Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, ti is megnézitek a közösségi médiáját egy férfinak, aki igazán megtetszik, de még nem vagytok igazi ismerősök?
Tehát ha például munkahelyen, tankörön, sport vagy egyéb társas tevékenységen megismertek valakit, akivel néha találkoztok, nem közeli ismerős még, de a nevét már sikerült kideríteni. És igazán megtetszett. Rákeresel közösségi médián? Veszel egy pillantást, mi van neki kitéve?
Én így szoktam cselekedni, ha valaki igazán felkelti az érdeklődésem. Sokat segít. Egyrészt kiderülhet, hogy már foglalt, és akkor megóvom magam és őt is a rányomulástól, másrészt pedig hogy mit oszt meg, azzal is valamelyest többet megtudok róla. Megnézem, de még nem jelölöm be ismerősnek, mert még nem tartunk ott. Más férfiismerőseim is hasonlóan szoktak eljárni.
Ti lányok, hasonlóan tesztek?
Megnézem. Sőt, nézegetem.
Sokat elmond az emberről miket oszt meg. Mit oszt meg magáról, milyen posztokat oszt meg.
Hat en mar nem igy gondolkodok mivel nem is nagyon hasznalok olyan kozossegi mediat mint a facebook.
Amugy teljesen megertem ha megnezed kerdezo nincs abban semmi. Mint ahogy irtad, hogy igy megovod magad attol hogy esetleg kellemetlen legyen a holgy van barat mondata, de van aki nem szokta az adatlapot nagyon szerkeszteni. Ott maximum csak a post-jaibol tudsz kovetkeztetni.
En amugy azokat a kozossegi oldalakat szeretem, ahol lehet tanulni es kreativ otleteket gyujteni, es nem a szemely hanem a keszsegei vannak kozeppontban. Jobban tamogatjak is az emberek ezeken az oldalakon egymast. Mert mindenki probalkozik egy-egy jo otletet, etelt kesziteni es ezt megosztva az emberek oszintebben es tamogatolag reagalnak. Szerintem ez izgalmasabb es jobban mutat valos kepet az illetorol, hogy milyen valojaban ,mint az ezredik selfie vagy ezredik idezetek aktualis erzelmekrol poszt.
Igen, de elmondom miért gondolom azt, hogy egyszerűbb és könnyebb ismerkedni a neked tetszővel. Mert ilyen oldalakon látni fogod miket gyűjt, magyarán látni fogod az érdeklődési körét, és így egyszerűbben is megtalálod vele a szót, mint ha csak selfie-s képeket, vagy idézeteket oszt meg, vagy utazós képet, ok ott is alkalmat ad a beszélgetésre az ilyen képek, de kevés, mint ahogy ha hobbijáról oszt meg képet az is kevés. És nem mellesleg ütlet gyüjtésre, bakancslista interaktiv tervezésére munkához bármihez jó.
Szóval ilyen közösségi oldalak pl. youtube, pinterest.
Vannak hobbi alapján is közösségi oldalak is, pl. egyet mondok, ezt én is kipróbáltam, csak már nem használom, mert szüneteltetem a fotó hobbim egyelőre. De amugy nagyon támogato kozosseg meg annak is akinek pl. facebook-on kevesebb like-ja van, itt egybol visszajeleznek a vilag minden tajarol, hogy ha tetszik nekik a keped, vagy véleményt is írnak, ami azért jó, mert segít a tanulásban, van visszajelzésed. Aki szeret fotózni, 500px, igaz, hogy ezek közül nem mindegyiken lehet üzenetet küldeni pl. youtube, de az embert ismered meg jobban, és nem egy idealizált képet látsz róla.
Vannak akik amugy nem rendeltetes szeruen hasznaljak ezeket az oldalakat sem, mint pl. a pinterest ahol kiprobalhatsz otleteket, mert lattam mar olyat, hogy tetszett nekik egy otlet es attole ltero koze nincs dolgokat osztottak meg, nyilvan unatkoztak, vagy nem tudjak hogy ez az oldal mire valo.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!