Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ugye ha elmúlik majd a szerelem a barátom iránt akkor sem fogom a mérete miatt elhagyni? 22/l
Nem kérek privátot majd :) És bunkózást sem szeretnék olvasni köszi :) Szóval még nagyon friss a kapcsolatunk a párommal mindössze 3 hónapja tart szóval még "idei". De előtte is ismertük egymást csak futólag,felületesen de nekem már akkor is nagyon tetszett, aztán amikor még randizgattunk már teljesen belezúgtam, igazi főnyereménynek tűnt és most, hogy vele vagyok rájöttem, hogy az is. Nagyon helyes, olyan gyönyörű arca van jó ránézni, tök izmos is jól öltözködik, igényes stb. Ez a külső, a belső pedig csak méginkább erősíti bennem a "rajongást" iránta mert nagyon okos, kedves, odaadó és humoros tök más mint a többi férfi szóval mondhatnám, hogy tökéletes. De ugyebár senki sem az, és hát a sors fintora, hogy neki nagyon pici van odalent. Emellett tényleg tökéletes.
Összeillünk mert igazából rám is ezt szokták mondani a pasik :D Persze én belül kis gonosz voltam szóval ez nem vagyok tökéletes nyilván nagyon sok baj van velem, de mostmár ennyi idő után úgy döntöttem, hogy én a barátomat választom. Mert sokat gondolkodtam, hogy megéri-e ez nekem így ugyanis a szex hát... Jó. De azért mert vele lehetek, rajtam van, csókolózunk szeretjük egymást, meztelenek vagyunk olyan izgató. De sajnos nem érzem hogy bennem van, vagy csak nagyon ritkán olyankor magamra húzom és vonaglok és mondom magamba hogy "aaahh végre" és amúgy képes vagyok elmenni így de eddig ilyen még csak 1x fordult elő de nem tudom ezt mivel váltottuk ki :( Próbálok rászorítani stb de egyszerűen nem érzem, hogy bennem lenne vagyis valamit érzek de ez nekem tényleg túl rövid. Én szeretem őt így is, szopni izgató mert látványra szép kis farok csak olyan picike. Szerintem olyan 6-7-8 centi lehet (ne írjatok róla semmi bunkót). Ő nyilván tudja ezt és nagyon odaadó az ágyban velem szóval mindig van orgazmusom csak a nyelvétől vagy az ujjaitól a farkátol nem sikerül :( Főleg lovaglóban akkor konkrétan mintha semmi nem lenne bennem meg a nagy kedvencem a kutya sem az igazi, de ez igazából egyetlen egy pózban sem változik nagyon. Egyébként az eddigi barátaimnak ráadásul jó nagy volt, és én olyan vagyok aki igencsak élvezi a nagyobb méretet is, nekem nem szokott fájni illetve néha talán de az is inkább csak izgató volt, velük szinte mindig volt orgazmusom is. És tényleg annyit agyaltam, hogy nekem ez így menni fog-e de úgy döntöttem, hogy igen. Őt választom nem érdekel, hogy mekkora neki majd megoldjuk valahogy. Most nagyon szerelmes vagyok belé, de nagyon félek, hogyha ez 3-4-5 vagy ki tudja hány év múlva elmúlik vajon akkor is így fogom-e ezt gondolni?
Én már sajnos léptem félre egyetlen egyszer, bár akkor még tini voltam de nagyon megbántottam vele az akkori barátomat és hónapokig lelkiismeretfurdalásom volt. És én tényleg NEM akarok olyan nő lenni, nekem ez nem fér bele, hánynék magamtól ha azon kapnám magam, hogy egy nagy farokról álmodozok a páromé helyett.
Ideális társ, kábé vele akarom leélni az életemet már most így érzem úgyhogy komolyan gondolom ezeket az aggályaimat. Én most így szerelmes fejjel azt mondanám, hogy lemondanék az orgazmusról csak vele lehessek, de félek, hogy ez később is így kitart-e? Úgy szeretném ha idővel idomulnánk egymáshoz, nemtudom van e rá esély... Tényleg nem szeretnék bunkózást olvasni, szóval a szemét megjegyzéseket inkább tartsátok meg magatoknak, nekem erre nincs most szükségem köszi :)
Elég fiatal vagy még, így nyilván nem jutottál még el addig a felismerésig, hogy tökéletes férfi nem létezik, ahogy tökéletes nő sem. Hibái MINDENKINEK vannak.
És igen, a szerelem el fog múlni, és igen, akkor jön majd el az a pont, amikortól már az kerül előtérbe, hogy képes vagy-e kompromisszumot kötni, együttélni annak az embernek a hibáival.
Ehhez pedig szükségeltetik némi empátia, bölcsesség, és tolerancia.
Nem hiszem, hogy mi el fogjuk tudni dönteni helyetted, hogy mit tegyél, csak annyit tarts észben a döntésnél, hogy ha elmúlik a szerelem, és elégedetlen leszel a barátod kis farkával, és lecseréled egy nagyobb farkú fickóra, akkor vele is csak fél, max. 1 évig fog tartani a hatalmas elégedettség, utána vele is problémák lesznek. És a következővel is, és az utána következővel is.
Jó én már igazából döntöttem, vele akarok maradni. És nem felvágni szeretnék vele, nemtudom miért írtátok ezt többen is, van sok férfi aki nagyon tetszett külsőre de ez édeskevés egy kapcsolathoz. Azért választottam őt mert olyan amilyen, belsőre tényleg tökéletes férfi.
Nem zavar, hogy ekkora neki majd összeszokunk, el fogom kezdeni az intimtornát is meg majd megpróbálom megbeszélni vele, hogy esetleg valami segédeszközt is beszerezheténk. Szerintem egyébként egy idő után meg fogom szokni, hogy neki ekkora, szülni meg még nem tervezek egy ideig. Tegnap is egészen jó volt amikor csináltuk, maga a szex része. Éreztem, hogy bennem van. Meg igazából ha kevesebb az előjáték akkor utána jobban érzem mintha már alapból jól ki lennék tágulva. Meg olvasgattam pózokról is hát szerintem menni fog ez. Remélem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!