Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van olyan nő, aki úgy érzi, hogy nem akar gyereket vállalni?
Leginkább a 20-as, 30-as éveiben járó nők érdekelnek, én 35 éves férfi vagyok.
Gyereket nem szeretnék, de párkapcsolatot, házasságot igen.
Ritkán találkozom olyan nőkkel, akik szintén így tervezik az életüket, volt már ebből korábban párkapcsolati problémám.
Jelen, bár én nem érzem, hanem tudom, hogy soha nem fogok szülni. Mikor összejöttem a mára már férjemmel, néhány hónap után fel is hoztam a témát, hogy tisztázzuk ő mit akar, ne húzzuk feleslegesen egymás idejét. Szerencsére ő pont ugyanannyira nem akar, mint én.
Baráti társaságban is több nő van, aki egyáltalán nem akar gyereket. Manapság már egyre többen vállalják fel, hogy nekik bizony nem kell, szóval nem lehetetlen ilyen nőt találni.
#13
Addig amúgysem tervezek élni. Mi értelme az ágyban szenvedni?
5-ös, ha van kedved írj rám, beszélgethetnénk, mert kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy te miért gondolod így.
6- os: nem mondtam h mindenáron kell házasság, de ha úgy alakul akkor miért ne?
7-es: abban igazad van, hogy sok férfi (és szerintem nő is) még nem nőtt fel eléggé ahhoz, hogy vállalni tudják egy gyerekkel járó felelősséget. és sajnos előfordul hogy éppen ők vállalnak akár több gyereket is. nekem úgy tűnik, mintha te akarnál gyereket majd, csak reálisan látod a férfiak hiányosságait. ha nem így érzed, akkor elnézést, félreértettem.
8-as: miért? ő legalább figyel ezekre a dolgokra és nem megy ész nélkül bele mindenbe
9-es és 10-es, 11-es: köszi, hogy megírtátok, ez bíztató
12-es: köszi a választ. jó, hogy ti is egyértelmen megbeszéltétek ezt
13-as: attól, hogy valakinek nincsen gyereke, még nem biztos, hogy egyedül fog elpusztulni. ha jól alakítja az életét, akkor lesznek barátai idpsebb korában is és el fogja tudni foglalni magát hasznosan. Nem mellesleg, ismerek olyan öregeket, akiknek több gyerekük is van, mégis magukra maradtak, annyira megromlott a kapcsolatuk.
14-es: azért remélem találsz magadnak valakit vagy valamilyen elfoglaltságot, amiért úgy érzed majd, hogy érdemes lesz sokáig élned!
15-ös: ezt is jó hallani, köszi. ha gondolod, írhatsz, veled is szívesen beszélgetnék! ha már ennyire hasonlóan gondolod te is. én is inkább egy stabil párkapcsolatot alakítanék ki valakivel, a többi majd úgyis alakul, alakítjuk.
Köszönöm mindenkinek még egyszer! Minden jót kívánok nektek! :)
Mi van beakadt a lemez? Menj inkább nyomj ki magadból még pár kölköt, hátha az majd leköti a fröcsögésre szánt energiáikat. Még mindig te vagy itt az egyetlen idióta, aki valamiért elfojthatatlan vágyat érez aziránt, hogy minek szánalmasabbá tegye saját magát. Felnőtt, normális ember képes tiszteletben tartani a másik döntését anélkül, hogy olyan hulladék stílusban nyilvánulna meg, mint te. Isten óvjon meg mindenkit az ilyenektől. Bár szerencsére a hozzád hasonló valóban idióták tapasztalataim szerint egyre ritkábbak, ha mégis belefutok egybe, aki kéretlen ossza az észt, azt elküldöm a büdös francba, ahova való.
És nyugodj csak meg, egyre többen nem akarnak gyereket és ez a szám csak nőni fog, úgyhogy kár magad hiú ábrándokba ringatni.
Még mindig le sem szarjuk, hogy kit tartasz normálisnak és kit nem. Nem sokat nyom a latba egy ítélkező, empátia 0 ember véleménye. Normális ember ugyanis még mindig képes a másik véleményét tiszteletben tartani és nem fröcsögni rá jelzőkkel, amiért másképp éli az életét, mint ahogy azt ő helyesnek tartja. Neked ennyi sem sikerült, sokadjára érzed szükségét h idegenek életét kritizáld, de ez csak téged minősít.
Egyre többen vállalják fel, hogy nem akarnak gyereket, úgyhogy bármennyire tagadod a valóságot, egyre többen és többen vagyunk, törődj bele. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!