Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Jó döntés volt ezt elmondanom?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jó döntés volt ezt elmondanom?

Figyelt kérdés

Volt egy barátnőm, akivel 4 évig voltam együtt, de gyerekkorunk óta ismertük egymást.

Szerettem, többet láttam a kapcsolatunkba, többet szerettem volna tőle, vele terveztem a jövőt, de rendszeresen csalt az apja korú főnökével aki egy elhízott, igénytelen pacák, és még csak nem is gazdag.(nem mintha én az lennék, csak még az sem lehet ok ahogy mondani szokták)

Ez nagyon rosszul esett mikor végre megtudtam, lelkileg is megviselt minden szempontból, azóta nem is volt normális kapcsolatom.

Nemrég megismertem egy lányt, tetszett is, én is bejöttem neki, minden jónak tűnt, nagyon jókat beszélgettünk, sok mindenben hasonlítunk, repült az idő mikor vele voltam, de amikor lefeküdtünk alig merevedett meg.A merev állapotot is csak úgy tudtam elérni,hogy a volt barátnőmre gondoltam.

Egyáltalán nem élveztem a szexet, és másodszor sem ment jobban.

Persze ő is látta,hogy valami nem oké.Harmadjára már kedvem sem volt hozzá, ő meg már mondogatta,hogy vele van a baj, sajnálja stb, és próbáltam valahogy megmagyarázni, de nem találtam jobb magyarázatot mint az igazság, ezért elmondtam neki a történteket a volt barátnőmmel.

Azt nyilván nem,hogy a volt rá gondoltam akkor amikor mi együtt voltunk.

Nagyon sajnálom, mert rendes lánynak tűnt, és bár az a volt barátnőm óta voltak alkalmi kapcsolataim ahol nem volt ilyen gond, de hozzájuk eleve úgy álltam, hogy csak egy éjszakások, ez a lány pedig nem olyan volt talán az hogy ebből párkapcsolat "kell" hogy legyen ezt váltotta ki.

Isten látja lelkem, tényleg nem csak megdönteni akartam, nekem így utólag épp elég kellemetlen az a merevedési zavar, szóval már csak emiatt is azt mondom, hogy bár ne történt volna meg.

Nagyon sajnálom, és bűntudatom van, talán el sem kellett volna mondanom neki ezt így?

(Szép lány, van egy kis önbizalomhiánya, de sok fiút érdekel)



2020. júl. 27. 21:23
 1/5 anonim ***** válasza:
76%

Inkább mondtad volna hogy fáradt vagy... kioffoltad magad bála azzal, hogy mivel még nem zártad le addig hagyjuk.

Hazudni kell. Nincs mese. Nőkke egyszerűen n lehet őszintének lenni mert nem értékelik

2020. júl. 27. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Ezt értem, de én a beszélgetésen kívül nem akarok tőle többet, mert nem megy.
2020. júl. 27. 21:58
 3/5 anonim ***** válasza:
Ja, akkor joltetted.
2020. júl. 28. 05:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
gyáva népnek nincs hazája:) Ha nem megy vele, akkor nincs értelme kísérletezni. Teljesen mindegy kire gondolsz közben. Majd lesz olyan akivel csak rá gondolsz miközben szexelsz vele.
2020. júl. 28. 06:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Első: Miért kell hazudni? Nem kell! hazudni, ezzel csak egy hamis képet ültetsz el a másikba, egy olyan személy miatt akit a lány nem is ismer... Jól tetted, hogy elmondtad kérdező...
2020. júl. 28. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!