Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Házas emberekhez szól a kérdésem, akik beleszerettek másba. Mennyi idő múlva sikerült végleg elnyomnotok ezt az érzést?
Tisztában vagyok vele, hogy kapni fogom a kritikát és a sarazást, meg is érdemlem. Hosszú lesz a leírás, elnézést.
Munkahelyemre jött egy új kolléganő, első látásra szimpatikus volt. Ő 27 éves, én 48 voltam akkor. Az első hónapokban sokat beszélgettünk, viccelődtünk, mint általában jó munkatársak között szokás. Aztán egyre többet beszélgettünk magánéleti dolgokról is, ekkor már egy éve dolgozott ott. Mesélt az akkori barátjáról, az elvált szüleiről, az apjáról aki sosem törődött vele sokat. Én is meséltem a gyerekeimről, akik már elköltöztek, a nejemről csak pár szót. Valahol tudtam, hogy bennem egy pótapát lát, főleg, hogy elkezdtem neki segíteni és örömet okozni mindenben amiben csak tudtam. Sokkal boldogabbnak éreztem magam, éreztem a szeretetet amit kaptam tőle. Egymás bizalmasai lettünk, egyre többször találkoztunk munkán kívül is. Már most mondom, hogy semmi nem történt, csók se, semmi, de sokszor megöleltük egymást, egymáshoz értünk. És lassan rájöttem, hogy már rég többet érzek, az egész lényébe beleszerettem. Természetesen sose mondtam ezt el neki de szerintem sejtette és azt sem zárom ki, hogy ő is már többet érzett. Nagyon szoros kötelék alakult ki közöttünk, másra sem tudtam gondolni mint rá. Egyre több munkatársunk megjegyezte milyen jó a kapcsolatunk, volt aki egyenesen azt mondta, hogy biztos nagyon vonzódok hozzá, hiszem gyönyörű. Persze én is gyönyörűnek láttam és vonzódtam hozzá de a lelkébe szerettem bele. Viszont nem akartam, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljön a pletykák miatt.
Kaptam egy jobb állásajánlatot, elfogadtam, ezzel egy időben ő is talált egy másik ideálisabb munkahelyet. Mindketten váltottunk és lassan elkezdtem távolságot tartani. Keresett eleinte és iszonyat szar érzés volt eltolnom magamtól, végül beletörődött. Minimálisra csökkent a kommunikáció majd elkopott. Megtudtam közben, hogy egyedülálló lett. Az én érzéseim kicsit csillapodtak de még két év elteltével is érzem azt a szeretetet és szerelmet, iszonyúan hiányzik és rengeteget gondolok rá.
A házasságom közel 30 év után nem volt már az igazi, a nejem nagyon elhanyagolt minden téren, hiányzott a törődés ami több beszélgetés után sem változott. Sejtette, hogy valami történt velem de nem foglalkozik különösebben ezzel, éli ugyanúgy az életét. Próbálok helyt állni és kitörölni végleg az érzést. Valahol nem akarom elengedni a hölgyet de muszáj és ehhez kérnék szépet saját tapasztalatokat amikből erőt nyerhetek, hogy el fog múlni a hiányérzet a szerelemmel együtt.
52F
válasza:19
pontosan, jól írod.
az én esetemben (15) is azt éreztem méltánytalannak, h. ő egyedül ezt így eldöntötte,de én ebben sehol nem voltam.
nem kérdezett meg és nem kezdeményezett párbeszédet velem, hanem kinyilatkoztatott, és nem segített tisztázni, h. mi volt ez az egész, akkor sem, amikor én konkrétan rákérdeztem, h. mit jelent, amit írt utoljára.
ez rohadt önző tett!
19
Nagyon igaz dolgokat írsz. Igen én tettem pontot a végére mert próbáltam reálisan nézni a dolgokat és én neki akartam ezzel jót. Egy fiatal nőről van szó, aki még a gyermekvállalás előtt van, hogyan is tehetném meg, hogy elveszem ezt az örömet előle? A korkülönbség más körülmények között talán nem is zavart volna, annyira össze tudtunk hangolódni egymásra. Persze biztos nem lett volna minden tökéletes.
Arra is gondoltam, ha úgy alakult volna, hogy elválok és felvállalnánk a kapcsolatunkat, őt biztos érték volna kellemetlen rosszindulatú megjegyzések. Ennek kellett volna kitennem?
Én csak próbáltam a lehető legjobb döntést meghozni számára is. Kívülről nézve lehet önzőnek tűnök, de bíztam benne, hogy talál egy korban hozzáillő, független férfit aki képes annyira szeretni, értékelni és megbecsülni őt, mint amennyire én titokban.
20:
Nem így fogalmaztam neki. Amikor rákérdezett, hogy mi a baj amiért ritkábban beszélünk, a munkára hivatkoztam, és akkor tettem hozzá azt, hogy meg kell tanulnunk nem kötődni ennyire egymáshoz. Fájt leírnom de szerintem ebből értette, mit szeretnék mondani. Ha addig csak sejtette, hogy érzéseim voltak felé, akkorra már biztos lehetett benne. Főleg, hogy ő is tudott a megjegyzésekről a munkahelyen a többiektől, hogy mennyire rajongok és lelkesedek érte.
válasza:#22:
19-es vagyok. Azért írtam "nagyon igaz dolgokat", mert én voltam a fiatal nő szerepében!
Egyfelől megértem az indokaidat, csak azt nem veszed figyelembe, hogy a másik fél is egy érző ember, felnőttként neki is joga lenne döntéseket hozni az életével kapcsolatban, de ő ugye nem tudott, mert te eldöntötted helyette, hogy neki hogy lesz jobb. Szerinted.
Te lejátszottad a fejedben a te gondolataidat, és eldöntötted hogy ő majd így és így fog érezni, biztos jobb lesz neki, ha te döntesz. És ha ő másképp gondolja, másképp érzi?
Velem is csinálták ezt, tudom milyen ez!
A másik fél eldöntötte hogy ugyan jó nekünk együtt, de mivel fiatalabb voltam 10+ évvel, ezért biztos rossz lesz majd, hogy megszólnak minket a közös ismerősök (kis városról van szó), őt meg azért, mert el mert válni (felnőtt önálló gyerekei voltak) stb, stb.
Az hogy én mit éreztem az nem számított!
Én nem mondom, hogy fel kellett volna rúgnod a sz@r házasságodat, mert tudom hogy sokan képtelenek elszakadni a megszokott vagyontárgyaiktól, de az sem jó megoldás, ha mindkét fél érez egymás iránt valamit, akkor azt vagy le kellene kommunikálni párbeszéd formájában ahol mindkét fél kifejtheti a nézőpontját, vagy már az elején nem szabad belemenni semmibe, hogy ne jusson el eddig a történet.
Mert sok házas ember pontosan tisztában van azzal, hogy esze ágában sincs válni, mert például hiteleik vannak, vagy nem akar a házastársával osztozkodni a vagyonon, nem akar másik lakásba/házba költözni stb, stb, DE ennek ellenére belekezdenek mindenféle "barátkozásnak" nevezett munkahelyi vagy bármilyen "kapcsolódásokba", amit hagynak elfajulni egészen a szeretői viszonyig.
Tudja az illető hogy sosem fog válni, de érzelmileg saját magát és a harmadik felet is beleviszi a hozzád hasonló sztorikba.
És ez főleg akkor nagyon sz@r, ha amúgy meg passzolnak a felek, jól megértik egymást, van összhang testileg, lelkileg, mentálisan stb.
És akkor jön a házas fél és dönt HELYETTEM hogy nekem mi a jó! Köszi! :)
Vannak akik még gyereket sem akarnak (főleg manapság egyre többen), nem biztos hogy rosszat tettél volna vele ha együtt vagytok.
Én pl annyira szerettem az illetőt hogy elfogadtam volna a gyerekeit (ma már bőven felnőttek lettek), és engem nem érdekeltek volna a "megjegyzések", bár nálunk nem látszott volna annyira a korkülönbség.
Minden ilyen sztori kimenetele az adott KÉT fél hozzáállásán múlik, hogy mit hajlandóak megtenni egymásért és a kapcsolatukért. Munkát kell bele tenni ez igaz.
Én inkább már úgy látom, hogy itt is csak arról van szó, hogy a házas fél NEM MER lépni, nem meri megváltoztatni az életét ( mert általában egyedülállónak könnyebb alkalmazkodni) inába száll a bátorsága, és ezt úgy kompenzálja hogy saját magát nyugtatgatja ezzel a szöveggel amit te is írtál (hogy jót teszel vele). Közben meg ő van besz@rva attól hogy új életet kezdjen, mert az olyan macerás. :)
válasza:A 24-es válaszoló teljesen leírta az én érzéseimet.
Nálam is azzal takarózott az a bizonyos gyönyörű ember,hogy jaj,meg fognak szólni és akkor mi lesz...
A nagy büdös lócitromot aggódott ez ilyeneken!Neki önmaga kényelme volt a legfontosabb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!