Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van olyan nő, aki úgy érzi, hogy nem akar gyereket vállalni?
Leginkább a 20-as, 30-as éveiben járó nők érdekelnek, én 35 éves férfi vagyok.
Gyereket nem szeretnék, de párkapcsolatot, házasságot igen.
Ritkán találkozom olyan nőkkel, akik szintén így tervezik az életüket, volt már ebből korábban párkapcsolati problémám.
Pszichés szempontból itt egyedül te vagy alkalmatlan gyereknevelésre, mégis pont az ilyen csípőből ítélkező, másokról gusztustalanul nyilatkozó, rosszindulattal túlcsordult véglények azok, akik a legtöbbet nevelik.
Akinek van esze az a mai világban és racionálisan gondolkodik, nem a "gyereket akarok" ösztöne vezérli, az pont, hogy inkább nem szül a mai világba. A szomszédban háború, az árak totálisan elszálltak, túlnépesedés van, globális felmelegedés, klíma változás, ki tudja mikor lesz még egy olyan vírushullám, mint a covid meg társai, szóval nem kicsit vicces, hogy te hivatkozol észre. Szülni bárki képes (kivéve a meddőket), én is, viszont eszem ágában sincs. Melyik részét nem lehet felfogni annak, hogy van, aki a háta közepére sem kíván egy gyereket? Felnőtt emberek nem képesek tiszteletben tartani más magánéleti döntéseit, szánalmas és nevetséges. Főleg, hogy az ilyen ossza a nem létező eszét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!