Van olyan lány aki későn vesztette el, vagy még szűz viszonylag "idősen"?

Hogyne lenne ilyen? Én ismerek 40 éves vénlányt. Anyjával él, nyugdíjas találkozókra jár. Hát így lehetséges.

Pont ugyanaz, mint a fiúknál. Ha nem mész társaságba, egyedül maradsz.

Én 24 évesen vesztettem el a szüzességemet. Olyan 20 éves korom körül már eléggé aggasztott a dolog, de azért akárkivel nem szerettem volna összefeküdni, csakis párkapcsolatban. Egyáltalán nem mondanám magam csúnyának, sőt, sportos alkatom van, eszem is van, csak válogatós vagyok nagyon :)

N

"Ha nem mész társaságba, egyedül maradsz."

Ha jársz akkor is maradhatsz egyedül. Ez semmire nem garancia.

A kérdésre válaszolva: én ismerek olyan csajt aki elvileg szűz még és 26 éves. Szóval megeshet. Ez mindenkinek a saját döntése, vagy éppen a körülmények úgy hozták.

Majdnem 21 voltam.

Pedig már 16 éves koromban is fiúzgattam, csókolózgattam bulikban, aztán az első "barátom" 2 hétig (:D) tartott, a második 4 hónapig, 17 évesen.

Hihetetlenül szerettem őt, mégsem feküdtem le vele, mert ő nem szeretett. Ha kettesben voltunk (néha, mert általában nem volt kedve hozzá, inkább a haverjai körében kellett találkoznunk, és csak hétvégén, pedig a haverokra hétköznap is ráért), akkor rögtön megpróbált rámmászni, egyébként le se szart, a személyemre nem volt igénye. Se a dugási kísérletek előtt, se utánuk nem akart velem egy órát sem együtt tölteni, én nem voltam érdekes, csak a lyuk rajtam. Nem tudom, így mégis mitől kellett volna bármilyen értelemben megnyílnom. A haverjainak kipanaszkodta magát, hogy nem akarok dugni vele, azok meg elkezdtek engem győzködni, hogy "pedig kéne, milyen már ez így", állati megalázó volt. Ugyanakkor őt meg arról győzködték, hogy nem kéne velem annyit (???) foglalkoznia. Végül szakított velem, a haverjai előtt (hogy máshogy?). Egy hülyegyerek volt, hülye haverokkal. A vicc, hogy ő is szűz volt, és ráadásul egy szégyenlős, kicsit érzelgős srác, csak rám nem pazarolta az érzéseit. Ha nem bánt volna így velem, max 2-3 héten belül boldogan lefeküdtem volna vele, nagyon kívántam. De tudatában voltam, hogy csak egy szaftos sztori lennék a kocsmában, és ugyanúgy kidobna akkor is, és úgy még jobban fájt volna.

Sok barátnőmre akár hónapokig is várt a barátjuk, és közben szerelmesen turbékoltak, folyton együtt voltak, megszakadt a szívem. Igen, szerettem volna olyannal megélni az elsőt, aki viszontszeret, szép élménynek szerettem volna. Nem az lett.

Ezután a fiú után magamba zuhantam, úgy éreztem, engem nem képes senki szeretni, minden fiúban megláttam az érzéketlenséget, senki nem elég megbízható, mind bántana. Közel 4 évig voltam egyedül.

A szüzességem egyre cikibb lett, ebben a korban az emberek sokat beszélnek a szexről, minden akörül forog, és hát én nagyon csendben voltam :). Belül mégsem a szex hiányzott, hanem csakis a szerelem.

Aztán találkoztam egy olyan sráccal, aki bár viszonylag kellemes külsejű, mégis igazi "légynek sem tudna ártani" típus volt, új emberek előtt megszólalni is alig tudott, a nyomiság határán egyensúlyozott az ártalmatlansága. Ki voltam éhezve az érzelmekre, belőle kinéztem, hogy emberként tudna kezelni, talán végre valaki szeretni fog. Nyitott volt rám, összejöttem vele. Hamar kiderült, hogy zárt ajtók mögött baromi nagy arca van, el van szállva magától (ő "jóképű", ő "különleges" :D), és mellesleg őt sem érdeklem. Csak "fényezte az egóját, hogy rögtön látta rajtam, mennyire odavagyok érte (félreértette a kétségbeesett szeretetéhségemet), és hát nem vagyok egy rossz csaj", ezt később így, kerek perec megmondta. Én sem szerettem, csak első blikkre úgy gondoltam, TUDNÁM őt szeretni, de az is hamar elmúlt...

Viszont nem akart lefeküdni velem, így, hogy nem érzett semmit, mert nem akart kihasználni, szorult bele ennyi jóérzés.

De én kiprovokáltam, miután realizáltam, hogy már megint jelentéktelen vagyok, és elegem lett. Úgysem leszek senkinek az igazi, még elég jó sem, nem leszek boldog, én nem kapom meg azt a szép élményt, amitől másoknak olyan gyönyörű a fiatalsága, nem fogok számítani, nekem nem lesz senkivel "te és én", mindenkinek csak "én meg az a csaj" leszek, huszadrangú, senki, a nevemre sem fognak emlékezni, hát legalább ezen a szaron essünk túl, többé nem érdekel!

Felizgattam, szinte rámásztam, megtörtént, mikor majdnem betöltöttem a 21 évet. Hát nem volt nagy élmény. Nyilván. Csak megreszeltek, kész. Semmi. Nyugtáztam: oké, ez is megvolt, de igazából eléggé leszarom. Nem sokkal később kimondta a szakítást (én nem voltam képes, pedig alig vártam).

Bocs, hogy ilyen kisregényt írtam, csak azt akartam bemutatni, hogy nekem abban, hogy sokáig szűz voltam, közel sem a szüzesség volt a legjelentősebb, számomra csak egy járulék volt, tök mellékes, és egyedül a társasági életben zavart a "cikisége". Én így éltem meg.

Csavar: két hónappal később megtaláltam a boldogságot: visszajött kamaszkorom (és életem) egyetlen hülyegyereke :D. És ezúttal szeretett. De a mai napig sajnálom, hogy ilyen sorsom volt, hogy nem élhettem meg a viszonzott diákszerelmet, nem azzal lettünk először egymáséi, akivel szerettem volna, és hogy egy szar élmény volt az első, amit csak "legyűrtem a torkomon", mint egy keserű pirulát. Hát ilyen az élet. Ha lesz egy lányom, nem tudom, mit mondok neki. Inkább csak reménykedni fogok.

17 évesen volt először barátom, a 18. szülinapom után pár héttel vesztettem el.

Későn értem, nagyon sokáig magasról tettem a másik nemre. Ekkortájt sem éreztem igazából úgy, hogy nagy szenzáció lenne, összejöttem az akkori legjobb barátommal, aztán történt minden a maga rendjén, ami ugyan nem volt ellenemre, de nem is izgultam rá a dologra úgy, mint a korombeliek. Kb 1-másfél évig voltunk együtt. Aztán 21-22 éves voltam, mikor úgy igazán elkezdtem randizgatni. Volt jobb dolgom, nem tudom... Sosem értettem ezt a nagy felhajtást sem a szüzesség, sem a szex körül. Kicsit még most sem, pedig már volt pár partnerem és részem jó szexben.

24N