Mit vártok egy kapcsolattól? Vártok-e egyáltalán valamit?

Könnyebb legyen vele az élet.

Segítség támasz vigasz, megosztani a jot es rosszat is

Mivel én nem vagyok híve a tingli-tangli, elvagyunk kapcsolatoknak, ezért vannak elvárásaim bőven. Ezeknek egy része abból fakad, hogy bizonyos dolgokban részemről zéró tolerancia van, pl. dohányzás, részegeskedés. Bizonyosak abból, hogy milyen jövőt szeretnék magamnak, és ebbe azért kisebb kompromisszumokkal, de bele kell férnie a másik embernek (és nyilván ez fordítva is így van). Pl. nem akarok gyereket, így kizárt, hogy összejöjjek olyannal, aki akar. Nyilván benne van a pakliban, hogy meggondolja magát, de eleve halálra ítélt dologba nem akarok belekezdeni. Bizonyos dolgok pedig az önismeretből és tapasztalatból fakadnak. Erre példa, hogy nekem nagyon nem központi része az életemnek a szex. Na, most egy olyan pasival, akinek viszont az, rettenetesen megkeserítenénk egymás életét. Viszont a mély beszélgetések nagyon is fontosak nekem, tehát akivel nem tudunk nagyon hamar, nagyon jókat beszélgetni, azt sem erőltetem.

És legvégül ott vannak azok a dolgok, amiket a legtöbb ember azért elvárna egy kapcsolatban: hogy a másik valóban társként viselkedjen. Egyszerűen legyen jobb vele az élet, mint nélküle lenne.

Azért olyan nincs szerintem, aki bárkivel összejönne, bárhogy is néz ki és bármilyen a személyisége.

Nekem külsőre olyan "elvárásom" volt, hogy ne legyen vékony, a normál testalkat de inkább a plussz párk kiló jön be, ez a tipikusan "van mit fogni rajta", szép az alakja, nem kövér, de telt. De szerintem a nagyon vékony és a nagyon kövér kivételével ha megfog összességében, nem hiszem, hogy befolyásolna ez a tovabbiakban. Ennyit a külsőről, magasság, hajszín, mellméret stb. egyáltalán nem számított sohasem.

Annál inkább a belső. Itt már megkaptam, hogy magasan van a léc, de egyszerűen én nem tudtam megelégedni olyannal, akit nem érzek társamnak, intellektuális partnernek, akinek nagyrészt ne ugyanazok a világnézetei, az életfelfogása. Gondolok itt arra, hogy kedves, empatikus, jószívű, támogató, önzetlen, hűséges, önálló, nyitott, megértő, rugalmas, egyedi stílusú (nem a divatot követi és nem a rádió a kedvenc zenei műfaja), humoros és még sorolhatnám a hirtelen eszembe jutó jelzőket. Persze ez ennél bonyolultabb, minthogy idedobjak néhány jelzőt. Randira se úgy mentem, hogy vittem a cseklistámat és pipálgattam közben, ha megvolt valami :D

De ha valamit ki kell emeljek, az a kommunikáció. A nyílt, őszinte, tabuk nélküli kommunikáció. Az, hogy meg tudjunk beszélni mindent, bizalommal forduljunk a másikhoz, nekem ez alap egy kapcsolatban. El tudom fogadni, ha pl. nem szereti a macskákat, sosem lesz macskánk. A lényeg hogy az elején ezt meg tudjuk beszélni, esetleg születhet kompromisszum, hogy akkor olyan kutyánk lesz, amilyet én szeretnék, ha neki nem olyan iszonyat fontos. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy nem szeretne gyereket. Ezt is az elején tudjuk megbeszélni, így nem húzzuk egymás idejét, és nem egy év múlva szakítunk nagy sértődés közepette. És akkor itt említeném meg azt a tulajdonságot, hogy tudja ő is, hogy mit akar az élettől. És amikor már kapcsolatban vagyunk, továbbra is meghatározó a nyilt, őszinte, tabuk nélküli kommunikáció, hiszen így tudjuk terelni az életünket egy boldog kaocsolatba, vagy ha megoldhatatlan probléma lép fel, így nem csapjuk be magunkat és a másikat és esélyt adunk a tisztességes lezárásra és a máshol való boldogságra találásra.

Szóval összességében nem egy elváraslistám van a másik felé, hanem beszélgetünk, beszélgetünk és beszélgetünk az elejétől fogva és így ismerjük meg a másikat (persze ott vannak a tettek csak azt ezen túl már magától értetődőnek találtam, csak nem olyan naív valaki, hogy pl. mondogatják neki, hogy majd szeretnék gyereket és soha nem lép ennek érdekében, de örökké csak vár...).

Az nem jó szerintem önmagában, ha valaki komoly kapcsolatot akar, ha a másik elvarázsolta és úgy van vele, úgy alakul ki a szerelem és a kötődés, holott nagyon nem illenek össze és borítékolható a csúnya vég. Az életkor előrehaladtával arányosan kellene csökkennie a naivitásnak. Csak ez sajnos nincs így a legtöbbünknél.

Akkor itt a konkrétum:

Párkapcsolatba úgy kezdek, hogy nem kezelem az illetőt leendő páromként az első percben. Nem kapcsolatot akarok, hanem megfelelő társat, akivel majd kialakul kapcsolat. Az embert keresem, aki vagy legjobb barátaim egyike lesz vagy ha kellően hasonló a világunk, a kizárólagos párom, házastársam. Nem szeretek úgy ismerkedni, hogy akkor mi most azért dumálunk, hogy utána összejöjjünk. Ez nem így működik. Jobban szeretem magam jól érezni valakivel feltételek nélkül és utána eldönteni, hogy emberileg mennyire vagyunk valók egymásnak.

Ahhoz, hogy valakivel össze akarjam kötni az életem, nekem az kell, hogy legyen értelme a kapcsolatnak. Aki nem veszi komolyan azt, hogy mi most együtt vagyunk és bezárjuk azokat a bizonyos ajtókat, amiken addig kitekintgettünk , az nem nekem való. Az sem nekem való, aki a saját életét sem képes tartalmasan élni. A miénket hogy fogja?

Lehet szeretni valakit, de hiába, ha tönkreteszi az életed... A destruktív vad szerelmekből elég volt kamaszkorban. Na, ezért kellenek az elvárások. Végső soron az életed jelentős részét akarod rászánni, ne legyen már valami emberi hulladék, aki csak lehúz, cserbenhagy és szétrombolja még azt is, amit felépítettél előtte.

Engem nem igazán érdekelt soha, ha megköveznek az elvárásaim miatt. Örülök annak, aki vagyok egyedül is és tisztelem magam azért, amilyen vagyok. Akinek ez nem tetszik, nem tesz szívességet azzal, ha összejön velem. Nincs szükségem ötletekre azzal kapcsolatban, hogy mit kezdjek az életemmel. Társat keresek (kerestem) ahhoz, amiben aktuálisan élek, nem pedig valakit, akivel más életet élhetek. Ez igaz a barátokra is, csak nekik nagyobb a mozgástér nyilván, mert egymás mellett élünk néha külön futó szálakon, nem pedig együtt, mint a párommal.