Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Éreztél már úgy, hogy bejössz a másiknak és kiderült, hogy tényleg?
Vagy éppen kiderült, hogy mégsem? A kérdésemben csak a köztetek lévő kémiára gondolok. Egyoldalú volt vagy a másik is érezte?
Zavar engem, hogy nem tudom azt, hogy amikor valaki mellett szorongok, mert tetszik, akkor vajon ő is szorong-e és érzi a kémiát vagy csak beképzelem.
Kacifántosan fogalmaztam, de szerintem értitek mire gondolok.
Volt igen, kb 17 évesen. Barátnőmmel elmentünk iszogatni a pasija baráti társaságával. Volt ott egy srác, akivel nagyon megtaláltuk a közös hangot, sokszor félre is vonultunk kettesben. Hetekig írogattunk, volt randi,csók.
Később kiderült, hogy az egyik barátja szerint dagadt és ronda voltam, ezért nem lett több😃😃
Igen, de nekem tul fiatal volt hozzam, nem akartam tole semmit.
“Vagy éppen kiderült, hogy mégsem? ”
Na ez sokszor történt már, ezert sem merek mar sokszor kezdemenyezni.
Igen és kölcsönös volt. Nagyon sokat beszélgettünk az érzelmeinkről, de mivel mindketten kapcsolatban voltunk mással, nem engedtünk a vonzalomnak.
Egy másik esetben nagyon erős a gyanúm, hogy tetszettem valakinek, de nekem ő a lehető leghatározottan csak barátom volt mindig is. Emiatt akkor tudott csak szorosabb barátság kialakulni köztünk, amikor beavatott hogy kibe lett szerelmes, és így tudhattam, hogy ha volt is valami, azt le tudta zárni magában. Erről nem is beszéltünk soha, és nem is szeretnék (ha lett volna egyáltalán miről).
#1: "Később kiderült, hogy az egyik barátja szerint dagadt és ronda voltam, ezért nem lett több😃😃"
És miért a nevető szmájlik, ez nem bántó?
"“Vagy éppen kiderült, hogy mégsem? ”
Na ez sokszor történt már, ezert sem merek mar sokszor kezdemenyezni."
Na pont, hogy inkább ilyen jellegű dolgokra gondolok. Érezted a kémiát, kezdeményeztél, de a másiknak egyáltalán nem jöttél be. Akinek volt ilyen, megköszönöm ha leírja.
Nem, sajnos nem. Nem szokott ilyen lenni velem...
31/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!