Mit gondoltok, fog még keresni? Én mit tudnék tenni?

4 hónapja megismertem a munkahelyemen egy férfit. Időközben világossá vált, hogy érzései vannak irántam. Nagyon félénk, szégyenlős, eleinte nem igazán beszéltünk. A szemei árulták el, mindig talált indokot hogy a közelemben legyen, kedvesen mosolygott, sokszor alig mert rám nézni. Ha beszélt velem, nagyon ideges volt, elpirult, elakadt a szava.

Én két hónapja csak rá tudok gondolni, de én is félénk vagyok. Az utóbbi hetekben kis lépésekben nyitottunk egymás felé, hol ő, hol én kezdeményeztem rövid beszélgetést. Mikor hozzá szóltam, annyira izult..Nekem is a szívem ugrott ki a helyéről. Imádom egyszerűen, annyira szeretni való.

A kollégái tudnak róla hogy nem közömbös felém, utaltak rá és ugratták is vele. A helyzet az, hogy végzett a fősulin nem rég és talált munkát a szakmájában (nálunk csak kisegített részmunkaidőben). Az egyik kollégája ezt mondta neki: "majd ha kezdesz az új helyen, utána majd VÉLETLENÜL fogsz nálunk megjelenni, majd jössz Annához" (hozzám). Nem szólt rá semmit csak rám nézett, én persze ott álltam mint egy rakás szerencsétlenség. Valamit mondott rá, hogy attól még tud nálunk segíteni...de már találtak mást a helyére, másfél hete nem láttam :(

Az utóbbi hetekben éreztettem vele, hogy kedvelem, beszélgetést kezdeményeztem, sokat tartottunk szemkontaktust. Neki is biztosan leesett a tanusz.

Mit gondoltok, azt figyelembe véve, hogy nyilván valóan érzései voltak felém 4 hónapon keresztül, fog valamit lépni? A kollégája akivel mindig jött, továbbra is jár hozzánk, rajta keresztül lehetne valamit esetleg..De mégis mit tegyek? Gondoljátok, fog találni módot, hogy lásson? Az a helyzet, hogy tényleg nagyon félénk..alig mer sokszor rám nézni. Egy családtagjának is mesélt rólam (mikor láttak, kérdezi a rokon a srácot rám nézve, hogy "ő az?")

Annyira haragszom magamra hogy ennyire szégyellős vagyok...bátoríthattam volna. Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy nem látom többé.

Mit tanácsoltok?