Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ti mit tennétek a helyemben?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit tennétek a helyemben? Nagyon el vagyok keseredve.

Figyelt kérdés

Előzmény:


A barátommal 1 hónapja vagyunk együtt, tehát alig ismerjük egymást.

Eléggé különbözőek vagyunk. Ő rosszfiú, én jókislány típis vagyok.


Ami történt:


Egyik este nagyon összevesztünk, már nem is emlékszem min.

Teljesen kiakadva vágott af ejemhez olyanokat, hogy "egyáltalán nem illünk össsze" "halálba idegeljük egymást" "hagyjuk ezt az egészet abba"


EZután sikerült nyugodtan megbeszélni a dolgot.

Ekkor ezek jöttek:


" nem tudja mit érez, még sosem volt szerelmes és nem is hisz benne ezáltal nem hiszi hogy most az" "legyünk inkább barátok" és hasonló dologk



Ezután kövekezett, hogy megbeszélük, hogy hagyjuk

De ezután jött az este, amit végigbeszélgettünk, hülyültünk ési mádtuk egymást.

Mondta, hogy ő szeretne velemlenni és nagyon jól érzi magát velem a nehéz pillanatok ellenére is.



Mondtam neki, hogy nem biztzosh ogy ez olyan jó ötlet, miután én többet érzek valószínűleg iránta mint ő énirántam

Erre ezt mondta: Ha mindketten imádjuk egymást és szeretnénk am ásikkal lenni, akkorm iért szakítsunk?



Bocsánat hogy ilyen hosszú lett, próbáltam nagyon tömören leírni az egészet.

Most együttvagyunk de nem tudom hogy mennyire helyes.

Nem megalázó ez, hogy tudja nagyon jól hogy én többet érzek?


Kérlek segítsetek és ne vágjátok rögtö rá hogy szakítsak vele mert ha ez olyan könnyű lenne akkor nem írtam olna ki ezt!

Tanácsokat, indokokat és érveket szeretnék kérni!

Nagyon szépen köszönöm előre is!



2012. okt. 2. 00:20
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:

Eddig volt egy 2 éves kapcsolatom egy jófiúval.

Tehát nem a rosszfiúkra megyek.

Ez most egy ilyen eset.

De kérlek mondjátok el szerintetetk mit tegyek?



Ha velemaradok jó lesz mert jólérezzük magunkat, viszont eléggé megalátó, hogy "najó legyünk együtt" kb az egész, nem???

2012. okt. 2. 00:39
 12/20 anonim ***** válasza:

/1.


Még mindig azt mondom, hogy semmi értelme, ha már most vannak veszekedések. Ilyenkor még nyalni falni kell egymást, megismerni a másikat, de nem így. Jóllehet belőled indul a vita, de akkor próbálj meg ezen kissé visszafogni, ha egyáltalán úgy érzed, hogy kell neked ez a srác.

2012. okt. 2. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:

/1.


Ne menj bele olyan dologba amiben nem vagy biztos. Nézd meg az én példámat. Nemrég beleszerettem egy lányba akivel nem voltak tisztázottak a dolgok, és a végén közölte, hogy inkább hagyjuk egymást. Persze, hogy kivoltam napokig, sőt hetekig. Feleslegesen ne akarj magadnak rosszat.

2012. okt. 2. 00:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
A veszekedések beleférnek egy friss kapcsolatba is. Idővel beléd szeret majd. Ha meg nem, hát nem, akkor szakítotok.
2012. okt. 2. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:

Én nem a te korosztályod vagyok, de hátha ez a vélemény is segít:-).


Egy 1 hónapos kapcsolatba belefér, hogy veszekedtek, adjál még időt magatoknak. Össze kell még szoknotok. Együtt laktok? Gondolom, 1 hónap után nem. Nem írtad, hogy mitől rosszfiú, de azt döntsd el, hogy így is tudnál-e esetleg hosszú távon együtt lenni vele.

35N

2012. okt. 2. 02:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 Mia_may ***** válasza:

Nállunk is érvényes a jó kislány-rossz fiú párosítás, azzal a kis különbséggel ,hogy mi több mint 1éve együtt vagyunk , és bár voltak kissebb nagyobb veszekedéseink a szakítás soha nem jöhetett szóba . Szerintem ha igy folytatjátok csak ugyanolyan seveled senélküled szerelem lesz ami mostanában sok kapcsolatban előfordul. Egyik pillanatban igy szeretlek ugy szeretlek utánnak szakítás maj megint kibékülés-sajnos ez nem lenne így jó.. Barátnőmék is így voltak aztán otthagyta a fiút mert megelégelte , aztán összejött egy sráccal és már menyasszony !:)

ülj le gondold át ,hiszen a te életed!

2012. okt. 2. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 A kérdező kommentje:

Nagyon aranyosak vagytok, köszönöm a sok segítséget!


Igazából nem tudom mennyi az esély arra, hogy megszeressen hiszen ha eddig nem sikerült akkor most miért sikerülne?


Szeretnék vele együttlenni igen, de nem tudom így helyes-e.

Nem akarom magamat áltatni, meg semmi:(

2012. okt. 2. 09:21
 18/20 anonim ***** válasza:

15. vagyok.

Szerintem várjál még. Ha nem változik 2-3 hónap alatt, akkor viszont ne várj rá többet.

Remélem beléd szeret és boldogok lesztek.

2012. okt. 2. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm!!

Várni fogok, hátha javul a dolog, de azt nem vrom meg hogy ő szakítson..mindenesetre köszönöm szépen a bíztatást!!!

2012. okt. 2. 13:07
 20/20 anonim ***** válasza:

mondta, nem volt még szerelmes, nem tudja mi az. valószínűleg már az, magának sem akarja bevallani, és fél, hogy bántani tudnád, ha tisztában lennél az érzelmeivel :)

viszont arról beszélni kéne, hogy miket vág a fejedhez, ha veszekedtek. ha ilyen érzékeny vagy, lehet nem a legjobb, ha kiteszed magad ilyeneknek

viszont a szakítás szerintem szóba se jöjjön, nehezen indul a szekér, de szerintem ez egy jó kapcsolat lesz :)


20L

2012. okt. 3. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!