37 éves férfi vagyok, Budapesti átlag állás, átlag lakás. Van hasonló korban ( 33-40 ) és szituációban aki keresi a társát és nem találja ebben a világban? Már hosszú évek óta nem találom és ti? 37F

Eselytelen ismerkedni. Kiveve ha az alfak felso 5 szazalekahoz tartozol.

A noknek kizarolag ok kellenek.

En sem talalok, es mar fel is adtam reg.

Én 34 éves vagyok. Pár éve feladtam a keresést és a hitet, hogy lesz párom. Voltak nehezebb időszakok, leginkább akkor, amikor többször próbálkoztam és a folyamatos elutasításokat kaptam. Egy ideig elfogadja az ember, lenyeli. De aztán jöttek olyan problémák, mint a tömegiszony, az emberektől, kommunikációtól való félelem, a folyamatos alváshiány és a legrosszabb, ami az egészből ered: a teljes önbizalomhiány. Mindenre kihatott. A baráti kapcsolatokra, a munkámra, és aludni sem tudtam elég sokszor, ahogy írtam. Tudtam, hogy így vagy úgy, de fejben igenis, változtatnom kell az életemen.

Nem egyik percről a másikra ment. De ma már teljesen hidegen hagy, hogy nincs párom. Egyszer élek meg minden egyes napot, az eltöltött perceimet senki nem fogja visszahozni nekem. És csak tőlem függ, hogy élem meg a saját életemet. Én senki miatt sem szeretnék "szenvedni" és akár egy percet is fölöslegesen valakiért feláldozni, gondolkodni azon, hogy mit rontottam el anno és miért vagyok egyedül. Miközben biztos vagyok benne, hogy egy nő sem agyal se rólam, és se rólatok. Másfelől meg olyan szabad és független vagyok, mint a madár. Senkinek nem tartozom elszámolással, senkitől nem függök, senkinek sem kell megfelelnem. És ez a mai életben szerintem egy óriási ajándék, ha valaki így tudja élni az életét. Ha úgy van kedvem, itthon bömböltetem a zenét, vagy rendelek egy pizzát, megnézek egy filmet, vagy beülök a kocsiba, elmegyek ahova csak szeretnék, vagy bringázok egyet a Duna-parton, vagy utána kiülök elszívni egy cigit, meginni egy Millert az erkélyen, vagy valamelyik cimborával, ismerőssel beülünk valahova egy söröcskére.

Ha bárkinek hiányzik a társ, természetesen ne adja fel. A legtöbb embernek egyszer eljön a lehetőség, akármilyen hihetetlen, neked is valószínű. Lehet nekem is, ami szintén hihetetlen lenne, de őszintén szólva, engem baromira nem érdekel. A lényeg, hogy rágörcsölni, agyalni a múlton és az akkor elkövetett hibákon nem szabad. Élni kell a saját életünket, mert ha ma fölöslegesen szomorkodsz valaki miatt, aki nem is gondol rád és le se sz@rja, mi lehet veled, azért kár egy percet is áldozni. És a mai napot később senki nem fogja neked visszaadni.

Nem budapesti, hanem vidéki, 36 éves jólszituált szingli vagyok, 2 éve lett vége egy hosszú toxikus kapcsolatomnak egyelőre nem akarok másikat, bárhová megyek szórakozni, kirándulni, de sokszor még munkában is, folyamatosan kikezdenek velem változó korosztály kb 28-45ös szórásban…

Ha 37 évesen saját egzisztenciával Budapesten nem találsz, akkor te barátom nem is keresel.

Kedves kérdező, 46-os válaszoló vagyok. Köszönöm szépen az értelmes hozzászólást!

Igazat tudok adni abban, hogy egy társat pótolni nem lehet semmivel és senkivel. Társas lények vagyunk és ez tény, nem véletlenül léteznek a férfiak is, és a nők is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem sose hiányzik senki, vagy hogy nincs bennem semmi félelem a jövőt illetően.

Viszont amióta feladtam, én azóta érzem magam felszabadultnak, kiegyensúlyozottnak és boldogabbnak. Éveken át adtam esélyt, hogy biztosan lesz társam, próbálkoztam baráti társaságokban, házibulikban, diszkókban, keresztény bálokban... egy olyan vágyat kergettem sok-sok éven keresztül, amiben sose lehetett részem, mert nem kaptam esélyt senkitől. Rendkívül boldogtalan voltam éveken keresztül, ami kihatott az egész életemre. Amióta ezt teljesen elengedtem fejben, ez mind megszűnt. Ma már szeretem, hogy sokszor magam tudok lenni, szabadnak érzem magam, és azt is, hogy magányos mégsem vagyok, folyamatosan van kivel összeülnöm dumálni, ökörködni egyet. Nálam ez mind bevált, és ugye ez is sokat számít, hogy ha az ember egyedülálló is, de magányos lehetőleg ne legyen.

Én azt mondom neked kedves kérdező, ha igazán vágysz rá és az életed így is kiegyensúlyozott, természetesen ne add fel. Ha van rá esélyed és amíg te is jól érzed magad benne, add meg neki az esélyt. Az én esetemben, hogy én feladtam, nálam ez működött és utána teljes mértékben megjavult az életem is, de persze ez csak az én személyes tapasztalatom.