Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért bántanak, amiért eltart a párom?
Ebben a félévben csinálom a jogász záróvizsgáimat, nem tudok eleget tanulni rá főállás mellett. A párommal év végén megbeszéltük, hogy felmondok és fél évig az ő fizetéséből élünk. Az én keresetem az övéhez képest “aprópénz” volt, inkább a lelkemnek tett jót, hogy én is keresek, hozzáteszek a kasszához. Szóval megélünk így is szerencsére. Kiegyensúlyozottabb is vagyok, hogy a munkahelyi stresszt elengedtem, hogy normális időbeosztásban tudok tanulni, nem este 8-tól hajnal 2-ig.
Viszont több beszólást, bántást kapok emiatt, hogy egy fizetésből élünk. A saját családomtól… Eltartatom/“kitartatom” magam, hogy nem érzem rosszul magam, amikor a párom azért indul reggel dolgozni, hogy én tudjak miből fodrászhoz menni… Más is megoldja a tanulást, nem csak munka, de még gyerek mellett is és hasonlók. Bármikor találkozunk, valahogy mindig ide lyukadunk ki, hogy én nem csinálok semmit, és hogy nem halok bele az unalomba, nem vagyok hasznos tagja a társadalomnak.
Nem értem, mire jó ez, ettől nekik miért jó.
16 éves korom óta dolgoztam folyamatosan, az egyetemet munka mellett csináltam végig. Most sem sorozatnézéssel, plafonbámulással töltöm a napjaimat, hanem tanulással. Igen, annyival könnyebb, hogy így jut egy kis időm a páromra, barátaimra, hobbikra. Nem pedig egy kialvatlan roncs vagyok, aki hol a vizsgákon idegeskedik, hol a munkahelyi dolgokon.










Megkérdezhetem, hogy a húgodnak és az öcsédnek, akik gonoszkodó megjegyzéseket tesznek rád mostanában, milyen végzettségük van és milyen munkakörben dolgoznak?
Vagy ha még diákok, akkor mit tanulnak, milyen végzettségük lesz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!