Szoktatok beszélgetni a halálról a párotokkal?

12, Most hogy belegondolok senkivel, csak vele beszéltem erről valaha. Esetleg anyám látott így még gyerekkoromban.

Én nem hiszek semmiben. Úgy gondolom, hogyha végig nézek a világban akkor nincs okom feltételezni, hogy létezik bármiféle igazságtétel ebben a rendszerben. Úgy gondolom, hogy emberként csak a saját igazságérzetünk termeli ki eziránt a vágyat. Szerintem pontosan az lesz a halál után, ami a születés előtt. Semmi. Rendezetlen csillagpor, amit felkaphat a szél vagy elmoshat a tenger.

A barátnőm ennél kicsit több reménnyel szeretne lenni és mivel közeli hozzátartozói haltak meg nem rég, szereti annak a gondolatát hogy van kihez beszélnie ha egyedül van és nem hallja senki éppen.

Mostanában elég gyakran, mert lebénult egy ismerősöm mellkastól lefelé egy orvosi műhiba miatt. Inkább arról beszéltünk, hogy milyen esetekben lennénk öngyilkosak, mind a ketten elég negatívan állunk az élethez és nem szeretnénk még a napi szar mellett testi fogyatékosok is lenni. Azt is megbeszéltük, hogy ha olyan eset lenne, hogy nem tudnánk öngyilkosak lenni (nyaktól lefele bénulás pl), akkor egyikőnk segítene a másiknak.

Még olyan vonatkozásban is beszéltünk róla, hogy idősebb korban csakis idősebb kutyákat fogunk örökbefogadni, mert nem szeretnénk, ha 'túlelne' minket a kutyánk.

Mi inkább úgy nagy általánosságban a halálról szoktunk. Pl:

- mi van a halál után (egyikünk se hisz benne, hogy lenne bármi)

- eutanázia (mindketten támogatjuk, hogy legyen joga hozzá az embernek - mindketten végignéztük már saját rokonnál, ahogy szép lassan épül le és végül kínok között kell meghalnia, több hétnyi kórházi szenvedés után...)

- temetkezés - egyikünk se akar koporsós temetést

- öngyilkosság - mármint nem mi fontolgatjuk, de beszélgettünk már erről hogy mi okozza, milyen lehet.. nekem egy közeli rokonom lett öngyilkos pár éve, ami rettenetesen megviselt engem, akkoriban jól esett erről beszélgetni vele