Asperger-szindrómás nővel milyen a szerelem?

9

Én sajnos(?) diagnosztizált aspergeres vagyok, gyerekként anyukám szerint jobban is mutattam a tipikus jeleit. Hogy mostanra adódott-e valami hozzá vagy lehetséges-e, hogy félrediagnosztizáltak, azt nem tudom. Nem kizárt, hogy a kényszerességem külön problémakör, bár nekem azt is tipikus tünetként emlegették. Az óvodás rajzaimmal és a hozzájuk írt kis szövegekkel (tudtam olvasni és írni is, mire bekerültem) lettem először gyanús, akkor szóltak anyukámnak, hogy valami nincs rendben. Tény, hogy ovis-alsós koromban teljesen levegőnek néztem a kortársaimat is, de nem hiszem (nem emlékszem), hogy bajom lett volna a kommunikációval. Volt egy vastag állathatározó lexikonom és azt lapozgattam minden szünetben. Visszagondolva lehet, hogy ez tényleg furcsa egy 5-8 éves gyerektől.

"sajnos a diagnosztikai mérőeszközöket csupa neurotipikus szakember állítja össze..."

Ha az aspit az aspihoz viszonyítanàk akkor az lenne a standard.

Az veletek a legnagyobb baj , hogy baromi nehéz rátok hatni, ti mindent jobban tudtok, egy neuro jobban átérzi egy aspi helyzetèt èrzèseit / fordítva ez a dolog nem működik, hiába vagytok elvont zsenik

Egy aspi általában úgy tud valamit jobban, hogy tényekkel tudja alátámasztani, hogy miért van neki igaza. Ezt viszont az emberek nagy része nem szereti, ezért inkább eltávolodik.

Az viszont szerintem rendben van, hogy NT szakemberek állítják össze a standardokat, hiszen ők a tipikus, más szóval standard emberek.

12

Miért lenne sajnos? Nem kell ahhoz megtapasztalni valamit, hogy az ember értse a dolgát. Nem kell egy szakembernek magának is lelki roncsnak lennie, hogy a szakértelme például mentális problémákban a csúcson legyen (nem az asd-re gondolok itt). Én tanultam pszichológiát (11-es válaszoló vagyok), az állapotom miatt nem is igazán lennék alkalmas a szakma gyakorlati részére. A módszertani rész pedig pont arról szól, hogy egy ember véleménye nem számít. Az enyém sem és az sem, hogy én hogy élem ezt meg. Volt egyetemen (ez már másik szak) egy évfolyamtársam, aki állítólag szintén nem volt neurotipikus, nála bosszantóbb emberrel nem találkoztam és mindig vele boronáltak össze. Milyen sok közös van bennünk, mi? Attól, hogy van egy közös állapotunk, nem leszünk ikrek, lelkitársak, sem hatékonyabb diagnózisalkotók. Csinálja az, aki ért hozzá és kitanulta rendesen, sokra nem megy a saját tapasztalataival.