Mi a megoldás, ha (állítólag) túl sokat várok egy párkapcsolattól, egy másik embertől?

Az a baj hogy te emberi érzéseket, kapcsolódásokat, lelki dolgokat és minden mást is mindenáron ki akarsz elemezni, racionálisan meg akarsz magyarázni.

Csakhogy az élet nem ilyen. Nem lehet mindig mindenre magyarázatot találni.

Te úgy gondolod hogy meglesz a megoldás amit leírsz és majd aszerint élsz?

Ez nem így megy.

Ahány ember annyiféle kapcsolódás, annyiféle érzelem megélés....

Ugyanannak az embernek lehet hogy veled nem jó, de a következő nővel meg szuper házassága lesz, mert jól tudtak kapcsolódni (de nem azért mert ezt megtanulták szóról szóra valami könyvből).

Szép és jó dolog az önismeret, önfejlesztés is kell, jó dolog a pszichológus is, csak nem kell átesni a ló túloldalára az agyonelemzéssel.

Nekem kicsit olyan az írásod (nem sértésként írom) mintha Aspergeres vagy autista lennél ezzel az agyonelemzéssel (egy dolgon kattognak).

Azt persze megértem hogy most rossz neked a szakítás miatt, csak ne akarj ennyire kényszeresen mindent racionálisan megmagyarázni.

Kérdező, elolvastam az összes hozzászólásod és egyetértek veled. Aki komolyan gondolja a másikkal az meghallgatja a másikat, bármit is akar neki modnani. Szerintem nincs olyan hogy nem kíváncsi a hobbidra vagy a családodra. Nekem ez azt jelenti hogy nem kíváncsi RÁD. Persze sokan tudnak így "kapcsolat"-ban lenni, igazi érdeklődés, érzelmek vagy kár szex nélkül.

Én biztos nem tudnék olyannal együtt élni akiben nem bízhatok 100%-ig és nem oszthatok vele meg mindent és nem akar rám elég időt szánni. Ha nincs meg a kellő tisztelet és szeretet a másik iránt akkor szerintem nincs értelme kapcsolatban lenni. Evvel nem azt mondom hogy mindenben meg kell hogy egyezzünk, egyáltalán nem. A másik pedig, hogy igenis lehet barátságból szerelem szerintem és egy vadidegennel összejönni, akiről a külsején kívül szinte semmit sem tudok elég rizikós.

#16 vagyok. Itt válaszolok a privátra. Miért ne elégült volna ki a nő? Neki is jobb, ha olyan emberrel beszél a rózsatövekről, akit érdekel. Neki az a fontos, hogy megossza a bánatát (pl.elfagyott a meggy), vagy örömét(kinyílt a rózsa)valakivel, és kényelmes volt annak mondani, aki ott van(férj). De azóta tudja, hogy jobb, ha őszinte érdeklődést kap a másiktól, mint annyit, hogy aha, jó. Win-win helyzet.

Leírtad a választ. Ha nárcisztikus vagy, az mindent megmagyaráz. Azért nem tudsz úgy gondolkodni, ahogy a leírás alapján szeretnél.

Én nem vagyok nárcisztikus, de szintén sokat dumálok, vagy inkább dumáltam. Részben értem, hogy mire gondolsz. Sokat dumáltam, cserébe viszont teljes odaadással figyeltem, ha a másik beszélt. Ezért, ha a másik "nem figyelt rám", eléggé kiakadtam, mert hiszen én figyelek rá, ő meg nem. Igen, csak az arányok voltak mások. Nem vettem figyelembe, hogy mennyivel nehezebb "sokat figyelni." Ugyanakkor megfigyeltem, miért fontos nekem, hogy folyton járjon a szám. Mert nekem folyton "kell az inger", hogy mindig történjen valami, ha nincs meg, "csinálok magamnak". Kipróbáltam, hogy nem szólok semmit, csak ha a másik kérdez, hagyom érvényesülni. Hát, nem élt vele. Ott ültünk egymás mellett kukán. Engem ez zavart, nem tudtam a csenddel mit kezdeni. Nagyon szeretek egyedül is lenni (nyilván akkor nem beszélek), de nekem az elég. Ha emberek között vagyok, akkor legyen állandó interakció. Innentől úgy intéztem, hogy nekem is, és másoknak is jó legyen. A teljes kukákkal nem tartok kapcsolatot(itt egyiknél se párkapcsolatról volt szó, ott nem volt ilyen bajom).A félkukáktól nem várom el, hogy igya a szavaim. Elfogadtam, ha ötször annyit beszélek, mint ő, akkor ő ötödannyira figyel. Nem frusztrál már egyáltalán. Néha mondom is öniróniával, tudom, nem érdekel, de azért elmondom (magamnak). Róla is lekerül az az elvárás, hogy mindig feszült figyelemmel legyen irántam. Meg ahogy öregszem, már le is nyugodtam kicsit. Nem zsizsegek és dumálok annyit, mint régen.