Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ugye ha elmúlik majd a szerelem a barátom iránt akkor sem fogom a mérete miatt elhagyni? 22/l
Nem kérek privátot majd :) És bunkózást sem szeretnék olvasni köszi :) Szóval még nagyon friss a kapcsolatunk a párommal mindössze 3 hónapja tart szóval még "idei". De előtte is ismertük egymást csak futólag,felületesen de nekem már akkor is nagyon tetszett, aztán amikor még randizgattunk már teljesen belezúgtam, igazi főnyereménynek tűnt és most, hogy vele vagyok rájöttem, hogy az is. Nagyon helyes, olyan gyönyörű arca van jó ránézni, tök izmos is jól öltözködik, igényes stb. Ez a külső, a belső pedig csak méginkább erősíti bennem a "rajongást" iránta mert nagyon okos, kedves, odaadó és humoros tök más mint a többi férfi szóval mondhatnám, hogy tökéletes. De ugyebár senki sem az, és hát a sors fintora, hogy neki nagyon pici van odalent. Emellett tényleg tökéletes.
Összeillünk mert igazából rám is ezt szokták mondani a pasik :D Persze én belül kis gonosz voltam szóval ez nem vagyok tökéletes nyilván nagyon sok baj van velem, de mostmár ennyi idő után úgy döntöttem, hogy én a barátomat választom. Mert sokat gondolkodtam, hogy megéri-e ez nekem így ugyanis a szex hát... Jó. De azért mert vele lehetek, rajtam van, csókolózunk szeretjük egymást, meztelenek vagyunk olyan izgató. De sajnos nem érzem hogy bennem van, vagy csak nagyon ritkán olyankor magamra húzom és vonaglok és mondom magamba hogy "aaahh végre" és amúgy képes vagyok elmenni így de eddig ilyen még csak 1x fordult elő de nem tudom ezt mivel váltottuk ki :( Próbálok rászorítani stb de egyszerűen nem érzem, hogy bennem lenne vagyis valamit érzek de ez nekem tényleg túl rövid. Én szeretem őt így is, szopni izgató mert látványra szép kis farok csak olyan picike. Szerintem olyan 6-7-8 centi lehet (ne írjatok róla semmi bunkót). Ő nyilván tudja ezt és nagyon odaadó az ágyban velem szóval mindig van orgazmusom csak a nyelvétől vagy az ujjaitól a farkátol nem sikerül :( Főleg lovaglóban akkor konkrétan mintha semmi nem lenne bennem meg a nagy kedvencem a kutya sem az igazi, de ez igazából egyetlen egy pózban sem változik nagyon. Egyébként az eddigi barátaimnak ráadásul jó nagy volt, és én olyan vagyok aki igencsak élvezi a nagyobb méretet is, nekem nem szokott fájni illetve néha talán de az is inkább csak izgató volt, velük szinte mindig volt orgazmusom is. És tényleg annyit agyaltam, hogy nekem ez így menni fog-e de úgy döntöttem, hogy igen. Őt választom nem érdekel, hogy mekkora neki majd megoldjuk valahogy. Most nagyon szerelmes vagyok belé, de nagyon félek, hogyha ez 3-4-5 vagy ki tudja hány év múlva elmúlik vajon akkor is így fogom-e ezt gondolni?
Én már sajnos léptem félre egyetlen egyszer, bár akkor még tini voltam de nagyon megbántottam vele az akkori barátomat és hónapokig lelkiismeretfurdalásom volt. És én tényleg NEM akarok olyan nő lenni, nekem ez nem fér bele, hánynék magamtól ha azon kapnám magam, hogy egy nagy farokról álmodozok a páromé helyett.
Ideális társ, kábé vele akarom leélni az életemet már most így érzem úgyhogy komolyan gondolom ezeket az aggályaimat. Én most így szerelmes fejjel azt mondanám, hogy lemondanék az orgazmusról csak vele lehessek, de félek, hogy ez később is így kitart-e? Úgy szeretném ha idővel idomulnánk egymáshoz, nemtudom van e rá esély... Tényleg nem szeretnék bunkózást olvasni, szóval a szemét megjegyzéseket inkább tartsátok meg magatoknak, nekem erre nincs most szükségem köszi :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Ha ennyire győzködnöd kellett magad ehhez, akkor nem fog kitartani.
Az első komolyabb veszekedésnél a fejéhez fogod vágni, vagy úgy fogod érezni, hogy te megérdemled, hogy félrelépj....
Szerintem nem érdemled meg a srácot. Inkább szólj neki, hogy keressen egy olyan lányt, aki tudja tényleg őszintén értékelni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én szeretem a barátomat és nem akarom elhagyni! Tudom, hogy nem láttok a jövőbe csak gondoltam majd ír valaki akinek van ilyen jellegű tapasztalata is. Nem hagytam el gondolatban egyáltalán! Olvastátok ti amit írtam? Nem akarom elhagyni.
És van orgazmusom de az nem a szextől konkrétan, hanem nyalástól/ujjazástól. Eddig egyszer mentem el amikor úgy "éreztem" a farkát, azóta is próbálunk rájönni hogy mit csináltunk akkor jól. Egyébként senki sem tudja, a legjobb barátnőmnek sem mondom el, hogy mekkora neki mikor kérdezte azt mondtam átlagos. Ha mondjuk holnap durván kidob és megaláz akkor sem fogom ezt szétkürtölni meg röhögni rajta de nagyon jó indulatúak vagytok. Pont azért írtam ide ki mert nincs kivel megbeszélnem ezt személyesen ez olyan intim dolog, ilyet nem bíznék másra. Az intim tornának már én is utána néztem de felemás véleményeket írnak :( Van akik szerint nem ér semmit. Valaki linkelt ide egy vonalzót is hát nemtudom ez mennyire reális de akkor lehet kisebb mint 8 cm nemtudom inkább 7 úgy ránézésre. De tényleg nagyon pici még sosem láttam ilyen picit.
Nyilván ezeket neki nem mondom, nem akarom bántani meg nem buta ő sem, és nem is szoktam orgazmust színlelni.
De úgy szeretem ahogy van, elhagyni sem akarom egyáltalán és nem értem miért ne érdemelném meg őt? Nem én tehetek róla, hogy nem érzem én csak kiírtam magamból.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia!
Szerintem ezt a fiúk annyira nem tudják megérteni. Persze náluk is vannak preferenciák, van aki a nagyobb cicit szereti, de egy cici max esztétikai funkciót szolgál a szexben, míg a pénisznek azért ennél sokkal fontosabb "dolga" van. Sajnos ez elég nagy gond. Bár lehet, azért is ilyen kedves és odaadó a barátod, mert kisebbségi komplexusát ezzel próbálja kompenzálni... sőt.
Persze ez nem baj. Én őszintén szólva nem is mentem még soha el konkrétan csak behatolással. De neked van hüvelyi orgazmusod, tuti, hogy később hiányozni fog. Szerintem azért előre ne aggódj emiatt, de ha később megromlik a kapcsolat, inkább lépj ki belőle, mint hogy megcsald.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ne aggódj,az itt oltogató fiúknak sem sokkal nagyobb,csak azt már nem merik mondani!:)
Hát nagyobb már nem lesz neki,te meg ha szülsz egy gyereket,mégannyira sem fogod érezni!
Ha ő a későbbiekben változik,nem figyel rád,nem lesz ilyen odaadó,bizony ebből probléma lesz,mert úgy fogod érezni,csak üríteni jár beléd! Így szép lassan már nem lesz kedved hozzá ,sőt,undort fog kiváltani!
Egyébként nekem is olyan érzésem van,csak a külseje miatt vagy vele,talán,hogy tudj felvágni a dögös pasiddal az ismerősök előtt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!