Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért bántanak, amiért eltart a párom?
Ebben a félévben csinálom a jogász záróvizsgáimat, nem tudok eleget tanulni rá főállás mellett. A párommal év végén megbeszéltük, hogy felmondok és fél évig az ő fizetéséből élünk. Az én keresetem az övéhez képest “aprópénz” volt, inkább a lelkemnek tett jót, hogy én is keresek, hozzáteszek a kasszához. Szóval megélünk így is szerencsére. Kiegyensúlyozottabb is vagyok, hogy a munkahelyi stresszt elengedtem, hogy normális időbeosztásban tudok tanulni, nem este 8-tól hajnal 2-ig.
Viszont több beszólást, bántást kapok emiatt, hogy egy fizetésből élünk. A saját családomtól… Eltartatom/“kitartatom” magam, hogy nem érzem rosszul magam, amikor a párom azért indul reggel dolgozni, hogy én tudjak miből fodrászhoz menni… Más is megoldja a tanulást, nem csak munka, de még gyerek mellett is és hasonlók. Bármikor találkozunk, valahogy mindig ide lyukadunk ki, hogy én nem csinálok semmit, és hogy nem halok bele az unalomba, nem vagyok hasznos tagja a társadalomnak.
Nem értem, mire jó ez, ettől nekik miért jó.
16 éves korom óta dolgoztam folyamatosan, az egyetemet munka mellett csináltam végig. Most sem sorozatnézéssel, plafonbámulással töltöm a napjaimat, hanem tanulással. Igen, annyival könnyebb, hogy így jut egy kis időm a páromra, barátaimra, hobbikra. Nem pedig egy kialvatlan roncs vagyok, aki hol a vizsgákon idegeskedik, hol a munkahelyi dolgokon.





Megértelek! Én is sok beszólást kapok, ismerőstől sőt még teljesen kivülállótól is mint pl. a gyerekem tanára vagy a csenege boltos.
"Mikor mész dolgozni?"
"Bölcsödébe kell adni a gyereket és irány a munka"
2 gyereket nevelünk, romoni segítség nincs. A kicsi 2 éves. Mi jól megélünk a férjem fizetéséből. Nekünk így megfelel.
Ha megbetegedne a gyerek, én járnék táppénzre, mert ha férjem menne az nagy kiesést jelentene. Melyik munkaadó tűrné sokáig, hogy többett vagyok otthon mint a munkába? De erre nem gondolnak. Bosszant a beszólásuk. De egy ideje már visszaszólok nekik.





Jaj tudom, ki vagy. Te irtal ki kerdest rola, hogy miert gaz, ha a parod fizeti a kozmetikust meg a fodraszt :D
Nekem ilyen esetben nem lenne kepem a parom penzet igy magamra kolteni, amikor nem milliokat keres, de lelked rajta…fel evet boven ki lehet birni fodrasz nelkul.





Nem írtam ki semmilyen kérdést. A fodrász egy kiragadott példa volt. Ugyanígy mondhatnám pl. az utazást, éttermezést, akármit, ami nem az alapélelmiszer kategória. Hülyén is nézne ki, ha ő éli a megszokott életét, nélkülem, mert rám nem költjük az ő pénzét... De fordított esetben, ha ő nem dolgozna, akkor az én fizetésem lenne a közös.
(egyébként de, milliókat keres, bár ezt nem akartam konkrétan leírni a kérdéshez)
"fel evet boven ki lehet birni fodrasz nelkul."
Ez teljesen mellékes, de sajnos nem mindenkinek elég évente 1 egészségügyi hajvágás.
21-22 éves korom óta őszülök, ez csak pár szál, de látható. Emiatt alapból kell 5-6 hetente egy festés, plusz a frizurám is olyan, amit igazítani kell havonta.










Nem hinném, hogy csak egy jogász hallgató van a gyakorin.
Más is kérdezhette.





#9 neked se volt ma jó napod 😅
Miért lenne ku..va?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!