Miért bagatellizálják el az öleléshiányt a régóta szinglik (akik büszkén hangoztatják boldog szingliségüket)?

Én is már szingli vagyok egy ideje (41F). Ezt elfogadom, elfoglalom magam sok mindennel, hobbikkal, családdal, barátokkal. Ellenben tudom, hogy nem vagyok igazán boldog (párkeresés folyamatban, de hát tudjuk, az milyen manapság).

Ha most a szexhiányt, érzékiség hiányát nem is boncolgatjuk, de legalább az ölelés nem hiányzik nektek is nagyon, szinglik? Tudom, van, aki büszkén boldognak mondja magát az örök szingliségben, az ő véleményük is érdekelne. Családom, barátaim nem ölelgetnek, nem divat, fura is lenne erre kérni őket (pedig jól esne nekem...). Ebben a cikkben jól részletezik, miért is kéne (bár nekem ez ösztönös, de jó, hogy megerősítik objektív cikkek, tanulmányok is)-->

[link]