Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tudnám elfelejteni ezt a nőt?
Mindkét félnek rossz, ha hirtelen megszűnik egy kapcsolódás egy olyan emberrel, akivel szeret beszélgetni, szereti a társaságát, érdekli, hogy mi van vele.
Amit #10-es írt, azt fogadd meg. Ne tűnj el csak úgy, adj neki valamiféle magyarázatot. Velem megcsinálta egy ismerősöm, hogy mindenféle előzmény nélkül egyszer csak nem reagált, kérdeztem tudunk-e majd beszélni, ignorálta. Legalább megírta volna, hogy most x évig nem ér rá, vagy soha többet. És nem haragszom rá, csak évekig az fog róla eszembe jutni, hogy vajon mi rosszat tettem és ettől még ugyanúgy hiányozni is fog, hiszen nem én mondtam nemet a kapcsolattartásra.
Baráti kapcsolat megszűnését ugyanúgy nehéz feldolgozni, igazából mindent, ha nincs megfelelő lezárás.
Manapság nehéz olyan embert találni, akivel jól el lehet beszélgetni és nevetni. A hormonok, fellángolás le fog csillapodni. A kapcsolat megmaradhatna barátiként. Addig csak csökkentsd, hogy hányszor kommunikáltok. És ne személyes találkozó legyen.
Épp elég sz_r emberrel fog összehozni az élet, miért pont egy jót akarsz elfelejteni?
Volt akibe 4 évig szerelmes voltam, suli után ráhajtottam.
KB 3 hónap után teljesen kiábrándultam belőle.
Fájdalmas volt a kiábrándulás, de legalább nem epekedtem már olyan után ami nincs is.
Kiderült hogy gyerekes, kicsinyes, nem vállal felelősséget, hogy könnyen kapható, és hogy érzelmileg teljesen elérhetetlen, olyan fagyos rideg mint egy jégcsap.
Én egy érzelmes nő vagyok, nem erre volt szükségem.
Nagyon köszönöm a korrekt, kedves és építő válaszokat. Tényleg szuper amiket írtatok és nagyon sokat segít. Egyébként többször beszéltünk az érzelmeinkről a hölggyel, elmondtam neki hogy én többet szeretnék, de azt mondta ő csak barátként szeret. Egyelőre nem szakítottam meg vele a kapcsolatot , csak azt vettem észre hogy ha elkezdek hátralépni akkor ő keres engem és olyan lépéseket tesz, hogy nem birok elszakadni tőle.
Viszont amikor tudom / érzem hogy ő pasizik, illetve randizik, vagy csak elfoglalt és pár napig távolságtartó, az nagyon rosszul esik. Kiváncsi lennék kivel van vagy hogy alakul-e neki valami kapcsolat, de nem kérdezem meg, mert nagyon fájna, ha megtudnám, hogy összejött valakivel.
Az a tervem, hogy próbálom nem hagyni magam ábrándozni, hanem mindig észben tartani, hogy ő nem létezik számomra mint lelkitárs. Keresnem kell egy VALÓDI lelkitársat.
12es !! Na pont ez miatt van bennem a dilemma. Valahogy azt tapasztaltam az életben, hogy meg kell becsülni azt ami most van mert lehet utána még ilyen sem kesz.
Viszont lelkitársnak valaki mást kell keresnem.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!