Egyre távolabb érzem magam a barátnőmtől. Nem akarom elhagyni mert szeretem és a világot jelenti nekem. Mással már nem tudnék mit kezdeni. Hogy dobjuk fel a kapcsolatunkat? Építő jellegű válaszokat kérnék.

Lehet, hogy ez így most banálisnak tűnik, de szerintem már 16 éves korunkban is rátalálhatunk az igazira. Én mindig is az a kételkedős típus voltam. Aztán jött a barátnőm és minden a legnagyobb rendben volt... Előtte 2 héttel fejeződött be a régi kapcsolatom és aztán november 28-án összejöttünk. Azóta nem volt semmi gond egészen nyárig amikor nem láttuk egymást csak egyszer kétszer, mert más országban lakok. A suliban minden nap együtt voltunk és nem telt el olyan nap amikor nem találkoztunk volna. Idővel megismertem és még most is jó tudni, hogy még mindig van valami amit érdemes megtudni róla. Alapból mindent tudunk egymásról. Elmondtunk egymásnak mindent, konkrét tervünk van a jövővel kapcsolatban és igen kimondtam hogy örökre és én tartom is magam hozzá!

Szóval nyáron jöttek a kételkedések amelyek aztán suli kezdetétől fogva néha elő elő jönnek. A gond az vele, hogy néha nagyon akaratos tud lenni, parancsolgat és utóbbi időben ha nem körülötte forog a világ akkor kiabál, hisztizik és megaláz és ezt nem nagyon tűröm már. Szóval tipikus egyke, de én attól még szeretem. Csak a viselkedése zavar egy picit. Megbeszéltük, hogy megváltozik és azóta jobb a helyzet. Én szeretem és nem akarom elhagyni. Van egy konkrét tervünk és ő is szeret jobban mint eddig bárki más és érzem hogy megtaláltam benne az igazit. Az első év egy kapcsolatban mindig ilyen nehéz? Tippek párkapcsolat építésre? Elég az elszántság és a szeretet ahhoz, hogy együtt maradjunk és boldogok legyünk? Ő azt mondta igyekszik megváltozni és működik is egy ideje. Én pedig nem akarom elveszíteni se elhagyni.

Szeretem és tudom hogy ő az egyetlen!

F/16