Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Képes lehet-e egy egy fiatal férfi egy idősebb nőt igazán szeretni?!
Először is le szeretném szögezni, hogy a komolytalan, érzelődő hozzászólok legyenek olyan jók, hogy tovább lapoznak!
Valamiért sosem voltam túl népszerű a saját korosztályom-beli lányokkal, voltak kisebb-nagyobb próbálkozásaim, de eddig mindnek vége szakatt egy pár hónap után. Kicsit fekete báránynak gondoltam magam, túlérettnek a kortársaimhoz képest. Kb. egy éve úgy döntöttem, hogy változtatok s eljárok társas táncra, heti egyszer. Természetesen nagy számban jelen vannak nők, férfiak, viszont most az új fél év indulásával bekerült a képbe egy nő. Egy nő (38/N), aki éppen 14 évvel idősebb nálam s gyakorlatilag az első pillanattól mikor megláttam, vonzott. Erősen (nem szerelem elős látásról beszélek). Sokat táncolunk együtt, s nem túlzó kijelenti, szinte faljuk egymást a tekintetünkkel ... két hónap elteltével elkezdtem érezni valami nagyon mélyről jövő, erős érzelmeket a hölgy iránt. Ilyet még sosem éreztem, s meg is lepett, hiszen tudok normálisan aludni, dolgozni, sőt visszajelzések alapján jó irányba változik a személyiségem.
Alkalmanként akad egy-egy fél óra, mikor tudunk beszélgetni kicsit, s van, mikor látványosan zavarba van és nem tud már magával mit kezdeni. Persze, puszi-puszi/ölelés mindig "előfordul"! :)
Tagadhatatlan, hogy számomra egy igazi nagybetűs nő, minden tulajdonságával együtt. Viszont, családos. Férjjel és egy gyerkőccel. Tisztelem ezért, és soha nem próbáltam meg letámadni, nem tettem szexuális utalásokat (amit meg is jegyzett, hogy neki ez mennyire bejön, hiszen mindenki szinte azzal kezdi nála).
Létezhet, hogy életem talán első szerelme, egy olyan nő, aki több okból sem megközelíthető ?!
Köszönöm a válaszokat!
24/F
Képes.
Ha ezt érzed, akkor mozdulj rá. Nem biztos, hogy az a házasság olyan fényes, főleg ha ő is zavarba jön tőled.
Miért ne lehetnél rá képes? Szint úgy, 22.vagyok idősebb kor osztály vonz engem is. Látom szem sarkából mindig néznek a nők, hát 22nek nem nézek ki mert magas vagyok. Azt hiszik legalább 30+.
Velem egykorúval meg nem is próbálkozom, mert nyavalyognak állandóan ha kell, ha nem szóval lényegét nem látnám. Egy olyan nő amit te fogtál most ki az teljesen ideális. Azért mert mindenki a saját jövőjét építi, néha össze jártok, beszélgettek. Megtörténik a dolog tovább álltok másnap újra elmész megint beszéltek stb. Ő is tud koncentrálni a jövőjére, ill te is tudsz.
Most egy kis 20éves pcs.nál hogy csinálod meg akinek a fejébe jár nap-minap nap mit vegyek fel, hogy nézzek ki, most menjek plázába a barinőimmel v sem? Meg ne beszéljünk az mindig a facen fog neked lógni, egy normális szót nem fogsz belőle te ki húzni..
Életem legnagyobb csalódása épp a Te korodban ért, épp ugyanilyen korkülönbséggel. 2 évig gyötört a nő. Se közel nem engedett teljesen, se el nem lökött. Szintén családos volt. Talán élvezte a kitüntetett figyelmet, az érdeklődést, hogy szinte rajongtam érte. Kizsigerelt érzelmileg. Aztán túlléptem rajta. Valami teljesen más téma miatt eléggé magára haragított, így kiábrándultam belőle emberileg. Most ismét ekkora korkülönbséggel, de van egy párom. Júliusban lesz két éve. Párkapcsolat, nem csak szex. Nagyon szeretem és senkire nem cserélném.
Szóval igen, lehet őszintén szeretni idősebb nőt is. Miért ne lehetne? Miért gondolja mindenki, hogy valódi kapcsolat csak korombélivel lehetséges? Ostobaság... a korombéliekhez nincs semmi kötődésem sem szellemi, sem lelki síkon. Mindig is az idősebb hölgyek vonzottak igazán. Főleg, mivel az intelligens, okos nőkhöz vonzódom. Egy huszonéves lányból pedig gyakran a pökhendiség, a ki ha én nem és a flegmaság árad. Még az ELVILEG intelligensebb egyetemisták jó részéből is. Na ebből sosem kértem. Az intelligencia szexi, de csak ha értelmes személyiséggel párosul. Ezt sosem találtam meg fiatal lányban. Az ellenkezőjét annál inkább...
27/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!