Miért van az, hogy száz érvvel szemben egy is elég, hogy akarjunk valakit?

Bocs az általánosításért.

Nálunk, zakkant, szerencsétlen embereknél, akikkel ez megtörténik, vajon mi a magyarázata?

Tudom, roppant izgalmas, hát persze. Éljenek a gyilkosok akik metált hallgatnak kihúzott szemmel, titkon melegek, drogfüggők, és állatkínzás a hobbijuk!

Nem, nem egy ilyen pasiba zúgtam bele, de fikarcnyival sem jobb a helyzet, talán csak annyival, hogy nem bűnöző, sőt, most, hogy eszembe jut, kb. csak ez hiányzik a listáról. Mondjuk ez még változhat...

Igazából marhára mindegy, mert kleptomániás is lehetne, lusta, semmirekellő, részeges, büdös.

Foglalt, nem beszélem a nyelvét, egy teljesen más kultúrát képvisel, szexuális beállítottsága kérdéses, idős hozzám, néha-néha egy-egy pillanatra emlékeztet valakire, akit szívből gyűlöltem, és amit akartok.

Vagyis de, gondolhattok ilyenekre. De kizárt, hogy elrettentsen. Persze van egy rövid kivétel lista, de mivel nem bulímiás, nem Szűz és nem Skorpió, pokolba a többi ponttal... Szóval egy ellehetetlenítő tulajdonság birtokában sincs, amiről tudnék, ezért a többire egyszerűen vállat vonok. Még ha orrot túrna is, kit izgat, sőt, törölje csak bármibe...

Komolyan, el vagyok képedve magamtól. Semmi de semmi ellenérv nem elég, hogy ne érdekeljen többé.