Nő vagyok, 30. Miért vagyok abszolút sikertelen a társkereső oldalakon?

A kérdező jellemzően azt próbálja megmagyarázni, hogy hol miért NEM lehet sikeres a társkeresés, ráadásul keményen válogat is, aztán meg csodálkozik, hogy sikertelen. Vajon miért van az az érzésem, hogy valójában nem is akar párkapcsolatot, illetve hogy csak egy tökéletes álompasi elégítené ki az igényeit? Aki 30 évesen ennyire sikertelen, az ne válogasson annyit, azt azért nehezen hiszem el, hogy akár társkeresőn is ne találhasson valaki legalább néhány normális embert. Persze aki a kákán is csomót keres, és finnyáskodik, az csak a saját sorsát nehezíti meg.

"Menj ki a való világba, vagy akár nézz körül itt, tele van minden teljesen értelmes, jól szituált, normális pasikkal" - Hol, Hol??

#42: Ott, ahol a nők fel sem figyelnek rájuk. A normális nálam bizonyos értelemben véve kétséges, viszont értelmesnek mondanám magam, dolgozom, nincsenek káros szenvedélyeim. Mivel visszahúzódó és csendes voltam, egész életemben alig érdekeltem valakit. Ha ismerkedni próbáltam, sosem lett jó vége. Társkeresőkön alig jelölnek vissza, vagy ha írok egy üzenetet, 99%-ban nem reagálnak, és a maradék 1% is vagy komolytalan, vagy rövid idő alatt eltűnik. Egyébként is vicces, hogy a nők teleharsogják a netet, hogy nekik elég egy átlagos férfi (itt is sok ilyen volt/van), aztán meg kapásból kiszórják az ilyet, vagy nyomtalanul és szó nélkül eltűnnek. Hogy őszinte legyek, én már belefáradtam ebbe, talán tényleg jobb lenne nagyszájú, nagymenő, agresszív, nőcsábász tahónak lenni, az ilyeneknek mindig akad valaki.

42-es vagyok: a való életben még mindig a hagyományos értékrend dívik, vagyis a nők elvárják, hogy a férfi kezdményezzen. Szóval, ha nagyon visszahúzódó vagy, akkor ne várj sok sikert, egy átlagos nő nem fog kezdeményezni. Mondjuk ez a "normális nálam bizonyos értelemben véve kétséges" nem egy jó entree. :)

#44: Pedig annyit ríttak a nők a modernitásért, meg egyébként máskor mindig azzal jönnek a nők, hogy "ma már más világ van", de hagyjuk... Kezdeményeztem egyébként, de semmi értelme sem volt, másra is fordíthattam volna az időmet, az energiámat és a pénzemet (főleg azt, amit azokra költöttem, akik az én kontómra faltak, aztán meg arra is képtelenek voltak, hogy egy nemet mondjanak, vagy hogy közöljék, mégsem jönnek el a 2. randira). Amúgy igen, a normalitás nálam kétséges, szerintem lehetséges nálam egy enyhébb (?) Asperger, bár az is érdekes, hogy mit tekintünk normálisnak. Ha pl. depressziós vagy, akkor "kezeltesd magad", de ha nem tudod eldönteni, hogy férfinak vagy nőnek tartsd magad, akkor "semmi gond". Inkább vagyok mondjuk aspergeres, mint férfiként nőnek öltöző bohóc.

#46: Pl. itt. Nehezen mutatom ki az érzelmeimet, és mások viselkedését is nehezen tudom értelmezni. Jó, azt persze felismerem, hogy valaki mondjuk szomorú vagy ideges, de az ennél bonyolultabb dolgok már nem igazán mennek. És ez pl. ismerkedésnél nagy gond, sosem tudom, hogy érdeklem-e a másikat vagy nem, meddig mehetek el, de az is csak utólag esett le, amikor az egyetemen az egyik évfolyamtársnőm "hosszasan" átölelt és mindenét hozzám nyomva simogatott, hogy talán vonzónak találhatott, viszont az érintésekkel sem nagyon tudok mit kezdeni, és nem is sok embertől vagyok képes elviselni a hosszabb testi kontaktust.

47-es és bármilyen terápián részt veszel? Mert ezeket az aspergeresek is meg tudják tanulni, ha maguktól nem ismerik is fel.

#48: Nem. Régen jártam pszichológushoz, de kb. semmit sem csinált, ha a gyerekkori traumáimról beszéltem, csak hümmögött, és ennyi. Elküldött pszichiáterhez, az meg kb. 5 perc után disztímiát diagnosztizált, és mindenféle szart szedetett velem, de persze nem lett jobb. Aztán otthagytam, a pszichó meg lelépett, mert elment egy másik munkahelyre. Újrakezdeni már nem akartam, semmi kedvem elölről elkezdeni regélni egy olyan embernek, aki esetleg ugyanúgy telibe szarna. Az Aspergerre netes böngészés során jöttem rá, sok vonás érvényes rám is, mondjuk amikor gyerek voltam, mindenki nagy ívben tojt az egészre, mindenki a könnyebb utat választotta, és nem akarták észrevenni, hogy bajok vannak velem. Próbálok egyébként fejlődni, de nagyjából állandó környezetben tengetem a napjaimat, és nem sok esélyem nyílik a "gyakorlásra", pl. randim sem jött össze már hosszú évek óta, max. néhány csajról próbálom eldönteni, hogy érdekelhetem-e őket, de nem megy (főleg úgy, hogy régebben kezdeményeztem a jelek hatására, aztán pofára estem, bár az is lehet, hogy csak ők hazudtolták meg saját korábbi önmagukat, nem tudom, így aztán már abszolút nem tudom, hogy mondjuk mit lehet jelnek venni).