Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit és hogyan tegyek?
Kezdem az elejéről, lehet hosszú lesz. Van egy férfi akibe nagyon szívesen beleszerettem volna az elmúlt 5 évben, viszont ő falat emelt maga köré és nem hagyta és magát sem felém irányulni. Ő az igazi álompasi számomra, minden megvan benne, amit én kerestem.
Nagy nehezen túl adtam magam rajta. Nem kellett az elmúlt években igazán senki. Lett egy komolyabb kapcsolatom. Már fél éve tart. Minden tökéletes benne, mégsem vagyok szerelmes és hiába érzem jól magam, nem teljes. Nagyon jó és csodálatos ember és szeret is.
Az a férfi akit fent említettem, nem is olyan rég bejelentette, hogy szerelmes belém. Nem találkoztam vele egy jó ideig, és amikor mégis tartottam magam az elveimhez, hogy akármennyire is vonzódom hozzá, nem vagyok hajlandó közelíteni felé.
Úgy érzem vele jobb lenne. Sőt úgy érzem azzal, hogy találkoztunk, megcsaltam a párom. Pedig minden 2 lépés távolságból történt.
Akarok is szakítani a párommal meg nem is. El akarok távolodni mindkettejüktől meg nem is.
Szerelmet szeretnék, de fájdalom nélkül és nem olyan áron hogy mindenkit megbántok magam körül.
Mit és hogyan tegyem?
Köszönöm a válaszokat!
26N















További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!