Megkedveltem,megsajnáltam,de nem akarok még sem belebonyolodni az egészben.Hogyan lépjek ki belőle?

Hát akkor mégis van neki is függősége jócskán. Akkor visszaszívom, az a kevés erény sem állja meg a helyét, amit korábban mondtam, és kétlem, hogy képes lenne elfogadni hosszútávon, hogy te viseld a nadrágod, (ill. hogy ebbe a családja ne szólna be), szóval így azt mondom, hogy időpocsékolás, és nem azért mert roma, hanem azért, mert hatalmas intellektuális, egzisztenciális, kulturális, társadalmi stb. szakadék van köztetek, és ezek mind hatalmas konfliktusokat generálnak. Nagyon tudatos és feljődésre képes személyiségnek kell lennie ahhoz, hogy ez még formálható legyen, és itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy neked kéne, de kétségtelenül...

Szóval még én is azt mondom, hogy nincs esély.

Szerintem se cifrázd túl a dolgot. Legyél tapintatos, de határozott. Ha az együttérző vagy, akkor azt bizonytalanságnak fogja érezni, és azt úgy fordítja le, hogy van neki remény. Ha pedig van remény, akkor sokkal nehezebben lép tovább, zárja le a kapcsolatot, ill. jön a játszmákkal.

Ha érzelmi zsarolással jön, akkor érdemes egy kicsit bekeményíteni, nevén nevezni a dolgokat, hogy pl. az öngyilkossággal fenyegetőzés az érzelmi zsarolás, és aki neked akár egyszer is ilyennel jön, az végleg elvágja magát nálad, úgyhogy szia. Sajnálod, mert te kedvesen szerettél volna szakítani, úgy, hogy minél kevésbé fájjon neki is és neked is.

Ha ennyire nincs felvilágosodva, akkor képzelheted, hogy milyen szexuális kultúrája lehet. Na mindegy.

Szóval lehet, hogy kedves, de ez önmagában kevés egy kapcsolatban. Korábban valaki írt már szépen szakító szöveget, én azt jónak tartom, de ha durvul a helyzet, akkor tartsd észben, amit mondtam.

Ha ilyenekkel jön, hogy jaj, te vagy az élete értelme, meg mit tudom én, akkor legyél mindig egyre elutasítóbb és ridegebb. Először csak annyival, hogy ezen már sokat gondolkodtál, és eléggé kiforrott az álláspontod.

De ha erősködik, hogy mi nem volt jó, vagy elkezd gyanusítgatni, hogy megcsalod, akkor megérdemli a kíméletes őszinteséget. Másképpen gondolkodtok, más a jövőkép, és amúgy is elköltöznek, te meg nem bírod a távkapcsolatot, és nem tudsz annyi mindenben alkalmazkodni, és tőle se várhatod, hogy megváltozzon, mert már felnőtt ember.

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__szere..

Gondolom ezt a kérdést is te írtad ki a napokban.

A leírás alapján kb nemsok minden történt köztetek. Így tényleg nem értem miért nehéz megmondani neki,hogy nem szeretnéd ezt folytatni.

ez nem a kérdéshez kapcsolódik, de ez az ember leírás alapján sem túl bizalomgerjesztő,hogy volt gyomrod megcsókolni egyáltalán?

Hú, elolvastam a másikat is, és így összerakva tényleg nagyon gáz.

Legalább egy icipicit legyen férfi, és ne az apucit, bátyát, mittudomén kit küldje a nyakadra.

Azt mondod, hogy olyan őszinte, de mi volt ebben az őszinteség?!

Mit árult el úgy magáról, amire nem jöttél rá magadtól?

Csak a zűr van a srác körül, és ezen nincs mit gondolkozni.

De te egy gyereket szeretnél partnernek, vagy egy pasit? Mert ő még gyerek még akkor is, ha talán ivarérett. :D

Nem kell az igazságot túlbonyolítani. Fentebb írta valaki, hogy mit kéne mondani, egész szépen megfogalmazta kereken. Mit kéne ezen cifrázni?! Én is kiegészítettem alaposan, de az is kevés neked.

Valójában egyáltalán nem kevés, csak te bonyolítod túl, de hogy miért, nos azt neked kell megválaszolnod magadnak. Szerintem nem érdemes ehhez a kapcsolathoz ragaszkodni, mert szívás lesz a vége.

Tény, hogy nem véletlen jár az egész familia a nyakadra, hogy behálózzanak annál a szerencsétlen srácnál.

Na mindegy. Minél tovább húzod, annál nehezebb és kínosabb lesz, mert annál jobban beleéli a srác magát, annál erősebb lesz a család részéről a nyomás. Legyél kedves és udvarias, és kész.

Ha pedig később a kedves apuka vagy tesó bejön, hogy mi van, akkor én erre csak annyit mondanék, hogy bocs, de mifelénk úgy járja, hogy a kétemberes ügyek két emberre tartoznak, és ha van megbeszélni való, azt egymás között rendezik le, és te már amúgy is mindent elmondtál, amit tudtál úgy, hogy ne bántsad meg a fiút, mert tényleg sajnálod, de ez nem több.

(apunak, tesónak elmondhatod, hogy csak sajnálatról van szó, és nem igazán férfiként tekintesz rá, akkor azon szerintem ők nem fognak megsértődni, nem állnak bosszút, de ha nagyon arcoskodnál, akkor lehet, bár nem tudom, hogy milyenek.)

Én is azt mondtam eleinte, hogy talán segítséggel megoldható, de aztán több információ alapján arra jutottam, hogy az itt kevés.

Ez nem irigységről szól, és a lenézéshez sincs semmi köze.

Azért ha valakinek annyira sekélyes a gondolatvilága, mert gyermekkorában nem kapta meg a szükséges készség és képességfejlesztést, és később meg nem tájékozódott alapdolgokban, amit tetéz az, hogy a környezetében is vannak szenvedélybetegek, és ő maga is szenvedélybeteg (csak talán nem drog, és nem alkohol, hanem szerencsejáték és nikotin) - én erre nem építenék párkapcsolatot. Túl sok van egy csomagban, és túl összetett a probléma, én meg nem vagyok szakember, és nem működik jól, ha valaki totál át akarja formálni a párját. Mennyire lenne ott még meg a másiknak az identitása, van-e egyáltalán arra igénye, kitartása? El tudna-e munka mellett végezni egy gimit, ami azért egy alsóközéposztálybelinél (amiben legalább képzelem a kérdezőt) szerintem belépőszint. Vagy inkább az lesz, hogy a srác rántja magával a kérdezőt.

És meddig "ne legyen irigy"? Áldozza netán fel az egész életét arra, hogy hátha sikerül? Vagy menjen bele a játékba, és ha nem sikerül megváltoztatnia a pasit, akkor érezze magát szemétnek?!

Netán ő csússzon le a srác szintjére? Ha gyereke lesz (ami benne van a pakliban, főleg ha ennyire "tudatos"), milyen szinten neveljék?

Valamint én sikítva menekülnék az olyan kapcsolatból, ahol a család ennyire a nyakamra jár, főleg a munkahelyemen kettőnk ügyében, ugyanis egy dolog a magánélet, és egy másik a munkahely, és határt kéne szabni, de ez nem ment.