Miért annyira riasztó a barát- illetve társkeresés során, ha Valaki egyházi közösségbe/közösségekbe jár?

Mert én nem vagyok vallásos, és úgy érzem, ez idővel éket verne közénk. Én miért nem élek így meg így, ha esetleg gyerekünk lesz, az menjen ilyen-olyan vallásórára, esküdjünk templomban stb. Nem komplikálom fölöslegesen az életemet, ha nem muszáj.

Több barátnőm is megszívta a vallásos pasikkal... volt olyan, akinek az életébe, öltözködésébe, baráti körébe kezdett belepofázni a jóember, miután jó pozícióba került nála, a másikat meg hónapokig hülyítette, amíg ki nem nyögte, hogy "szakítanunk kéne, mert anyucikám nem örül neki, hogy nem a felekezetből választottam".

Hasonló ismerkedjen a hasonlóval, abból kevesebb baj van.

Én talán hívőnek számítok, bár vallásos nem vagyok. Azért nem ismerkedem szívesen gyülekezetbe járó, tehát aktív vallásgyakorló emberekkel, mert kapcsolati szinten ez nem működne.

Nem értek egyet azzal, ahogy a vallások a szent könyveket magyarázzák, de nyilván ezeket a gondolatokat nem oszthatom meg egy vallásos társsal. Amúgy toleráns vagyok és baráti szinten nem gond, de nem szeretnék együtt élni valakivel, aki ez alapján értékel vagy rangsorol. Amúgy meg liberális értékrendet képviselek, tehát a gyerekemet is úgy nevelem, hogy sokat tud a különböző vallásokról, filozófiákról, ő meg majd választ magának, ha megérik rá és érdekli a dolog. Nem venném szívesen, ha az apja ragaszkodna a hittanra meg templomba/gyülekezetbe járáshoz. De ha ott mások családostul vannak jelen, ő meg egyedül, mi meg itthon, hiányérzete lenne. Szerintem az a jó, ha hasonló érétkrendű emberek vannak együtt.