Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ő nem szerethet engem annyira igaz?
2 hónapja leszünk lassan együtt.
Az elején nagyon sokat beszéltünk messengeren és telefonon is. Az utóbbi 2 hétben ez megcsappant. Már smile-kat se ír. Ha írok valamit megnézi és nem reagál rá, simán eltelik 10-20p is akár mire újra írok neki aztán azonnal reagál az előzőekre is, persze közben folyamatosan fent van.
Eddig ha bármi volt dolgozott (vállalkozó) akkor is simán visszaírt pár percen belül, most simán eltelik 1 óra is. De akkor is semmi olyasmi lényegeset csak gyors 1-2 szavas válasz és ennyi.
Ha elmegyek meglepni akkor se ugrik kb a nyakamba, hogy jaj de jó de örülök, hogy eljöttél. Utoljára is benyitok vigyorral, ő ül az asztalnál barátja az ágyon, rám néz köszön, hogy szia és folytatja amit csinált (lényegében a semmit).
Az ellentétes nemű haverjaimtól is több érdeklődést kapok mint tőle, bármilyen szempontból is mostanában. Az ő érdeklődése valahogy megszűnt… most is lebetegedtem, a haverjaim többet érdeklődnek, hogy hogy vagyok mint ő.
Elmondása szerint ő nagyon szeret engem de inkább kimutatja mint mondja. Napközben írja 1x 2x hogy hiányzok meg azt, hogy szeret de lényegében ennyi.
Nekem ez valahogy nem a megszokott kapcsolat mint amikor tudom, hogy tényleg szeret valaki és oda van értem.
Beszélnem kellene vele erről szerintetek vagy hagynom inkább hátha változik valami irányba a dolog?





Hát ne haragudj, de az engem nagyon zavarna ha munka közben írkálnál, vagy amikor pihenni akarok és 1 óra kihagyás miatt ki vagy. A párodnak van élete rajtad kívül is. Jó , lehet az elején többet írt meg 1-2 percenként, de hát nem lehet folytatni a végtelenségig.
Viszont az sem tetszik hogy élőben - már ha igaz és nem túlzol mint az írkálással - hogy kevésbé érdeklődik.
Tehát nem várni kéne, vagy megkérni, hogy foglalkozzon már veled többet hanem szakítani.










Ne csak a telefon témánál ragadjatok le…
Ő akarja mindig, hogy folyamatosan menjek hozzá, aludjak ott. Ha nem vagyok ott mindig veszekedés a vége amit ő generál.










Az elején tepernek hogy megkapjanak.
Aztán lecsappan az érdeklődésük.
Kb 2 hónap után már nekem is fura lett az exem, nem ért rá, nem válaszolt, beszélgetés közben azt mondta mindjárt visszahív, másnap én hívtam.
Csak annyit tudok tanácsolni hogy ne teperj, ne keresd, foglalkozz a barátaiddal.
Sőt menj el bulizni, táncolni, mert most ő nagyon elbízta magát.
Hiszen úgyis szereted, úgyis epekedsz utána.
Hanyagold őt amennyire lehet.
Én egyszer elhagytam a férjemet 3 hónapra, minden nap kért hogy költözzek vissza, megváltozik és sokat sírt.
Kellett neki az a 3 hónap megpróbáltatás, mert azóta megbecsül.
Tudja nagyon jól, hogy ha nem jól bánik velem, akkor lelépek, akár külföldre is.





Ja hisztizik ha nem alszol ott. egyébként ignorál, ha betoppansz hozzá, akkor is.
Szerinted ez a szerelem jele?
Kell az ágyas. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!