Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Féltékenységből nagyon durva volt velem? Mit tegyek?
Kérlek, ne egyből azt válaszoljátok, hogy hagyjam rá, mert ha valakit szeretünk ez nem megy ennyire könnyen. Szeretnék a dolgon javítani, nem pedig egyből arra gondolni, hogy nélküle.
18 éves koromban kezdtünk el járni. Akkor ő 29 volt. Alapvetően semmi gond nem. Nekem ő volt az első, előtte egyáltalán senkit sem akartam.
Most 23 vagyok és elképesztő, hogy min megyünk át.
Mindenkire féltékeny, összeveszik velem, ha olyan beszélgetek akivel nem lenne muszáj, de mondjuk ismerem valahonnan és megállunk pár szóra. Eleinte nem volt ilyen egyáltalán.
Van egy fiú, akivel 17 éve vagyunk barátok. Együtt küzdöttük végig az általánost, középiskolát, és ma is tartjuk a kapcsolatot. Mondtam neki, hogy nem vagyok hajlandó megszakítani vele a kapcsolatot, de tényleg "csak" egy barát.
Egyik este az a fiú és a barátom beszéltek pár szót. Persze nagy köztük az ellentét. A barátom direktben rákérdezett a barátomnál, hogyha ennyire harmonikus a kapcsolatunk, akkor hogy lehet az, hogy meg sem fordult a fejünkben korábban, hogy ne csak barátok legyünk. És ekkor a barátom kimondta a páromnak, amit sohasem lett volna szabad. Egyszer azt mondtam neki, amikor nem tudtuk, hogy találkozgassunk-e, hogy én annyi ilyen barátságból szerelem kapcsolatot láttam teljesen tönkremenni, hogy inkább maradjunk meg tényleg ilyen jó barátoknak, ne mocskoljuk be szexel.
Na mondanom sem kell, hogy a párom azt vont le, hogy a baráti kapcsolatomat tisztábbnak, jobbnak és értékesebbnek tartom, mint a párkapcsolatomat. Hiába mondtam neki, hogy ezt még előtte mondtam! De neki ebből az jött le, hogy éppen egy hajszálon múlik, hogy mikor gondoljuk meg magunkat. Megkértem a barátomat, hogy menjen el, mert láttam, hogy mennyire mérges.
Ezután a párom nagyon durván megszorította a karomat, tiszta kék, zöld. Amikor meg ott akartam hagyni, mert elegem lett, a hajamat megfogta és nagyon durván megrántotta, hogy maradjak ott, mert meg kell beszélnünk. Erre mondtam, hogy hagyjon békén és már lendítette a kezét, de végül az asztalra csapott. Ilyet sohasem csinált még, még csak megközelítőleg sem.
Nagyon megijedtem tőle. Persze bocsánatot kért, meg mondta, hogy túlreagálta, de az álláspontját tartja és ezért ő mérges rám. Mondjátok meg ti, akik nem vagytok elfogultak, hogy kinek miben van igaza, mert én már nem látom át!
(Bocsánat, hogy ennyire hosszú lett )
Nagyon szeretnék anyukámmal erről beszélni. De a páromnak és neki is akkor szeretném elmondani, ha másról nem is, de a baba sorsáról már egyedül döntöttem. Nem akarok senki befolyása alá kerülni, ezt a döntést magam akarom meghozni. Az a baj, hogy tudom, hogy melyik mit mondana. A párom azt, hogy "ő rá vártunk, végre itt van, stb...", anyukám meg, hogy "ezzel örökké magához láncol, soha többé nem hagyna békén, azok után, amit tett/tesz velem nem szabad megtartani, stb".
Ha már tudom, hogy biztosan mi lesz a babával, akkor elmondom anyukámnak és akkor természetesen meghallgatom, hogy mit mond, hogyan oldjam meg szerinte a továbbiakat.
Azért ez is furcsán hangzik, hogy te fogod eldönteni egyedül, hogy lesz e gyereketek...
Meg ne már, hogy anyáddal beszélj hamarabb, mint a gyerek apjával.
Remek!
Egyáltalán megfordult a fejedben, hogy mi lesz veleTEK egy agresszív férfi mellett!? Tény, hogy soha többet nem szabadulsz meg tőle.
Vagy kidobod a pasit, és szépen csendben, titokban abortuszra mégy. Gondolom anyukád és a családod ebben minden támogatást még fog adni.
Ezerszer jobb, mint egyedülálló anyaként élni, pocsék anyagi helyzetben, csökkenő párkapcsolati esélyekkel. Márpedig itt csak az kérdés, hogy mikor kell egy este pizsamában menekülnöd a gyerekkel, az életedért.
Normális nő megnézi, hogy kivel vállal gyereket, mert ez a döntés egy életre szól.
A mostani verést tekintsd isteni figyelmeztetésnek: ha pár héttel később bújik elő a pasi igazi arca, már nincs visszaút. Nem lehet véletlen, hogy most állsz válaszút előtt.
Gondolom, hogy drasztikusnak, igazságtalannak, önzőnek tűnik, de úgy érzem ez a döntés enyém. Persze felérem ésszel, hogy közös a gyerek.
Egyébként a családunknak van egy teljesen berendezett háza, de senki sem lakja. Ide átköltöztem. Rengeteget hív, tegnap este például el is jött.
Kérdeztem, hogy ő erről mit mond. Szerinte az "elmenekülés" nem megoldás, mert azt mondja, hogy hiányzok neki és az intimitás hiánya csak ronthat a kapcsolatunkon. Azt mondja, hogy neki nem esik jól, hogy én "ennyire" jól megvagyok nélküle.
Szerintetek most ez nem érthető a részemről? Nem egészséges, hogy nem akarok még visszamenni hozzá? Szeretem, mivel ennyi idő alatt nem is lehet valakit már nem szeretni, de csalódtam benne. Megmondom őszintén, hogy ezalatt a "pár nap" alatt eszembe sem jutott a szex. Én nem ebben látom a probléma megoldását. (Bár azt tudni kell róla, hogy ő alapvetően nagyobb jelentőséget tulajdonít a szexualitásnak egy kapcsolatban)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!