Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Külön a páromtól egy csaj-lakás. Szemtelenség lenne?
Figyelt kérdés
A párommal összeköltöztünk 10 hónapja, ő az első, akivel összeköltöztem, tehát sokáig előtte egyedül éltem és imádtam. Amúgy is olyan típus vagyok, hogy néha ki kell pihennem az embereket (mindenkit), egyedül tudok feltöltekezni. Albérletben élünk, amit felesben fizetünk, ezen kívül nekem még van 3 kisebb lakásom, amik befektetési céllal lettek vásárolva, azok kicsit lennének nekünk. Az egyik lakója pár napja jelezte, hogy saját lakást fog vásárolni, tehát nemsokára üres lesz. Azon gondolkodtam, hogy nem adom ki újra, inkább meghagyom úgymond csaj-lakásnak. Ahova néha eljárák csak én, csak úgy egyedül lenni. Mint a párom mikor lelép dartsozni a haverokkal. Barátnőmnek már fel is vázoltam az ötletet, szerinte nagyon nagy szemtelenség, sértő a másikra nézve. Ti mit gondoltok? Mert én nem érzem annak, nem azért lenne, hogy ott férfiakkal szórakozzak, vagy ilyesmi.2021. szept. 16. 19:52
1/24 anonim 



válasza:





Mit szólnál, ha a párodnak lenne egy legénylakása?
2/24 A kérdező kommentje:
Engem nem zavarna picit sem, de mindenki más, kíváncsi lennék, hogy általánosan hogy látják az emberek.
2021. szept. 16. 20:05
3/24 anonim 



válasza:





Szerintem tok jo otlet, en is orulnek egy masodik lakasnak, de en irodanak akarok majd kiberelni egyet, ha odaig jutok, hogy itthonrol dolgozom, mert a parom mellett nem tudnek itthonrol dolgozni.
Engem sem zavarna, ha neki lenne egy lakasa, amit berendez mondjuk gamer barlangnak vagy amit akar.
5/24 anonim 



válasza:





Nem az.
Nekem erre van az irodám. értelme semmi de nekem kell
7/24 anonim 



válasza:





Nem szemtelenség, de nem félsz, hogy féltékenykedne? Kivel vagy ott? Mit csinálsz ott? Miért van felhajtva az ülőke a WC-n? Minek ide borotva? ...
8/24 anonim 



válasza:





Szerintem csak értelmetlen egy külön lakást fenntartani csak azért hogy havonta 1-2 estét ott tölts.
9/24 anonim 



válasza:





Ha esetleg havonta 1-2-szer elmennél valahova egy éjszakára csak ott egyedül lenni? Valószínűleg jobban kijönnél egy olcsóbb airbnb-vel havi 2-3x, ha mellette kiadod a kisebb lakásodat
10/24 anonim 



válasza:





Én is vágyom ilyenre, szintén nőként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!