Ha valakit letiltok olyan szánalomra nő a szememben az miatt hogy picsogva elfogadja inkabb az elutasítást es nem tesz semmit. Le kéne ezt magamban küzdeni, vagy jo ez így?

Előzmények:

Eddig domináns barátaim voltak csak. Akikkel ha nem akarok találkozni is, de akkor is eljöttek, megkerestek, vagy ha tiltom, még a munkahelyemre is bejönnek akkor.

Akik úgy küzdenek harcolnak tesznek.

Ezek utan mikor olyanokkal ismerkedem, akik hogy ha letiltom akkor sebnyalogatva picsogva tudomásul veszik és kész, valójában ez is kozrejatszik abban hogy valakit megutálok és képtelen vagyok ilyenekkel kapcsolatra! Ez azért nagy probléma mert a pasik 99%-a az aki nem küzd, nem tesz semmit, es a nőkre hagyja az irányítást dominanciát.

Annyira egy tutyimutyi mulya senkiknek látom őket ilyenkor, hogy kialakul bennem valamiféle undor is így a pasik 99%-a felé.. ami így gáz.

Gyülölöm valahogy a mulyákat, vagy akiknek nem számitok nem vagyok fontos, nem iranyítanak nem dominalnak nincs bennük akarom érzés! Hanem az van hogy "elutasitott? akkor jovanaz."

Egyedül halok meg?