Hogyan lépjek túl ezen a reménytelen helyzeten? Szerintetek miért van ez egyáltalán? (hosszan kifejtve)

27 éves nő vagyok, nemrég ért véget egy 4 éves kapcsolatom. Már egy éve haldoklott ez a bizonyos kapcsolat, ebben a haldoklási szakaszban pedig felfigyeltem egy srácra (nem a srác miatt kezdett el haldokolni, komolyabb gondok voltak!). Nem volt köztünk semmi, kétszer láttam őt abban az időszakban, semmit nem tudtam róla, de annyira megfogott benne valami, hogy folyton csak rá gondoltam. Akkor még az exemmel próbáltuk helyrehozni a dolgokat, szerettem őt, így tudatosan kisebb nagyobb sikerrel, de sikerült kiűzni a fejemből a másik srácot.

Aztán elérkezett a szakítás, exem szakított velem, valahol már várható volt, mert az utóbbi egy évben rengeteg megoldatlan konfliktus alakult ki köztünk. A szakítás nem viselt meg annyira, mint amire számítottam, kissé olyan érzés volt, mintha felszabadultam volna, arra gondoltam, hogy nincs több kötöttség, nincs több hazugság, se megfelelési vágy, se elvárások, egyszóval megkönnyebbültem.

Aztán ahogy telt az idő, megint elkezdett motoszkálni bennem a másik srác gondolata, így felkerestem őt (ösztönös vágy), ő pedig elhívott randizni. Na hát ebben a pillanatban vegyes érzések kavarogtak bennem, egyrészt úgy éreztem, hogy 'még csak most lett vége valaminek, de már megint az elvárások, megint a kötöttségek, biztos jó ötlet volt ez?', másrészt meg hajtott a kíváncsiság, hogy ő vajon milyen lehet, így belementem a randiba. A randin nem történt semmi köztünk, viszont annál inkább megtetszett a srác, nagyon kedves, figyelmes, hasonló érdeklődési körrel, hasonló gondolkodásmóddal.

DE! Mert nyilván túl egyszerű lenne az élet, ha nem lenne de.. Ő is nemrég szakított, nem biztos sem önmagában, sem az életében, plusz kijelentette, hogy még gyengéd érzelmek fűzik az exéhez, így teljesen tanácstalan. Aztán persze egyre többet beszélgettünk, s olyan laza világképpel rendelkezik (talán a bizonytalanságából adódóan), hogy elgondolkoztam, lehet rám is rámférne az ilyen élet. Mindig párkapcsolatban voltam ezelőtt, nem voltak szabad perceim, alapvetően görcsösen ragaszkodtam mindig mindenhez, most is úgy szakítottunk exemmel, hogy bár megkönnyebbültem, mégis elhatároztam, hogy a következő partnerem a férjem lesz. Szóval egyik részem úgy érzi, hogy valóban, ahogy ez a srác is mondja, élvezzem az életet (akár vele, akár nélküle - mert ő most nem szeretne komoly kapcsolatot, de azért állítása szerint jó velem lenni így, csak flörtölő haveri szinten), a másik részem pedig valódi kapcsolatra vágyik férjjel, gyerekkel. Igazság szerint a fenti kérdés arról szól, hogyan lépjek ki ebből, de a valódi kérdésem inkább az lenne, hogy ti, mint külső szemlélők, hogyan látjátok a helyzetem?

Annyi alternatívát végigrágtam már.. Attól félek, hogy ha belemegyek ebbe a haveri szituba a sráccal, még jobban sérülök, mert mi van, ha beleszeretek? Mi van, ha nekem tényleg nem való ez a laza életmód? Vagy lehetséges, hogy most valóban erre lenne szükségem, kötöttségek, elvárások nélkül? Vagy azokat a vágyaimat próbáljam előtérbe helyezni továbbra is, miszerint férjet, és gyerekeket szeretnék, egy olyan partnert, akivel lehet haladni az életben, és ilyen férfiakkal próbáljak ismerkedni? Vagy minden lehetséges kapcsolat elől (akár ilyen haveri) zárkózzak el addig, amíg nem jön az a férfi, akinek valódi komoly szándékai vannak?