Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ugye ha elmúlik majd a szerelem a barátom iránt akkor sem fogom a mérete miatt elhagyni? 22/l
Nem kérek privátot majd :) És bunkózást sem szeretnék olvasni köszi :) Szóval még nagyon friss a kapcsolatunk a párommal mindössze 3 hónapja tart szóval még "idei". De előtte is ismertük egymást csak futólag,felületesen de nekem már akkor is nagyon tetszett, aztán amikor még randizgattunk már teljesen belezúgtam, igazi főnyereménynek tűnt és most, hogy vele vagyok rájöttem, hogy az is. Nagyon helyes, olyan gyönyörű arca van jó ránézni, tök izmos is jól öltözködik, igényes stb. Ez a külső, a belső pedig csak méginkább erősíti bennem a "rajongást" iránta mert nagyon okos, kedves, odaadó és humoros tök más mint a többi férfi szóval mondhatnám, hogy tökéletes. De ugyebár senki sem az, és hát a sors fintora, hogy neki nagyon pici van odalent. Emellett tényleg tökéletes.
Összeillünk mert igazából rám is ezt szokták mondani a pasik :D Persze én belül kis gonosz voltam szóval ez nem vagyok tökéletes nyilván nagyon sok baj van velem, de mostmár ennyi idő után úgy döntöttem, hogy én a barátomat választom. Mert sokat gondolkodtam, hogy megéri-e ez nekem így ugyanis a szex hát... Jó. De azért mert vele lehetek, rajtam van, csókolózunk szeretjük egymást, meztelenek vagyunk olyan izgató. De sajnos nem érzem hogy bennem van, vagy csak nagyon ritkán olyankor magamra húzom és vonaglok és mondom magamba hogy "aaahh végre" és amúgy képes vagyok elmenni így de eddig ilyen még csak 1x fordult elő de nem tudom ezt mivel váltottuk ki :( Próbálok rászorítani stb de egyszerűen nem érzem, hogy bennem lenne vagyis valamit érzek de ez nekem tényleg túl rövid. Én szeretem őt így is, szopni izgató mert látványra szép kis farok csak olyan picike. Szerintem olyan 6-7-8 centi lehet (ne írjatok róla semmi bunkót). Ő nyilván tudja ezt és nagyon odaadó az ágyban velem szóval mindig van orgazmusom csak a nyelvétől vagy az ujjaitól a farkátol nem sikerül :( Főleg lovaglóban akkor konkrétan mintha semmi nem lenne bennem meg a nagy kedvencem a kutya sem az igazi, de ez igazából egyetlen egy pózban sem változik nagyon. Egyébként az eddigi barátaimnak ráadásul jó nagy volt, és én olyan vagyok aki igencsak élvezi a nagyobb méretet is, nekem nem szokott fájni illetve néha talán de az is inkább csak izgató volt, velük szinte mindig volt orgazmusom is. És tényleg annyit agyaltam, hogy nekem ez így menni fog-e de úgy döntöttem, hogy igen. Őt választom nem érdekel, hogy mekkora neki majd megoldjuk valahogy. Most nagyon szerelmes vagyok belé, de nagyon félek, hogyha ez 3-4-5 vagy ki tudja hány év múlva elmúlik vajon akkor is így fogom-e ezt gondolni?
Én már sajnos léptem félre egyetlen egyszer, bár akkor még tini voltam de nagyon megbántottam vele az akkori barátomat és hónapokig lelkiismeretfurdalásom volt. És én tényleg NEM akarok olyan nő lenni, nekem ez nem fér bele, hánynék magamtól ha azon kapnám magam, hogy egy nagy farokról álmodozok a páromé helyett.
Ideális társ, kábé vele akarom leélni az életemet már most így érzem úgyhogy komolyan gondolom ezeket az aggályaimat. Én most így szerelmes fejjel azt mondanám, hogy lemondanék az orgazmusról csak vele lehessek, de félek, hogy ez később is így kitart-e? Úgy szeretném ha idővel idomulnánk egymáshoz, nemtudom van e rá esély... Tényleg nem szeretnék bunkózást olvasni, szóval a szemét megjegyzéseket inkább tartsátok meg magatoknak, nekem erre nincs most szükségem köszi :)
Most az totál véletlen hgy minden magát felnottnek gondoló huszonéves kisregényt ír ezen a szép délutánon,vagy Te prezentalod az összes sztorit?
de válaszolok .Ostoba vagy!
Ha látnánk a jövőt, már Mészáros Lőrinc-i magasságokban lennénk a tőzsdén.
Viszont ha tippelnem kéne, szerintem el fogod hagyni. Bár mint írtad, csaltad már meg barátodat, nem hiszem, hogy ez lesz. A nők többnyire leli okok miatt csalnak, ha a szex rossz, egyszerűen elhagyják az embert. Továbbá a kérdéskiírás ténye azt mutatja, hogy legbelül, akár be nem vallottan már most is zavar a dolog, különben fel sem merülne benned az egész.
Egy kicsit gonosz vagyok, de ilyenkor mindig mosolygok magamban, ha megtudom, hogy egy ilyen nagyon "tökéletes" valakinek ennyire kicsi. A sors iróniája.
Bocs de 8 centi az tudod mekkora? (A 6-ra nem is reagálok)
Jó hogy nem érzed, ha tényleg ekkora.
Amúgy szerintem jogos a félelmed. Évek múlva már nagyon frusztrált leszel, hogy nem működik a szex...
El fogod hagyni.
"Nagyon helyes, olyan gyönyörű arca van jó ránézni, tök izmos is jól öltözködik, igényes stb. Ez a külső, a belső pedig csak méginkább erősíti bennem a "rajongást" iránta mert nagyon okos, kedves, odaadó és humoros tök más"
Gondolom, ha nem lenne ilyen szuper teste, de ugyan ezekkel a belső tulajdonságokkal rendelkezne, akkor már nem is tetszene ennyire, sőt...nem is lenne ennyi jó belső tulajdonsága:) Eléggé felszínes nő lehetsz, te nem őt szereted, hanem ahogyan kinéz. Persze, hozzácsaptad gyorsan, hogy a belső tulajdonságait is szereted, de csak azért, hogy ne írja mindenki azt, hogy csak a testéért vagy vele:) Az írásodból látszik, hogy nem szereted a barátodat. Szerintem tegyél neki egy szívességet és hagyd hogy keressen egy hozzá illő lányt.
Ha meg orgazmusod is van, nem ertem mi a problema. Nekem nem volt es nem is lesz, pedig nagyon odaado a parom, aki nagy es vastag farokkal rendelkezik, de nem ettol fugg a szex minosege.
Ezt tudatositsd magadban.
Gondolatban te már szakítottál is a barátoddal. Bónusz: hamarosan a barátnőiddel fogod gúnyolni a szerencsétlent.
Ti nők semmire sem vagytok jók.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!