Lenne értelme olyan segélyszervezetnek ami sérült emberek lelkével foglalkozik vagy próbál segíteni nekik?

Így van, vannak ilyenek. 2 probléma van velük kapcsolatban:

- Általában nem szakemberek segítenek, így általában nem is elég hatékonyak.

- A legtöbb ember nem akar segítséget, vagy akarna, de nem tesz érte semmit.

Minimális ezeknek a jó hatása.

Miért vagy sérült? Elutasítanak a nők mert pufóka vagy? Nem egyszerűbb lenne életmódot váltani?

Már az sokat segítene, ha nem csak az országban egy helyen lenne sématerápia és nem ott is csak 4 hetes turnusok lennének, ahol mire feloldódsz és kellően bizalmas légkör alakul ki a csoporton, hogy tudj beszélni véget ér az egész és dolgozz önmagadon.

Legalább 3-6 hónapos sématerápiák kellenének.

De ilyen hosszú idő már nem mehet államkasszából, be kell vonni a tőkeerős gyógyszergyárakat is, akik nagyon szívesen támogatják a dolgot, csak hát valamit kérnek érte cserébe.

Akkor meg már miért ne lehetne a legnagyobb költségeket (emberi munkaerő, szakemberek, végső soron pedig bentfekvéses ellátás) lefaragni és el is érkeztünk korunk pszichiátriájához, amikor

1. Mikor jelentkezel az illetékes helyen majd kapsz időpontot pár hét, vagy 1-2 hónap múlva. Tehát még minimális problémával kell jelentkezni, mert ha már nagyon rottyon vagy, akkor az alatt megőrülsz. A zárt osztály meg nem buli.

2. Mire végre pszichológushoz jutsz (jó esetben, pszichiátert már kapsz 1-2-3 hét alatt is), az többnyire valami kezdő gyakornok vagy állami szférában évtizedeket lehúzott kiégett ember, aki unottan Rorsach teszteket mutogat meg néha kedved lenne megkérdezni, hogy mesélne-e inkább ő neked a problémájáról, mert azt lehet, hogy könnyebben meg lehetne oldani. A túlzottan mosolygós, vidámtól meg, hogy alapból ilyen vagy szed valamit? Van, aki kérdés nélkül bevallja, nekem volt, hogy a pszichológus akart rábeszélni, hogy "Azt hallom ön nagyon gyógyszerellenes, én nem írhatok fel, de én is szedek és attól vagyok jobban."

3. Lényegében a pszichológusokat is megértem, mert ha elég időt lehúz a szakmában háromféle halmazba lehet csoportosítani az embereket.

Az, akinek nem lehet segíteni a problémáján, de ezt nem lehet az arcába mondani, maximális empátiával reményt kell kelteni benne.

Az, akinek könnyedén lehetne, esetleg tudja is mi a probléma, de a pszichológus nem fog 0-24-ben mellette lenni és a seggébe rugdosni, kísérgetni, fogni a kezét, egy részük el se tűrné ha lenne is ilyen szolgáltatás, mert időnként átkattan az agyuk a szeretnének változni és a jól van így állapotokból a másikba. Náluk ki lehet égni és arrogáns tuskóvá válni.

Végül pedig az, aki csak unatkozik, beszélgetni szeretne, hipochonder, zakkant. Az meg a legtöbb szakmabelinek van a családjában, baráti körében is, hiszen nem véletlen az érdeklődés és a pályaválasztás, nem kellenek még a munkahelyen is az energiavámpírok.