Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit tennétek a helyemben? Nagyon el vagyok keseredve.
Előzmény:
A barátommal 1 hónapja vagyunk együtt, tehát alig ismerjük egymást.
Eléggé különbözőek vagyunk. Ő rosszfiú, én jókislány típis vagyok.
Ami történt:
Egyik este nagyon összevesztünk, már nem is emlékszem min.
Teljesen kiakadva vágott af ejemhez olyanokat, hogy "egyáltalán nem illünk össsze" "halálba idegeljük egymást" "hagyjuk ezt az egészet abba"
EZután sikerült nyugodtan megbeszélni a dolgot.
Ekkor ezek jöttek:
" nem tudja mit érez, még sosem volt szerelmes és nem is hisz benne ezáltal nem hiszi hogy most az" "legyünk inkább barátok" és hasonló dologk
Ezután kövekezett, hogy megbeszélük, hogy hagyjuk
De ezután jött az este, amit végigbeszélgettünk, hülyültünk ési mádtuk egymást.
Mondta, hogy ő szeretne velemlenni és nagyon jól érzi magát velem a nehéz pillanatok ellenére is.
Mondtam neki, hogy nem biztzosh ogy ez olyan jó ötlet, miután én többet érzek valószínűleg iránta mint ő énirántam
Erre ezt mondta: Ha mindketten imádjuk egymást és szeretnénk am ásikkal lenni, akkorm iért szakítsunk?
Bocsánat hogy ilyen hosszú lett, próbáltam nagyon tömören leírni az egészet.
Most együttvagyunk de nem tudom hogy mennyire helyes.
Nem megalázó ez, hogy tudja nagyon jól hogy én többet érzek?
Kérlek segítsetek és ne vágjátok rögtö rá hogy szakítsak vele mert ha ez olyan könnyű lenne akkor nem írtam olna ki ezt!
Tanácsokat, indokokat és érveket szeretnék kérni!
Nagyon szépen köszönöm előre is!
15 évesnél fiatalabbak vagytok, fogadok...
De ha már az első hónapban veszekedés van, ahogy az előző is írta, az bizony nem jó jel!
Na, akkor egy korosztály vagyunk. :-D
Mondjuk a veszekedésről alkotott véleményem tartom (saját tapasztalat, higgy nekem...). Bár nektek még alakulhat jól a dolog.
De amúgy minek akadsz ki hülyeségeken?
Nem tudom, ez az egyetlen negatívum a személyiségemben ami nagyon zavaró. Túlérzékeny vagyok és kiborítok mindenkit a környezetemben:(
De sajnos most nem ez a lényeg!
sztem egyik "rosszfiú"-nak sincsennek érzelmei xD
max tettetik hogy mégis, hogy kiírnak néha Fb-ra egy-egy érzelmes vmit oszt cső közbe meg a seg*üket szagolgatják. ennyi :D járj vele
Tudom hogy ez is fontos, de a hangsúly most nem ezen van:D
Fiúk vagytok amugy, vagy lányok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!