Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez azt jelenti hogy eredetileg velem akart járni?
Figyelt kérdés
Kb. 1 éve találkoztam egy sráccal egy munka során. Ott végig velem volt, minden nap jött hozzám dumálni. Ahogy véget ért a nyári munka, bejelölt Facebookon és szeptemberben elhívott talizni. Ott éreztem rajta hogy közeledni akar, viszont olyan fura volt meg nem is fogott meg annyira, de jól éreztem magam vele azért. Szerintem ő friendzone-olva érezhette magát, pedig annyi van, hogy én csak lassabban szeretek haladni. Utána már csak decemberben írt, kiderült lett egy barátnője. A lány egy rendezvényen ment oda hozzá és szedte őt fel, ráadásul odavalósi, ahol a srác lakik. Utána jött a karanténos időszak, akkor mindketten otthon voltunk és nagyon sokat chateltünk, és egészen bensőséges baráti kapcsolat alakult ki köztünk. Érezhetően közelebb kerültünk egymáshoz lelkileg. Nyáron meg is látogattam, és ott már a pillanat hevében fizikailag is közelebb kerültünk egymáshoz. Ez annyit jelent hogy két szájrapuszi volt. Utána bűntudatom volt, ő pedig azt mondta, hogy ennek 1 éve kellett volna megtörténnie, mikor először találkoztunk. És azt is megkérdezte hogy ugye nem akarok változtatni most semmin2022. jan. 30. 11:33
A kérdező szavazást indított:
Igen
Nem
11 szavazat
1/2 anonim válasza:
☑️ Jó lenne tudni, hogy amikor elcsattant a szájra puszi , még mindig együtt volt a barátnőjével.. Vagy már szakított vele ?
☑️ És az uccsó mondatodat mire is értette ? Min nem kellene változtatnod ?
2/2 A kérdező kommentje:
Amikor elcsattant, akkor még mindig együtt voltak
Azon, hogy ő meg a barátnője együtt vannak
2022. jan. 30. 16:07
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!