Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Több nőtől hallottam már hogy nem veszik észre a férfiak, miért?
Pedig előfordul az ilyen, én pl. 20 évesen nem társkeresőzöm, az egyetemen olyan szakon tanulok ahol összesen 2-3 db fiú van, idegen városban, a barátnőim pedig, akikkel jóban lettem, mind otthon ülős típusok, tehát én sem járok sehova. Munkahelyemen szintén csak lányok dolgoznak. Annyira szép pedig nem vagyok, hogy utcán leszólítsanak idegenek, tehát nyilvánvaló okokból nem vesznek észre a férfiak, viszont esetemben teljesen egyértelmű, hogy miért nincs senki, aki "udvarolna".
Persze látom magam körül azt a végletet is, amit az első írt, hogy az emberek csak azt veszik észre, aki a "zsánerük". De egyébként millió oka lehet annak is, hogy ha egy nőt nem vesznek észre, csak talán könnyebb tennünk ellene, hogy ha már nagyon zavar, mint egy férfinak.
"Innentől kezdve meg ismered a történet további részét. Nem fog megszólítani és nem lesz semmi az egészből. Soha többet nem látod."
Nem is az hogy nem fog megszólítani, és nem csinál semmit, mert az még a jobbik eset lenne. De fintorog. Lenézően fintorog, és rajta van az arcán a véleménye "a nőkről"
Főleg az ilyen lóti futi kocsiba kiugrunk kocsiba beugrunk teszün veszük intézkedünk vezetünk megoldjuk beugrunk a szoliba a Julihoz meg az Ádámhoz a boltba, de jó munkaerők vagyunk srácok.
Ők meglátnak egy nőt vagy több nőt az utcán és már fintorognak, és "a nők" sztorik mennek a fejükben megállíthatatlanul. Nem csoda hogy a lányok közül sokan már rá se néznek senkire. Kell a francnak az ilyen pökhendi tekintet naponta 50-szer az utcán.
17-es, 22-es, teljesen igazatok van, én is így látom, a 22-hez még annyit.
Legutóbbi sztorim, pasi ismerősöm feljött hozzám, ettünk valamit. Erre beszól:hogy eszel? Erre én:én is ember vagyok (bameg)
Ezt már csak magamba tettem hozzá.
Ja persze, mert aki csini az utcán azt elvárják hogy otthon is jól nézzen ki, viselkedjen? Hát imádok otthon felb. szni a lábamat az asztalra és bezabálni kolbászt hagymával finoman.
Komolyan mondom, elkezdtem szórakozni a pasikkal, had tudják meg hogy hús vér nő vagyok.
A normálisabbjainak meg üzenem, hagyják el ezt a ferde gondolkodást hogy ők ne volnának elég jók nekem. Én is ezt teszem.
13-as voltam.
Ezt a fintorgós részét nem tudom, én nem szoktam és mivel nem nő vagyok így nem is igen látok ilyet.
De az biztos, hogy sok férfi azért is "nem veszi észre a nőket" azaz nem lép irányukba és látszólag nem foglalkozik velük, mert önbizalom hiánya van. Ezt azt hiszem nem szégyen kimondani manapság. Én is férfi vagyok, szerencsére nekem nincs nullán az önbizalmam, de sok nővel szemben nekem sincs a maximumon. És nagyon jól tudom, hogy mi zajlik le a férfi társaimban úgy 20 éves kortól felfelé amikor arról van szó, hogy ott van egy nő és valahogy meg kellene ismerni, valahogy el kellene andi magam neki. Ilyenkor mindenkiben végigfut, hogy vajon milyen férfiak érdeklik, milyen férfiakat "vesznek" manapság a nők? Innentől kezdve az átlag férfi megállapítja, hogy valószínűleg nem éppen ő lehet a nő által keresett férfi, mivel ismeri önmagát és tisztában van azzal, hogy nem foglal el dobogós helyet a nőkért folytatott versenyben. Ezt felismerte 20-22 éves korára amikor látta, hogy neki egyáltalán nem vagy nehézkesen jött össze az előző barátnője is, szemben a jóképű, vagány focista sráccal aki két köpés és két káromkodás között is több nőt kapott meg a 8 általánosával, mint bármelyik átlagos férfi. A címlapokon sem olyan férfiak szerepelnek mint ő és a bulikból sem olyanok hordják haza a csajokat mint ő.
Ezért javarészt szerintem modern korunk kiüresedett értékrendje és a média agypusztító, lélekölő, értéktorzító hatása felelős a legnagyobb mértékben.
Ez is biztosan egy oka annak, hogy sok nő érzi azt, hogy észre sem veszik a férfiak.
És azért azt is megjegyezném, hogy a nők zöme is önbizalomhiányos. Ez hozzátehet ahhoz az érzéshez, hogy őt nem veszik észre, ő nem kell senkinek, ő csúnya, ő rossz. Neki nincsenek nagy mellei és egyéb karakteres női jegyei ezért önbizalomhiányos. Pont úgy ahogy az átlag férfi is annak érzi magát amiért nem izmos, nem jóképű, nem sármos, nem pénzes stb.
És igen, ennek a torzulásnak az is hátráztató része, hogy az önmagunk rossz irányba történő megítélése mellett az elvárások is torzulnak sok esetben. Csak azok általában nem lefelé, hanem fordítottan, felfelé tartanak. Ezért van az, hogy sok átlagos vagy nem éppen a legdekoratívabb nő is a 10/10-es csávóért ácsingózik és sok legkevésbé sem adonisz srác akar magának félig meddig szépségkirálynőt barátnőnek. Ez meg megint oda vezet, hogy az átlagos csajjal ezek a srácok sem igazán foglalkoznak ő ezért rinyál, ezek a srácok meg azért, mert nem találnak olyan csajt maguknak amilyet elképzeltek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!