Létezik olyan, hogy egyik pillanatról a másikra a párom lázadni kezd ellenem, mintha a gyerekem lenne? Mit lehet tenni?

Mindennek oka van.

Vagy történt vele valami, vagy lehet beteg is. Olvastam még régebben a nőről aki szülés után meggyűlölte a férjét, csak úy minden ok nélkül. A férj 2 év megunta, a dolgot és elcibálta az asszonyt az orvoshoz és kiderült, hogy felborult a hormonhegysúlya. Kezelés után, megint az a tündéri asszony lett akit feleségül vett.

Szóval én először kitudakolnám, hogy történt-e vele valami azalatt míg távol voltál. Ha nincs más értelmes magyarázat, akkor lehet testi baja van. (csak ugye erről ő sem tud)

Szerelmes, leereszkedett a szemére a rózsaszín köd.

Már tegnap is megírtam, hogy hagyni kell őt. Enged el.

Tudom, hogy szereted, de pontosan olyan, mint egy kiskamasz, amikor először lesz szerelmes. Nem lehet rá hatni semmivel. Ha veled marad, elsorvad bánatába, mert ez egy ilyen impulzív érzés. Ha sráccal megy akkor ha elmúlt a rózsaszín köd, akkor talán rájön, hogy vesztette valamit, de most már a szerelem rabja. Ez tiszta sor. Ezen te már nem tudsz változtatni.

A kérdés, hogy így is magad mellé akarod-e őt láncolni, hogy mindig a másikra fog gondolni? Vagy el tudod őt engedni? És új élete kezdeni egy olyan lánnyal aki neked adja a szívét?

Ja, ez az utóbbi igencsak lényeges információ :). És így sajnos eléggé tipikus a történet, tulajdonképpen azt figyeltem meg, hogy szinte minden nő legalább egyszer szembesül ezzel a helyzettel.

A barátnőd elbizonytalanodott, nem tud dönteni, és jelen pillanatban annyira össze van zavarodva, hogy nem ura a helyzetnek, ezért csupa olyan dolgot fog tenni és mondani az elkövetkező időkben, amikkel nagyon nehezen fog utólag elszámolni.

Nem biztos abban, hogy szeret, de nem tudja feldolgozni, hogy ennek igazából semmi oka a részedről, hanem csakis ő a probléma forrása. Éppen ezért magyarázatokat és felelősöket keres, ahelyett, hogy elfogadná a saját érzelmi állapotát és belátná, hogy bizony itt csakis róla van szó.

Azért nem hallgat senkire, mert menekül a helyzet és a felelősség elől. Fél elmondani az érzelmeit, fél a tükörbe nézni, ezért minden beszélgetési kísérletre heves ellentámadásba lendül, de valójában ez védekezés.

Úgy érzi, hogy ő most csak egy hálátlan p1csa, és nem hajlandó ezzel szembenézni. Ha lenne valami bűnöd a múltból, akkor most arra hivatkozva szakítana veled, de mivel nincs, így megőrül, mert tényleg CSAK ő az oka a helyzetnek, ezt pedig nem bírja elviselni. Ha tudnád, hányszor láttam már ezt, sőt, még a nejemnek is volt egy ilyen idióta korszaka.

Nem véletlenül hahotázok hangosan, amikor mindenki meg akarja nekem magyarázni, hogy a csajok korábban érnek: ha tudnátok, hány ilyen "érett" felnőtt csajt láttam hasonlóan megőrülni...

Ez egy érdekes kérdés, mert amit tettem, nem javasolnám senkinek. Ellenben az is tény, hogy így hirtelen nem sok más kapcsolat jut eszembe, ahonnan volt innen visszaút. Ráadásul nincs két egyforma párkapcsolat sem, így ami az egyik helyen működik, a másiknál öngyilkosság.

Én igazság szerint olyan kegyetlen lelki terrort alkalmaztam a párommal szemben, amire így utólag nem vagyok büszke. Minden egyes alkalmat kihasználtam arra, hogy szembesítsem vele, mit csinál, és kihangsúlyozzam, hogy ez mennyire gáz. Gyakorlatilag ekkor szembesültem én is azzal, mennyire önző és manipulatív tudok lenni, ha elborul az agyam.

Persze, megvolt ennek az éremnek a másik oldala is, mert volt egy elég komoly beszélgetésünk, amikor gyakorlatilag rábeszéltem, hogy maradjon velem. A szép az, hogy saját magad nem tudod átverni, én magam is tudtam, hogy ez nem igazán az ő döntése volt, így folyamatosan emésztett a kétely, hogy ő most valóban szeret e engem vagy sem; valahol a saját kardomba dőltem. Hosszú, nagyon hosszú folyamat volt, mire mindenki elszámolt a tetteivel és a bűntudattal, csakhogy mi akkor már nyolc éve együtt voltunk, volt miért küzdeni.

Szerintem mégis valahol a nagy hiba, amit ilyenkor a pasik elkövetnek, hogy tehetetlenül nézik a barátnőjük működését. Alapvetően abból a szempontból teljesen nekik van igazuk, hogy a nőnek önként kell eldönteni, akar e veled lenni vagy sem, mert ha nem, akkor megette a fene az egészet. Én ezt a saját káromon tanultam meg, de meggyőződésem volt, hogy abban a helyzetben ő nem önmaga, így ha hagyom, hogy akkor döntsön, az visszafordíthatatlan lesz. Ezt a döntést ma sem hoznám meg másképp, de az eszközöket másképp válogatnám.

Szóval én azt tanácsolnám, hogy azért ne állj birka módon, hanem vond ki a kardod és harcolj meg a nőért. Ellenben abban az előttem szólóknak is NAGYON igaza van, hogy tudd elengedni, ha arra kerül a sor, mert annak semmi értelme, hogy odaláncold magadhoz. Ha tényleg menni akar, akkor engedd útjára, mindkettőtöknek jobb lesz úgy. Amíg bizonytalannak látod, addig van értelme a harcnak.

tegnap már kérdezted

akkor lázadnak, amikor már kifele nézelődnek. mit nem értesz? VÉGE! te vagy az ellenség, most győzi meg magát hogy elnyomod és neki szabadság kell más farkán. már átéltem ilyet.