Mi a megoldás, ha (állítólag) túl sokat várok egy párkapcsolattól, egy másik embertől?

Attól is függ hogy mennyi mindent akartál "rápakolni" a társadra?

Mert minden ember teherbíró képessége (lelkileg) más.

Alapból mindenki cipeli a saját terhét pl: egészségügyi nyavalyák, munkahelyi dolgok, napi stressz akár a közlekedésben, családdal kapcsolatos dolgok, pénzügyi problémák, kisállat betegsége, ezer dolog lehet.

És ha e mellé még lesz egy olyan társad aki egy csomó negatív töltésű dolgot pakol rád lelkileg, akkor van az az ember aki egy idő után ezt már nem tudja elviselni. Mindenkinél más ez a tűrőképességi határ.

Optimális esetben akkor jó egy párkapcsolat, ha aránylag rendben vannak annyira a felek hogy a napi gondjaikkal egyedül is megbirkóznának, és már csak a pozitív történéseket osztják meg a másikkal.

Aki mindig minden negatív sz*rt a másikra "önt", tőle várja a megoldást, arra mondják azt hogy energiavámpír. Tehát képletesen elszívja a másik életenergiáját, mert csak úgy tud töltekezni ha a másikra zúdítja az egész életét, és a másikból tud csak pozitív energiát nyerni.

Ezért van az hogy az egyik fél sokszor "túl sok" a másiknak. Akkor jó ha az adok-kapok egyensúly kiegyenlítődik, és ez pozitív dolgokban nyilvánul meg, és nem abban hogy az egyik az összes gondjának bajának a megoldását a jó közérzetét mindig a másikból akarja "kinyerni".

Ezért is jó ha vannak barátaid, jó a kapcsolatod a szüleiddel, rokonaiddal, jó a kapcsolatod a munkatársaiddal és nem csak és kizárólag a párodon "lógsz", mert ezt nem mindenki tudja elviselni.

Te azt várod hogy ő még többet adjon magából, és mindig többet akarsz kinyerni belőle, de ő már nem biztos hogy képes erre. Neki eddig terjedt az "adok" határa (neked meg ez nem volt elég).

8: Kívülről úgy tűnik, hogy neked semmi nem elég jó. Már bocs, nem sértésnek szánom, csak nem tudom, hogy ember várhat-e annyi mindent egy kapcsolattól, mint amiket sokszor elképzel.

A leírtak alapján azt gondolnám rólad, hogy igazából nem fontos számodra a másik, hogy ő mit hogyan él meg - ellenben a saját elvárások sokkal fontosabbak. Sok ilyen nőismerősöm van, akik meg vannak győződve arról, hogy ők tudnak szeretni, közben simán érzéketlenek, bunkók, és ők az áldozatok a maguk szemében, de az hogy a férfi jól van-e, arra tojnak. Ez csak megfigyelés, nem kell magadra venni, viszont sok férfinak ez az életérzése, hogy le van tojva a nő részéről.

Tud a legjobb barátságból szerelem lenni, erre sok példa van, még akkor is, ha te nem hiszel benne, vagy megveted. Ellenben az érzelmi fellángolásra épült kapcsolatok, amikben a többség hisz, láthatóan sokkal jobban megbuknak.

Érdekes, hogy egy legjobb barátra rögtön úgy asszociálsz, hogy az illető ronda, és szexuálisan is taszító. Ha egy kapcsolat nem rögtön fellángolással indul, hanem lassan megismerik egymást, és fokozatosan alakulnak ki az érzések, az kuka?!

Az, hogy valaki szerint túl sokat vársz el, az nem azt jelenti, hogy ennek valóságalapja is van. Azt is jelentheti, hogy személyszerint Ő nem tudja teljesíteni ezeket az igényeket, ezért túl soknak címkézi. De pl a biztonságos kapcsolódás az nem túl sok, hanem ez egy normális kapcsolat alapköve.

Ne megváltozni akarj, hanem olyat kell keresni, akivel hasonló dolgokra vágysz, egy az értékrend. Ezt meg hagyni, mert nem egyezik a kapcsolatról alkotott nézeteitek.

A kapcsolat elején soha nem tudni, hogy mi lesz belőle.

Egyébként nekem egyáltalán nem tűnik úgy, mintha irreális dolgokat írnál, hogy mit vársz el a másiktól. Az, hogy figyeltek egymásra és van köztetek bizalom meg segítitek egymást az egyáltalán nem egy irreális elvárás, hanem alap. Nyilván valamilyen szinten a párod a barátod is akivel meg tudsz kb bármit beszélni. Egy kapcsolat nem csak a szexről és a gyerekcsinálásról szól, hanem az együtt élésről is főként.

Én írtam a másik kérdésednél, hogy valószínűleg sok lehettél neki, igen. Arra alapoztam, hogy írtad, nincsenek barátaid. Ha ez így van, akkor az ember hajlamos mindig mindent egy emberre (a párodra) zúdítani. Lehet, eleinte nem zavarja, de egy idő után azt érezheti, a saját gondolatait se hallja.

Van egy ismerősöm, akinek példaértékű a házassága már sok éve. Ő mondta egyszer, hogy nagyon szeret kertészkedni. Egyszer mondta, hogy megkérte a férje, ne vele akarjon a rózsatövekről beszélgetni. Beszélje meg a barátaival, vagy a szomszédokkal. Őt ez egyszerűen nem érdekli. Ugyanez igaz a csajos témákra, ruhák cipők, egyebek. Szerintem te halálra sértődtél volna, ő meg így tett. Azóta is boldogan élnek. Neki voltak barátai, de mivel a férje többnyire otthon volt, amikor "valami történt a kertben", természetes volt, hogy beszámol neki róla. Az ő oldaláról jogos, a férje viszont ebből annyit érzett, hogy rendszeresen ellenne a saját gondolataival, de már nem fér hozzájuk, mert folyton kiszorítja valami szerinte értelmezhetetlen, érdektelen téma.

Az, hogy a párod a legjobb barátod, nem zárja ki azt, hogy fenntarts más baráti kapcsolatokat és azokat is ápold.

#12:

Igen ez így van, nem tudhatod előre, viszont ezért fontos hogy azt időben beismerd magadnak ha nem passzol az alapszemélyiségetek.

Ugyanis sokan egy két dologban egyeznek pl. jó a szex és hasonló zenei fesztiválokra szeretnek járni, akkor úgy gondolják hogy biztos jó lesz a kapcsolat, mert őket az Isten is egymásnak teremtette. Közben meg nem akarják észrevenni hogy az egyik pl: rendszerető a másik meg rendetlen, ami csak az összeköltözés után "csúcsosodik ki". Utána meg nem tudják elviselni egymást.

Észre kell venni ha az alapszemélyiségek nem egyeznek, ki lehetne szűrni hogy lesz e adok-kapok egyensúly.

Én is jártam már úgy, hogy azt hittem hogy a "másik felemet" találtam meg és miután felszállt a rózsaszín köd utána tudatosult bennem hogy ugyan sok mindenben egyeztünk, mégsem akartam észrevenni hogy ha megfeszül is a másik, ő akkor sem tud lelkileg nekem annyit adni mint amire én vágytam. Ugyanis ő saját magának fontosabb volt.

Neki az volt a flow-élmény ha sok ember között volt, mindig mindenki őt tette a középpontba, sokan figyeltek rá, elismerték minden cselekedetét, folyamatosan benne volt valamiben (munka, sport, üzletelés, szívességeket tett mindenkinek IS stb, stb...

Ezzel nem is lett volna semmi baj ha ő is tudott volna mélyebben lelkileg kapcsolódni hozzám (én is örültem a sikereinek), de nem tudott, mert elaprózódott a figyelme az ezernyi dolog és ezernyi ember felé akik őt töltötték lelkileg. Ő folyamatos flow-ban akart lenni, így nem tudta értékelni azt aki mellette állt és hátteret biztosított neki ehhez.

El kellett engedni, mást nem tehettem. Azóta is így él, és nem találta meg az "igazit".

Az a gond hogy a "rózsaszín köd" alatt az emberek nem akarják beismerni önmaguknak (nem is látják a köd miatt) ami később már egyértelműen látszott volna (hogy valójában nem egymáshoz valók, nem tudnak annyit adni egymásnak amennyit a másik igényelt volna).

Rengeteg mindent írsz.

Már nem lehet kibogozni valójában mit is akarsz a kérdésből.

Fosod a szót.