Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az jelent valamit ha 19 évesen még nem volt barátnőm, nem szexeltem, nem kaptam csókot?
azt jelenti, hogy vannak még rendes pasik :)
A mai kis 13 évesek, akik már túl vannak legalább 2-3 partneren, szerinted 20 évesen hol lesznek? Mennyi bajuk lesz? na mindegy, nem ez a lényeg.
Egy értelmes lánynak nagyon fog majd tetszeni, hogy ilyen vagy! Amikor majd megkérdezi, hogy hány lánnyal voltál és nem azt mondod, hogy 30 felett, nagyon büszke lesz rád :)
És nagyon helyes, hogy nem kavarsz fűvel-fával, nem hülyíted a lányokat. Csak így tovább!
24
Az a baj, hogy rettentően tartok attól, hogy olyan lány szája érjen hozzám, amiben már járt az exe farka, vagy olyan helyre kell betegyem az enyém, ahol előtte már másé járt, szóval undorodom ettől. :/
22 (23): nem mondtam, hogy nem mondasz igazat és elhiszem, hogy valóságban nyomulnál, de itt írásban mégsem olyan, itt jóval könnyebb. Nem mondtam semmit csak azt, hogy ez itt egy dolog, valóságban kell megmutatni, amire persze nem lesz alkalom, hisz nem ismerlek személyesen. Összegzésképpen: nem tartalak lúzernek...
Amúgy fiú vagyok.
#16-os kérdező
Azaz észosztás, hogy fejezd be az önsajnáltató hisztit és kelj fel a gép elől? Húha.
#17-es
Ja neked az a próbálkozás, hogy mindenkire ráírsz? Aztán természetesen a másik a hibás mert nem vesz komolyan. Egyébként faszi vagyok, de miért kéne bármelyik csaj ismerősömet bemutatnom neked? Annál jobban kedvelem őket, hogy egy ilyen rinyagéppel hozzam össze, aki nyilván egy hét alatt elülsözné a folyamatos panaszkosással. Bexarok rajtad. Te szépen ülsz a kényelmes fotelban én meg házhoz viszem neked a csajokat, mint valami pizzafutár.
Jólvan kérdező, te menthetetlen vagy. Ha semmit nem teszel érte és csak a kifogásokat keresed akkor magadra vess.
Hidd el, én se vagyok egy alfahím, sőt, kopaszodok, csúnyák a fogaim, nem vagyok kigyúrt, de még izmos se, nagy az orrom, rosszul látok, stb, de tettem érte, hogy legyen, s lám; van is.
#23-as
Ha semmi nem jött eddig össze, akkor nyilván benned is van hiba. Mellesleg te is megválogatod, hogy kibe hatolnál be. Akkor meg? Vagy neked mindegy csak lyuk legyen?
#26
Nálad fejben nagyon nincsenek rendben a dolgok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!