Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem tudják elfogadni az emberek ha te párkapcsolatban élsz?
2 és fél éve élek boldog párkapcsolatban. Azonban most az utóbbi egy évben kerültem be egy olyan közegbe ahol egyszerűen nem tudják elviselni ezt az emberek. És ténylegesen nem 1-2 emberről van szó, hanem az összesről szinte. Ezt a közeget egyébként nem úgy értem hogy mondjuk munkahely, hanem valahogy egységesen a baráti társaságom, a munkatársakat, random emberek akik mostanában az életembe kerültek.
Mondok néhány példát mire is gondolok pontosan. A szomszédom fél éve költözött mellém, nálam 2 évvel idősebb csajszi, nagyon jóba vagyunk. Mióta csak megismertem őt azóta szingli, sajnos nem talál magának megfelelő partnert, még tiniként volt egy hosszabb kapcsolata, azóta semmi. Ameddig a saját szerelmi életével foglalkozott addig igazából nem is volt baj, sokszor találkozott már a párommal is, tényleg csak jókat mondott róla. Aztán mostanában már kevesebbet találkoztunk,más ritmusú lett az életünk. Viszont kb 1 hete újra összefutottunk, leültünk beszélgetni és elkezdtem neki mondani hogy legutóbb mindketten kicsit fáradtak voltunk a párommal, picit összevesztünk. De kb aznap este ki is békültünk, minden oké azóta. Erre azt mondta hogy hát anno náluk is így kezdődött ez az egész, talán ideje lenne szakítani. Azóta pedig minden alkalommal mikor szóba kerül a párom azt mondja hogy szerinte mi már a szakítás szélén vagyunk és ez nem lesz hosszú életű dolog.
Mondok egy másik sztorit is. Most volt ugye Valentin nap. Mi csak simán sütizni mentünk a párommal, nem szoktunk nagy feneket keríteni ennek. Kb 10 ismerősöm szólt be aznap, hogy na biztos folyt a nyál nálunk aznap, meg hogy ez a világ legfeleslegesebb ünnepe.
Ez most kettő random sztori ami történt velem, számtalan dolgot tudnék még mondani.
Miért történik ez, miért nem tudják elfogadni a szingli emberek hogy valakinek párkapcsolata van? Féltékenyek talán? Ti hogyan reagáljátok le ezeket?
a frusztrált incel pasik után egy új kategória a gyakorin: az üldözési mániás kapcsolatban élő nők, akiket mindenki utál.
Egyre jobb ez a gyakori :D
18!
Azt nem tudom, hogy a környezetemben élő más párkapcsolatban élőket mennyire piszkálják ezzel, őszintén szólva most a Valentin nap döbbentett rá arra, hogy miket is kaptam az utóbbi időben. Mindig ráfogtam arra, hogy csak rossz napja van az illetőnek, ám mikor már zsinórba többször is jön ez, ráadásul különböző emberektől akkor azt érzem, hogy valami titkos cseszegető szövetség alakult ki a szinglik között :D
Gondolom nem kell mondanom, akinek nem inge nem veszi magára.
Én azt veszem észre, hogy a szingliket csak akkor bántják, ha már régóta szinglik, akkor is csak maximum annyit, hogy mi újság e téren, hogyhogy nincs senkije. Azért szerintem ez korántsem egyenlő azzal, hogy "szerintem jobb lenne ha szakítanátok, nem vagytok ti így jók együtt"
20!
Köszönöm neked is a válaszodat :)
Nem tudom, hogy változtam-e, én magamon nem tapasztalom, más emberek sem mondták, egyedül ez a sok negativitás indult most el valahonnan.
Az utóbbi időben már én is fenntartásokkal kezelem ezeket a helyzeteket, nagyon szomorú vagyok, hogy amúgy értelmes, kedves embereket kell hanyagolnom az életemből a megnyilvánulásaik miatt.
21!
Hidd el, én örülnék a legjobban, ha nem lenne ilyesfajta frusztráció az életemben :D
Amint a kommentekből láthatod nem egyedi az esetem, talán csak eddig ez nem lett megfogalmazva itt a gyakorin. Én nem szidtam egyöntetűen a szingliket, ahogyan az incelek teszik az összes létező nőneművel. Nekem kifejezetten azokkal a szinglikkel van bajom, akik másoknak is magányt akarnak, ha ők nem lehetnek boldogok hát más se legyen az.
Ne haragudj, de ha egy ember ellenzi a kapcsolatodat és szól be miatta, akkor valószínűleg ő irigy és negatív.
Viszont ha sok ember mondja, hogy nem hozzád való, nem tűnsz boldognak, akkor igazuk is lehet.
Én tapasztaltam sajnos. Volt 5 és fél évig egy párom, már jegyesek voltunk, de feltűnően senki sem örült az igennek. Láttam, hogy nem is kedvelik őt. Sem a család, sem a barátok. Amíg dúlt bennem a tűz, addig nyilván inkább a családdal vesztem össze, az akkori páromat védve mindenen át.
Kiderült végül, hogy a családnak és a barátoknak volt igaza,tényleg agresszív emberrel "sikerült" összeállnom. Azért is nem lattam hamarabb, mert sokáig csak hétvégén tudtunk talizni.
25!
Egyáltalán nem haragszom, köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalatodat :)
A sok ember alatt kb 6-8-at értek, kb ennyien vannak akik szoktak megjegyzéseket tenni. Ők mind szinglik. Először mikor bemutattam a páromat semmi gond nem volt, mint említettem, szinte kivétel nélkül az idei évben kezdődtek el ezek a dolgok, ezért is tartom nagyon furcsának.
A családom például abszolút kedveli a páromat mostanság is, sosem volt ezzel gond. Szoktunk közösen baráti társasággal menni ide-oda, ott sincs sosem baj, páros randikon szintén.
Mi tavaly decemberben költöztünk össze, esetleg még ennek tudom be, esetleg ez lehet az irigység oka. Talán azt érezhetik az emberek, hogy ameddig csak albink volt, meg találkozgattunk addig ez csak egy kis kapcsolatocska. Aztán most, hogy már komolyabb szintre lépett a kapcsolatunk féltékenyek lettek.
27!
Sajnos én is e felé hajlok. Csak tényleg szomorú ez az egész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!