Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tehetek ilyenkor? El vagyok keseredve.

Figyelt kérdés

Lehet, hogy nem ide való a kérdés, de itt talán kapok érett válaszokat is.

Páromnak nemrég volt a szülinapja. 2 éve vagyunk együtt, eddig egy szülinapot töltöttünk együtt, akkor szerveztem neki egy kisebb meglepetés bulit, idén viszont nem volt rá időm, és neki sincs, dolgozik, tanul stb.

Az ismeretségi körében több a nő, mint a férfi (mert velük mindig jobban kijött), és van egy lány, akivel a párom középiskolában nagyon jóban volt. A megismerkedésünk előtt elég félreérthetően viselkedtek, de állítólag csak barátok voltak addig is és most is. Nem tudok túl sok jót mondani a csajról, volt már rá példa, hogy csak úgy "megtapizta" a barátom izmait a jelenlétemben, egy szál melltartóban fogadott minket, mikor meglátogattuk, és tény, hogy úgy váltogatja a pasikat, mint más az alsóneműjét.

Na most ez a lány kitalálta, hogy mivel én nem szerveztem bulit, majd ő fog, tortát is süt, lesz rengeteg pia meg minden. Miután felajánlottam, hogy segítenék, beleszólhatok a vendéglistába... És ami a legjobb, hogy a parti akkor lenne, amikor a párom nem is ér rá! (Mert előbb szervezkedik, utána kérdez...)

Nem akarok féltékeny lenni, de nem tudom elviselni ezt a nőt! Nem akarom egész végig azt nézni, ahogy ráakaszkodik a barátomra, és azt hallgatni, hogy milyen jó, hogy megszervezte az egészet. Nem "tilthatom meg", hogy találkozzanak, igazából csak néha bukkan fel a csaj, csak nem tudom mit tegyek. Kérlek adjatok valami tanácsot, hogy mit tehetek.


2012. szept. 26. 20:10
 1/8 anonim ***** válasza:
77%
Nagyon komolyan beszélj a barátoddal a csajrol hogy neked nem jo hogy így viselkedik a csaj.Komunikácio!!!!!!ne hagyd magad és ha a barátodnak fontos vagy akkor megért és cselekszik!!!
2012. szept. 26. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
75%

Mindezt elmondtad a párodnak is?


Mármint, h nagyon zavar a kacér viselkedése a pároddal szemben? Mondd meg a barátodnak, h ez a csaj Neked ilyen formában irritáló állítsa le, viselkedjen normálisan.


Beszéljétek meg!

2012. szept. 26. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Már régebben beszéltünk róla, de ez volt a válasza, hogy ilyen a csaj természete, és ők mindig jó barátok voltak. Akárhányszor felhoztam, itt mindig le lett zárva a téma.
2012. szept. 26. 20:24
 4/8 anonim ***** válasza:

Uhh, hát én ilyet nem viselnék el. Értem én, hogy jóban vannak, de akkor találkozzanak akkor, amikor többen beultek valahová mondjuk. Nem máskor. Meg mi az, hogy ő szervezi meg a bulit? És a párod ezt hagyja?? Nekem is vannak fiú barátaim, a párommal közös a baráti társaságunk, bár én jobban ismerem őket, de rallyn bulin egyéb találkozón kívül, vagy a párom nélkül nem találkozok velük.

Ebből sosem sül ki jó. Találkoznak, pl. mikor osszevesztek, megisznak pár bort, és egymásnak esnek..

Én a helyedben megmondanám neki, hogy vagy fejezze be a talalkozásokat a csajjal, vagy te fejezed be vele..persze néha-néha találkozhattok a csajjal, beülni valahová, na de ne essünk túlzásokba.

2012. szept. 26. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Ahammm...az én exemnek is volt ilyen ismerőse...mikor besokalltam, mondtam, hogy vagy ő vagy én. Ő nem választott, mert hisz ők már 10 éve barátok, és nem akarnak egymástól semmit. Én léptem, ők azóta is együtt vannak...

Ez csak egy sztori, de lehet neked is tanulságos lehet.

2012. szept. 27. 03:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, tényleg tanulságosak, csak elszomorítóak. Megint felhoztam a témát, és a párom nem érti, miért akadok ki ezen ennyire, szerinte túl érzékeny vagyok... Én bízom benne, de ebben a nőben nem. Elmondtam neki, mit érzek, ha ezek után is fontosabb a barátságuk, mint a kapcsolatunk, akkor lépni fogok.
2012. szept. 27. 17:50
 7/8 anonim ***** válasza:
Utolsó vagyok. Én bíztam a páromban és a nőben is, mert ha azt mondják semmi nincs köztük, akkor el is hiszem. De tényleg, remélem te nem jársz úgy, ahogy én, de tényleg próbáld meg kideríteni, hogy mit is akar a lány, mert szerintem van férfi-nő között barátság, de azért nem árt odafigyelni...
2012. szept. 27. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
köszönöm, igyekszem kideríteni
2012. szept. 28. 17:03

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!