A csendesebb, introvertált lányokhoz miért nem közelednek a férfiak?

Csomó introvertált lányt ismerek, mind kapcsolatban vannak. Ahhoz nem közelednek a férfiak aki

1) Nem mutatja, hogy nyitott

2) Nem képes fogadni a közeledést, elzárkózik

"Kimozdulok, járok boltba, hivatalba, postára, stb... dolgozni."

Kérdező, legyél őszinte. Egyrészt ha random ember leszólítana miközben vásárolsz, tudnál vele közvetlenül, nyitottan, érdeklődve, kedvesen, spontánul ismerkedni? Vagy bezárkóznál?

Márészt meg ha állok a sorban és előttem áll egy nő aki rám se néz, nem tudok róla semmit, semmi jelét nem adja, hogy érdeklődne irántam, minek szólítsam meg? Egyfoyltában azt hallom a nőktől mindenhonnan hogy milyen rossz amikor vadidegenek zaklatják őket..

Jó kérdés.

Ismerősön keresztül esetleg?

#23 végre valaki értelmesen leírta!

Amúgy... nem az intro-extro személyiségen múlik, hogy könnyen talál-e valaki párt, hanem, tudom ez csúnyán hangzik, de inkább azon, hogy mennyire megalkuvó az illető.

Egy extrovertált ember is valószínűleg ugyanúgy a munkahely-Tesco-lakás háromszögben éli az életét, mint egy introvertált. Talán több emberrel elfecseg, vagy könnyebben megnyílik, de ha nem megalkuvó, vagy nincs rohadt nagy szerencséje, ugyanúgy nem fog társat találni, mint egy introvertált.

Férfiként mondom, hogy a #23-assal teljesen egyetértek. Én ugyan nem egyedül ülök a munkahelyen, mint a kérdező, de nálunk meg csak férfiak vannak az irodában. (Van pár HR-es lány külön épületben - sosem látjuk őket.) Edzésen, ahova jártam, ott is csak férfiak voltak (egy-két kivétel). Egyetemen ugyanez ment. Mindebből persze következett, hogy a teljes baráti társaság is kandúr. Szóval ez a rohadt nagy elkülönülés megágyaz az egyedüllétnek. Meló után meg őszintén, már rohadtul nincs kedvem bandázni. Egyedül meg az ember ugyan hova a retekbe menjen? Hiába megyek el akárhova, ki a bánat megy oda egy idegenhez, hogy "Szia, nincs kedved elmenni valahova vacsorázni?"

Na, és minderre még rátett egy lapáttal ez a járvány is: mindenkit hazapateroltak az irodából - az elmúlt két évben gyakorlatilag a lakásban bámultam a négy falat. Hát, ebből aztán tényleg nem lehet sokat kihozni.

Szóval szerintem ebben a témában nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani introvertáltságnak (megjegyzem, én is az vagyok). Vannak ismerőseim, akik teljesen extrovertáltak, és nekik sincs senki. Persze azért zárkózottként nehezebb valamelyest, de ez kis odafigyeléssel kezelhető (- én társaságban azért figyelek arra, hogy belefolyjak olyan beszélgetésekbe is, amik valójában nem érdekelnek, hogy kicsit része legyek a közösségnek. Már rég rájöttem, hogy ha nem tenném, minden ilyen alkalommal kukaként ülnék az asztalnál).