Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Most akkor szeret vagy nem?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most akkor szeret vagy nem? Hagyjam el vagy nem?

Figyelt kérdés

A barátom egy ideig hanyagolt, nem is volt olyan szenvedélyes meg nem mutatta ki annyira a törődést. Engem ez bántott, elmondtam neki, akkor nagyon figyelmes lett, sokszor keresett, látszott rajta, hogy örömet akar okozni. Sajnos elég nehezen jön össze egy tali, korábban ez volt az egyik problémám, eddig nagyon igyekezett is. A hétre megbeszéltünk egy napot hogy az jó lenne, erre lemondta. Én ezért megharagudtam rá, mert így feltúrja az én programjaimat is, mert mivel vele beszéltem először, ehhez igazítottam a többit. A másik, hogy mondtam neki hogy én ezen a napon érek rá csak igazán... közben mondogatott más napokat is, de azok nem igazán jók meg hát nekem is van más programom mellette. Igazából részben munkával kapcsolatos dolga van.... ami még érthető, csak az idegesít, hogy mivel nem egy időhöz kötött, naphoz kötött dolog, ezért megcsinálhatná másik nap is mert a többi nap meg van sok ideje. Ha az lenne hogy aznap muszáj megcsinálni akkor elfogadnám de így én ezt nehezen fogadom el, mivel ha már megbeszélte velem ezt előbb, akkor szerintem ahhoz kellene lehetőség szerint igazodni.

A másik meg, még ha nem is ezt az esetet nézem: mostanában volt hogy akkor kezdett teperni meg javítani a dolgokon mikor már mondtam neki, magától nem jutott volna eszébe. Például őt az sem zavarta volna ha nem találkozunk... de mikor én mondtam hogy rosszul esett, akkor változtatott. Vagy például korábban volt hogy jobban írt magától, volt hogy nem, ezt is mondtam hogy nekem ez hiányzik, és hogy korábban ő is jobban írt nekem. Na amióta ezt írtam, azóta volt mikor direkt nem írtam neki és írt napokon keresztül. Szóval hajlamos nagy mértékben változtatni, de akkor mikor már nálam nagyon szakad a cérna.


A mostani helyzetre meg biztos azt fogjátok mondani, hogy az a munkája, amit én elfogadok de úgy vagyok vele, hogy ha az egyetlen nap mikor találkozhatnánk a héten és meg is beszéltük, akkor miért nem próbálja azt a munka-dolgot másik napra rakni? Mert éppen megpróbálni meg lehet. Ez egy olyan dolog hogy félig-meddig variálhatja magának. Korábban egyetlen egyszer meg is tette.


Szóval nem értem.... hajlamos nagy változásokra, ha mondom neki hogy valami rosszul esik, elhanyagol akkor hirtelen nagyon tud teperni... de gyakran nem változtatna magától, meg eszébe se jut hogy nekem rosszul eshet valami.


2018. márc. 20. 12:25
1 2 3 4 5
 21/42 anonim ***** válasza:

Jól teszed, hagyj neki teret. Fog ő keresni. Nekem úgy tűnik fontos vagy számára. A mai cselekedetei is ezt jelzik. Ne aggódj annyit.


Csak hagyd szabadon. Keresni fog meglatod.

2018. márc. 20. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/42 A kérdező kommentje:

Szerintem ő is hasonló mint a barátod... elvan a maga világában. Ezt ki is mondta hogy ő "elvan". Bunkóságnak tűnik lehet, bár én mondtam neki olyat ami kihozta belőle.

És szerintem a munkája a mindene... :/

2018. márc. 20. 23:13
 23/42 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem is hagyj neki nagyobb teret, nem kell ennyire körülötte forognia az életednek. Nyilván neked is van dolgod, életed.
2018. márc. 21. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/42 A kérdező kommentje:
Persze, nekem is van dolgom meg életem. A fenti helyzetből is részben ez jöhetett volna le neki, részben pont az húzott fel, hogy vannak más programjaim is és miatta alakítottam úgy, csak végül hiába. De ez csak azért volt mert vele beszéltem meg először programot. Ha mással lett volna először megbeszélve, akkor az lett volna elsődleges. Illetve mondtam is neki konkrétan, hogy van más programom is, nemcsak ő szóval jó lenne ha nem variálná meg így ennek eredményeképp a többi programomat.
2018. márc. 21. 10:12
 25/42 A kérdező kommentje:
Egyébként már így is direkt kevesebbet keresem, meg sokszor ő ír nekem és nem fordítva. Vagy direkt várok hogy írjon. Ezután még kevesebbet fogok neki írni és akkor így látja hogy nem ő az életem középpontja. És a találkozót sem fogom felhozni...
2018. márc. 21. 10:17
 26/42 A kérdező kommentje:

Viszont ettől nagyobb teret meg nem tudok neki hagyni, mert ettől jobban lecsökkenteni már nem tudom.

Már így is kevesebbet írok neki mint eddig. Sőt, várom hogy írjon ő többet. Azt se mondhatni hogy egy nap többször írogatunk. Azt legfeljebb úgy hogy ha ő ír többször. És amúgy a találkozóval se nyaggatom nagyon... nem mondogatom neki folyton. Ezután még kevésbé fogok törődni vele, remélem nem azt fogja levenni belőle hogy nem szeretem már.


Azt is kipróbálhatnám, hogy mi lenne ha napokig nem írnék neki, vagy akár nem válaszolnék az üzenetére. Vagy ha ír reggel, akkor megnézhetem éppen, de nem írok neki csak este. Vagy csak másnap. Nem tudom ebből mi jönne ki....

2018. márc. 21. 10:21
 27/42 A kérdező kommentje:

Egyébként én elgondolkodok néha, hogy miért mindig nekem mondják hogy foglalkozzak mással is, meg minden, mikor rajta kívül foglalkozok épp elég mással. És ezt ő is látja, ő láthatná egyik legjobban. Tudja, hogy tanulni is mennyit szoktam... néha még ő mondja hogy azért pihenjek is, mikor úgy látja hogy egyszerre sokat foglalkozok vele. Ha meg valami ismerősömmel találkozok, azt is tudja, szóval láthatná, hogy épp elég sok mindent csinálok rajta kívül is.

És azt se lehet mondani hogy egy nap többször írnék neki. Van aki szerintem még többet beszél a barátjával, persze az is igaz hogy az én barátom nem olyan személyiség. De a lényeg: szerintem nem igaz hogy nem adok neki elég teret. De lehet az lesz, hogy ha írna, akkor sem írok neki mondjuk 2 mondatnál többet, hogy ha esetleg közben utána dolgozna otthon vagy csinál bármit, akkor ne az legyen hogy miattam nem tudja, vagy ne érezze hogy nem tudok leakadni róla. De szerintem akkor sem mondhatni hogy velem baj lenne ilyen téren... minimális igényeim vannak, azt nem várom el hogy egész nap írjon meg nem várom el hogy heti többször találkozzunk mikor egy is jó ha sikerül. Szóval ezért nem értem néha miért bennem van a hiba.

Most már tényleg azt fogom hogy nem fogok neki írni, ha kell napokon keresztül és kiderül ír-e. Ha meg ír, lehet csak 2 mondatot válaszolok.

De ettől lejjebb már nem lehet menni.

2018. márc. 21. 10:34
 28/42 Noren1989 ***** válasza:
Ugye ezt vele is megbeszéled?
2018. márc. 21. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/42 A kérdező kommentje:

Mármint mit?

Én most kifejezetten a ti véleményeteket szeretném. Ti mondjátok, hogy hagyjak neki teret.


Amúgy ezt neki is mondtam, bár kicsit másképp. Szerintem amikor közbejön valami akkor úgy van vele, hogy most mit tud csinálni vele...

Egy ideig az írogatást se értte de aztán most már sokkal többet ír. Az a része használt.

Meg hát azért igyekszik az látszik, például tegnap is hogy eljött.


Azt mondtam neki hogy én már így is lejjebb adtam hova adjak lejjebb, erre meg nem mondott semmit.


Már nem fogok vele foglalkozni, egyrészt akkor kiderül hiányozni fogok-e neki és mennyi idő múlva, másrészt meg már néha ott tartok hogy nem is foglalkozok vele szívesen mert már ezzel elveszi a kedvem.


De engem a ti véleményetek érdekel most mint külső vélemény.

2018. márc. 21. 10:50
 30/42 Noren1989 ***** válasza:

Értjük, persze.


De, ha ezt megbeszélés nélkül leműveled, akkor bezony kidobnak azzal az indokkal, hogy nem foglalkozol az emberrel.


Kommunikálj azzal a szerencsétlennel, ha már a barátod.

2018. márc. 21. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!