretnék munkahelyet is váltani.

31-es vagyok, látom itt már mindenki bele akar a kútba ugrani.

Más volt, miben? Diákok voltunk, dolgoztunk azt a pénzt meg feléltük, kukoricát címereztünk, nyulat hizlaltunk, fát vágtunk, csigát szedtünk, papírt gyűjtöttünk, dolgoztunk, diákhitelt vettünk fel... Igen régen volt. Lehetőségek most is vannak, hja... hogy elmegy másra a pénz, akkor talán összpontosítani kellene. Ebben a fene nagy semmire sincs pénzben mégis tele az összes fesztivál kérdezem miből? Hja, hogy egész évben arra az egy hétre gyűjtesz.... más is így nyaralt annó.... nincs ebben semmi meglepő....

Tudom minden pénzbe kerül, de komolyan ha én adom fel az már logikusabb lenne, mert ennyi idősen már olyan hasonló korú nőt találni nem nagyon lehet.

Sok évvel fiatalabbra meg nekem sincs pénzem.... :)

A baj, hogy a világ és vele minden egyéb ide jutott, pénz, pénz, pénz, pénz......

Vannak még nők akiknek nem az számít, csak én se találkoztam sűrűn velük.....

47.

Nem kell ehhez ocsmánynak lenni.

Ha nem vagy nagyon jóképű, sármos, jó megjelenésű, akkor sem kellesz senkinek.

"tele az összes fesztivál kérdezem miből?"

Jonnek a kulfoldcsavok geomaxxolni....

38F incel

@23

"Ésss ja, amikor én voltam ebben a helyzetben, nem vártam míg letelik az idő, hanem elmentem pszichiáterhez. Ha valakinek valós opcióként jelenik meg a szuicid gondolat - azaz nem csak gondolatjátékként, hogy mi lenne, ha ma nem ébrednék fel - akkor az kezelendő probléma."

Nem te vagy az első és alighanem nem is az utolsó, aki pszichiáterhez akar küldeni nemcsak engem, hanem az összes sorstársamat is. Na most, itt vagy nagyon félresiklott valahol a beszélgetés, vagy csak szándékosan értitek félre a témát, de tisztázzunk már két dolgot!

1) Rettenetesen sértő és felháborító, hogy az inceleket (aggszüzeket, agglegényeket - nevezzétek, ahogy akarjátok) automatikusan szellemileg, de legalábbis lelkileg visszamaradottnak tekintitek.

2) Akkor vegyük itt a kronológiát figyelembe. Nem arról van szó, hogy 2-3 randi után közli a csaj, hogy "hát ne haragudj, gondolkodtam és arra jutottam, hogy sajnos minket nem egymásnak teremtett a sors", hanem arra, hogy randiig se jutunk el. Nem, ez nem pontos: köszönésig sem jutunk el. Namármost. Szerinted ez tök komolyan, viccen kívül, azért van, mert lélekben vagy elmében sérültek vagyunk? És szerinted (illetve szerintetek) ha nem beszélünk egy szót se, erről hogy tudnának bármifélét megállapítani?

Nem, itt arról van szó, hogy az esetek 99%-ában nem nézünk ki jól. A női részről pedig olyan szinten elszálltak az igényszintek, hogy az valami döbbenetes. Az meg, hogy a több száz vagy több ezer automatikus, mérlegelés nélküli elutasítás ahhoz vezet, hogy kiég érzelmileg az ember... hát micsoda meglepetés már, a fene se gondolta! :O Tudod, nálam az az ajtó, amiről beszélsz, nyitva van úgy 16 éves korom óta, csak épp senki nem jön be rajta, és engem se engednek be mások az ő ajtajukon. A 14 évnyi figyelmen kívül hagyás viszont természetesen meghozta a gyümölcsét. De te minimum normie-ként sose fogod megérteni, hogy sub5-ként milyen megalázó ignorálás a sorsunk egy egész életen át.