Ha kigyúrom magam, akkor elfogadhatóbb lesz, hogy mentális problémáim vannak? F31

Szinten van tartva az állapotom és meggyógyulni pedig nem fogok soha.

Akkor mi legyen, soha ne ismerkedjek?

Akkor van valami tanácsotok?

Én nem akarok egyedül maradni. Toleráns is tudok lenni mással szemben. Szeretni is nagyon tudok, empatikus vagyok. Kitartó vagyok az emberekkel szemben. Pont ezért vannak akik velem szeretik megosztani a lelki problémáikat, mert megértő vagyok és nem ítélkezem.

De ezekkel semmire sem megyek egy ismerkedésben. Semmit sem számít, hogy milyen vagyok, ha meg sem akar ismerni senki, meg mások nem toleránsak velem.

Fura gondolataim vannak, szorongok tőlük és ez kifelé is látszik. Úgy tűnhet, hogy nem vagyok magabiztos, vagy nincs önbizalmam. De erről szó sincs. Az agyam próbál néha hülyeségeket elhitetni velem.

Egyszer pszichozisom is volt, olyan emlékeim voltak, amik meg sem történtek, de ez akkor volt, amikor ismerősökkel alkoholt ittem, azóta majdnem egy éve nem ittam semmit. Mindent megteszek, hogy ezek ne jöjjenek elő, vagy ritkábbak legyenek.

Az agresszió nagyon távol áll tőlem, de úgy vettem észre, hogy a nőknek még az egoizmus, nárcisztikus személyiségzavar és az agresszióra hajlam is jobban "bejön", mint amilyen én vagyok. Mert ők legalább önbizalmat sugároznak (az meg senkit nem érdekel ismerkedésből, hogy honnan ez az önbizalom).