Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hol tudnék ismerkedni az ellenkező nemmel, ami mégsem direkt, de nem is szeretnék várni a sült galambra?

Figyelt kérdés

Nem szeretem a csavarni a dolgokat, ezért leegyszerűsítem.

Munkám miatt nem szeretnék társkeresőre menni, elég nehéz így. A szakdolgozatomban is férfi-női szerepekről írtam, nagyon érdekel a téma, és egy közeli barátom csak még cinikusabbá és kritikusabbá tett, ami nem baj.

Viszont azt érzem, hogy szeretnék ismerkedni, most már sokkal mélyebben, megismerni a másikat, nem csak a felszínen és ebből is tapasztalni.

Volt már kapcsolatom, de egy ideje lejöttem a témáról, mert voltak fontosabb dolgok is az életemben.

Érdekel, hogy egy-egy férfi hogyan gondolkodik, mit és miért tesz, mellette az is érdekel, hogy én hogyan reagálnék egy-egy dologra.

A baj ott van, hogy nem akarok én választani f aszit, pedig van hozzá önbizalmam, de úgy érzem, hogy ha én kezdenék be az elején, az számomra egy olyan kapcsolat-dinamika lenne már az elejétől, ami egyáltalán nem vonz. Viszont ha engem 'választanak', akkor azt érzem, hogy alárendeltem

magam valakinek és ezzel a férfi akarata érvényesül és az van amit ő szeretne.

Ami amúgy nem gond, mert domináns férfival érzem magam nőnek, viszont bennem van ez az összeférhetetlen gondolat sajnos.

Nyilván lehetne a véletlenre is várni, de az az igazság, hogy érdekelnek a férfiak, tanulmányaimhoz is jól jönne.


bulizni kéne, vagy valami kiscspois sport, hobbikör?



2023. febr. 13. 21:29
1 2 3 4
 11/39 anonim ***** válasza:
19%

Remélem, hogy jól sikerült.

És most milyen tanulmányaidhoz jönnének jól a férfiak?

2023. febr. 13. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/39 A kérdező kommentje:
Ezt a vonalat folytatnám tovább, csak még mélyebben
2023. febr. 13. 22:10
 13/39 anonim ***** válasza:
16%
Patriarchális dominancia pl? ;)
2023. febr. 13. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/39 A kérdező kommentje:
Ahhoz, hogy a nők veleszületett alárendeltségét megértsem, vissza kell mennem az origóhoz, és ezek bizony a férfiak
2023. febr. 13. 22:15
 15/39 anonim ***** válasza:
24%
Hogyan lehetne értekelni a hagyományos nemi szerepeket?
2023. febr. 13. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/39 anonim ***** válasza:
100%
Ha eddig nem sikerült, akkor sehol
2023. febr. 13. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 anonim ***** válasza:
27%
Mi a halyzet a matriarchális hagyománnyal?
2023. febr. 13. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/39 anonim ***** válasza:
100%
A nők azért alárendeltek, mert csak ők tudnak gyereket szülni, ennyi a nagy titok. Úgy meg elég nehéz nem alárendeltnek lenni, hogy otthon gubbasztasz évekig egy önellátásra képtelen nyáladzó kis izével. Ez idő alatt a hímneműek nyilván szabadon csinálhatnak mindenféle izgis dolgot.
2023. febr. 13. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 anonim ***** válasza:
76%
Szerintem egy nőgyógyász diákkal jól kiegészítenétek egymást, úgyhogy az orvosin.
2023. febr. 13. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/39 anonim ***** válasza:
100%
Meddig veszitek még be ezeket a kamu kérdéseket?
2023. febr. 13. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!