A nők miért szajkózzák azt a bődületes baromságot, hogy ha nem lenne más férfi, akkor sem jönnének össze olyannal akivel most sem jönnének?

"és a 30-as éveikben járnak akkor már szinte bárki jó nekik, aki megfelel egy bizonyos célra "

Hát te rohadt módon el vagy tévedve.

És nem, akivel most nem jönnék össze, azokkal semmikor sem jönnék össze, mert inkább egyedül, mint egy nem tetsző emberrel. Nem vagyok sem kapcsolatfüggő sem mazochista.

Itt csak te szajkózod már 2 hete ezt a külföldipasi baromságot.

Háborúk után nyilván nagyobb volt a kereslet bármilyen férfira, mivel milliószám pusztultak el a frontokon.

De ott fizikai megsemmisülés történt, most meg egy ideiglenes állapot áll fenn. Másrészt a huszadik század elején és közepén egy nő egyedül sokkal nehezebben boldogult egzisztenciálisan, mint manapság. Ma minden esélye megvan egy nőnek is arra, hogy ferfi nélkül akár gyerekeket is felneveljen, tehát ha nem akar, akkor nem jön veled össze még akkor sem, ha csak te maradtál, bumburnyák!

19 évesen volt az első komolyabb kapcsolatom, akkor vesztettem el. Utána 5 évig voltam szingli. Utána úgy volt, hogy alakul valami, végül nem. Csak párszor randiztunk meg szexeltünk. Utána másfél évig voltam szingli. Aztán megismertem a páromat és 3 hónapig azon gondolkodtam, hogy akarok-e kapcsolatban lenni vagy nem lenne-e jobb még így élni pár évig, hiszen dolgom van, barátaim vannak, igazán nem érzem hiányát az egésznek. Végül beleszerettem és nem volt több kérdésem.

De kit akarok átverni? 5-7 évig senki sem hiányzott ilyen szempontból. Megnéztem embereket, nyitott voltam, de igazán semmit sem tettem azért, hogy kapcsolatom legyen, mert nem akartam annyira kapcsolatot. Aki meg úgy nyomult, hogy nem tetszett, még kifejezetten idegesített is, szóval elküldtem a rohadt anyjába relatíve hamar.

Gondolod, hogy nem tudnék szépen elülni és megvárni a megfelelőt? Kérlek... Még mindig nem mi vagyunk az a nem, aki a vagyonát is odaadja egy nemiszervért, hanem ti. Minket nem hat meg, ha nincs senki hónapokig, évekig.

Meg fog lepni, de veled ellentétben sokan mások gyakorolnak önismeretet, és tudják, mit tudnak tolerálni, és mit nem.

Pár évvel ezelőttig nagyon kövér voltam, és addig szűz maradtam, míg le nem fogytam, hogy lehessen olyan pasim, aki felizgat, nem csak olyan, amilyen jut. Úgyhogy én személyes tapasztalatból szajkózom ezt, akár tetszik, akár nem.

De úgyis meglátod majd, hogy nem lesz nőd.

Amikor 37 évesen elváltam, gyerekkel, felmerült bennem az, hogy "már nem fogok kelleni" senkinek. De amikor ismerkedni kezdtem, még válogatósabb voltam, mint előtte, hiszen már azt is néznem kellett, mi a jó a gyereknek. Most 42 vagyok. Közben volt egy másfél éves barátság extrákkal kapcsolatom, de rájöttem, hogy az nem nekem való.

Nincs senkim és nem fogok kétségbe esni, ha nem is lesz. Ha lenne, jó lenne, mert hiányzik az intimitás és a szex, de hanem, hát nem. Eszem ágában sincs összejönni valakivel azért, mert ő összejönne velem, randiztam ilyenekkel, de nem kell, köszönöm szépen. Kölcsönös szerelemnél, vonzalomnál alább nem adom.