Mit szólnátok ahhoz, ha a lány, akibe szerelmesek vagytok a következőket mondaná?

Arról még nem is írtam, hogy folyamatosan vagdosta az ereit, mert neki az jól esett. Az X-Aktákból Mulderrel akart megismerkedni. Olyannyira beleélte magát a történetbe, hogy egész nap csak arról tudott beszélni, körülbelül Isten volt számára. Szerintem többször megcsalt. Csak egyre van bizonyítékom, a többire feltételezések. Amikor rákérdeztem az volt a válasz, hogy látszik még nem voltam kapcsolatban, mert érthető, ha neki valaki elkezd tetszeni, de attól, hogy lefekszik vele még nem csalt meg, csupán szexelt.

Soha nem volt elégedett magával, sem a körülötte élő emberekkel. Egyáltalán nem képzelte magát félistennek, mindig kisebbségi komplexusai voltak.

Arra a kérdésre, hogy ő miért nem csinálta meg helyettem, ha már életképtelen vagyok, csupán annyi választ adott, hogy nem veszi fel a férfi szerepét.

Emellett szerette, hogyha megalázták. Legnagyobb vágya saját bevallása szerint, hogy szexualitás közben valaki megfojtsa. Ez számomra inkább undorító.

Mindegyik előttem lévő barátját csak szidni tudta. Most 23 éves a lány. 21 évesen ismertem meg.

Szerintem érzelmileg érettebb vagyok nála.

Ilyet csak egy punci írhat? Ezek szerint nincs szükség a testet-lelket fölemelő mély érzelmekre, a szépségre, csupán a rútra.

Igen, annyit értékelek benne, hogy elmondta. Várta a fejlődést, ami csak részben történt meg.

A történethez az is hozzátartozik, hogy anyukám túlságosan gyerekként kezel. Ez probléma egy felnőtt embernél, és akadályozó tényező volt a kapcsolatunkban.

Tudjátok milyen nehéz volt vele lenni? Egyszer a kedves, aranyos, megértő lány kerekedett benne felül, megint máskor egy állatias valaki, elszabadult indulatokkal. Ezt nyilván nagyon könnyű elviselni, sőt mindenki erre vágyik.

Próbáltam segíteni, éjszakákat átsírtam, amikor neki problémái voltak. Elmentünk szakemberhez, de nem volt hajlandó elfogadni tőle segítséget, a felírt gyógyszereket többszöri kérésemre sem szedte be.

Én megkaptam őt, akinek egyébként sem volt önbizalma, amin ez nemhogy segített volna, hanem rontott is.

Amikor nekem szükségem lett volna rá érzelmileg, akkor ő sehol nem volt. Folyamatosan alázgatott azzal, hogy a másik ebben jobb, abban jobb. Szerintetek hogy éreztem magam? Mi az, ha nem érzelmileg éretlenség, hogy egyik pillanatban ezt szeretjük, a másikban azt? Egyik pillanatban a nagymamánknál akarunk lakni, a másikban pedig teljesen szeparálódni mindenkitől. Ezek nyilván egymással nagyon összeegyeztethető dolgok.

Tudom, hogy sokkal több hibám van, mint jó tulajdonságom, de az biztos, hogy szerettem őt, és segíteni is akartam. Hol hagyta, hol pedig eltolt magától. Mit tehettem volna még? Örökké nem tudom bizonygatni, hogy pillesúlyú, szép és semmi baj vele az égvilágon. Át nem aludt éjszakáim voltak miatta, gyötört az önvád, mert nem tudtam, hogy segítsek. Szerintem csak azon tudunk segíteni, aki ezt hagyja is. Nem értem, hogy miért voltam ehhez kevés.

Apukám eltávozott közülünk lassan fél éve, és amikor én a legmélyebben voltam lent, akkor egy sort sem írt.

Egyetlen kérdés csak, ha már szerintetek érzéketlen vagyok. Milyen lány az olyan, akinek egyik barátja sem felel meg? Milyen aki mindegyiket megcsalja? Ezeket a végén vallotta be, és utána is még tartott a kapcsolatunk fél évig.